Századok – 1971

Történeti irodalom - Evropa v novoje i novejseje vremja (Ism. JemnitzJános) 792/III–IV

TÖRTÉNETI IRODALOJÍ 797 német kaszárnyákban. Emiatt állították bíróság elé, ami valóságos politikai csatává változott a világháború kitörése előtti hónapokban. Aizin tanulmánya mindezt gondosan megvilágítja és az olvasó így alapos képet nyerhet a nagy forradalmár alakjáról. A német vonatkozásokat és a II. Internacionálé korszakának „német történetét" dolgozta fel V. A. Dunajevszkij is, de ezt a szerző már meghatározott aspektusból, a német baloldal ós a bolsevikok kapcsolatainak vetületében tette meg. Dunajevszkij bonyolult és sokszor vitatott témához nyúlt, és mindezt mintegy hármas dimenzióban tárgyalta: egyfelől ezt vizegálta, hogy az 1914 előtti töiténeti valóságban milyen szerepet játszott a nemet szociáldemokrata baloldal, s miként ítélték ezt meg a bolsevikok, másfelől azt elemezte, hogy az 1920—1930-as években hogyan írt erről a szovjet történeti irodalom, s végül— nekünk úgy tűnik, ez volt a harmadik aspektus — a higgadtabb történeti elemzéseket hogyan befolyásolta a sztálini személyi kultusz korszaka. A tanulmánynak mindhárom vonatkozásában sok mondanivalója van. Közismert — legalábbis az SzKP XX. kongresszusa óta —, hogy közel egy nemzedéken át a német baloldal értékelése eltorzult, s elsősorban Sztálin írásai nyomán a baloldaliaknak sokkal inkább csak hibáiról emlékeztek meg, s csak a mulasztások, tévedések mellett jelölték meg érdemeiket. Dunajevszkij tanulmányában azt mutatja ki, hogy ez a koncepció miként hódított tért. Lenin a kortárs megbecsülte fegyvertársait. Dunajevszkij Lenin írásaira és az 1920-as évek marxista szovjet történetíróinak megállapításaira támaszkodva azt is aláhúzza, hogy miközben Lenin gondosan nyomon követte a II. Internacionálé kongresszusain, az egyes pártokban folyó vitákat, és egyik irányítója volt a revizionisták elleni harcnak, de 1914 —1915-ig a II. Internacionáléból való kiválásra nem szánta el magát. Dunajevszkij cikkében hangsúlyozza, hogy a keretekről és nem a tartalomról van szó, minthogy Lenin a revizionistákkal szembeni küzdelmet egy pillanatra sem szüneteltette, s a centralistákkal szemben is bírálattal élt, az ortodox elavuló nézeteit is helyesbítette. Az első témakör bemutatása után a szerző érdekes megállapításokat tesz, a másodikkal kapcsolatban is, amely alig-alig választható el az általunk harmadikként megjelölt aspektustól. Az első II. In ternacionáléról szóló tanulmányok még 1924—1925-ben jelentek meg Lukin, Fridland, Radek, Martinov tollából. 1928-ban azután a párt Központi Bizottsága mellett működő Lenin Intézetben külön bizott?ág alakult, amely a bolsevikoknak az 1914 előtti nemzetközi munkásmozgalomban játszott szerepét dolgozta fel. E bizottságot Kun Béla vezette és Kolarov mellett néhány szovjet történész (Sz. Bantke, D. Baevszkij, A. Manfred) vett részt benne. 1929-ben a bizottság átalakult, kibővült (Czóbel, Mironov, Alter, Szluckij csatlakozott) és ugyanakkor német témakörre szűkült. Ekkoriban a marxista folyóiratokban több tanulmány jelent meg a német munkásmozgalomról, s nagy figyelmet szenteltek Kautsky és Luxemburg, az ortodoxok és a forradalmi baloldal vitáinak. A történészek a kommunista pártoknak mintegy „előtörténetét" kutatták, s ennek során Sz. Bantke 1929 évi cikkeiben aláhúzta, hogy a német szociáldemokrata párt 1907-től elveszítette vezető szerepét. (Megjegyezzük, hogy szerintünk Bantke érdemeit e felfedezésnél értékére kell leszállítani, hiszen ezt a német kortársak, még hozzá nemcsak Luxemburg és Zetkin, hanem még Kautsky is megírták 1907-ben) és a forradalmi mozgalom központja áthelyeződött Oroszországba. Ehelyütt újabb kritikai észrevételt teszünk: egyes marxista történészek ugyanis szerintünk ezt a súlypontáthelyeződést szerfölött mereven értelmezik, s egyszerűen a továbbiakban érdektelennek minősítik azt, ami nem a fő harci terrénumon, adott esetben Közép- vagy Nyugat-Európában történt.) Bantke e gondolatmenetet azzal zárta 1929-ben, hogy Lenin és a bolsevikok 1907-től kezdve idegen testnek érezték magukat az Internacionáléban, s tulajdonképpen ettől kezdve már az elvi szakításra törekedtek. Bantke ezen utóbbi megállapítását azonban ekkor a szovjet történészek többsége már tévesnek minősítette és úgy ítélték, hogy ez a történetfelfogás rendkívül elszegényítené az európai munkásmozgalom baloldali, 17 Századok 1971/3—4.