Századok – 1971
Történeti irodalom - Evropa v novoje i novejseje vremja (Ism. JemnitzJános) 792/III–IV
796 TÖRTÉNETI IRODALOJÍ 796 ben szerzett érvényt, s ezen belül talán még türelmetlenebb volt a guesde-istákkal szemben. Ehelyütt úgy érezzük, a kép kiegészítésre szorul. Tisztában vagyunk avval, hogy Dalinnek az amúgyis tekintélyes méretű tanulmány keretein belül aligha maradt helye megvilágítani azt a körülményt, hogy Guesde és a guesde-isták miért álltak még élesebben szemben a CGT szindikalistáival, mint a reformizmusra inkább hajlamos Jaurès és társai. Magyarázat nélkül ez az animozitás érthetetlen lehet az olvasók jelentős része számára, hiszen rejtve marad az a körülmény, hogy éppen Guèsde és hívei követelték legtürelmetlenebbül, hogy a szindikalisták rendeljék mintegy „alá magukat" a szocialista politikai párt vezetésének, ami az adott francia történeti körülmények között realitásérzék hiányára vallott. Dalin a Merrheim levelekre támaszkodva aláhúzza azt a körülményt is, hogy Merrheim milyen kritikusan szemlélte a szindikalista mozgalommal időnként ölelkező szocialista „lázadó értelmiségiek", az Hervé illetőleg a H. Lagardelle és a Le Mouvement Socialiste körül tömörülő értelmiségiek tevékenységét, akiknek tekintélyes része, s éppen a legismertebbek (Sorel, Hervé, Lagardelle, Lafont, Berth, Morizet) később valamennyien élesen jobbra tolódtak, a fasiszta mozgalommal kerültek kapcsolatba, s nem egy közülük kollaboráns lett. Dalin ezzel kapcsolatban aláhúzza, hogy Lagardelle ós Merrheim egyaránt felfigyelt a szindikalista mozgalom megtorpanására, majd válságára, de míg Lagardelle köréből már többen ezt követően jobbfelé kerestek kiutat, s 1911—1913 között Hervé is viharos gyorsasággal közeledett a „hazátlan" partoktól a nacionalista szakadékok felé, addig Merrheim új munkáslapok kiadásán, új vezetők felkutatásán, nevelésén fáradozott, nap mint nap megküzdött az olyan törekvések ellen, amelyek a szindikalista mozgalom önállóságát és forradalmi élét veszélyeztethették. Ez utóbbi törekvéseket a levelek alapján Dalin kiváltképpen a hanyatlás, a válság szakaszában látta sokasodni, akkor, amikor Merrheim és Griffuelhes barátsága is megrendült, Griffuelhes kikerült a vezetőségből, s Jouhaux és Yvetot körül új vezető mag kovácsolódott ki, amelytől Merrheim—hangsúlyozta Dalin — már ekkor, 1911—1914 között elhatárolódott. Mindez azután nagyobb hangsúlyt a háború másnapján kapott, amikor a modern nyugati irodalommal szemben éppen e levelek és Dalin tanulmányai bizonyítják meggyőzően, hogy Jouhaux és Merrheim mennyire nem voltak azonosak, mennyire ellentétes politikai centrum élén állottak. A II. Internacionálé korszakából közölte a kötet B. A. Aizin tanulmányát: Rosa Luxemburg — a német militarizmus és imperializmus elleni küzdelem harcosa címmel. Aizin Luxemburg e tevékenységét csak 1913—1914-ben mutatta be, de az anyag így is rendkívül gazdag mind gondolatokban, mind eseménytörténetben. Hiszen ekkoriban jelent meg Luxemburg nagyobb munkája a tőke felhalmozásról, amelyben Luxemburg Marx Tőkéjének II. kötetéhez fűzött refleksziókat, s arra vállalkozott, hogy a tőkés gazdaság modern jelenségeit elemezze, s vonjon le azokból következtetéseket. Aizin ezeket idézte fel, valamint a korabeli szocialista reagálásokat Bauertől és Hilferdingtől Pannekoekig és Leninig. Az elméleti munkásság analízisén túl Aizin ismerteti azokat a vitákat, amelyek a német szociáldemokrata pártban éppen ekkoriban izzottak fel az adók megajánlása körül. Az 1913. évi pártkongresszuson ismeretes módon Luxemburg vezette a német szociáldemokrata baloldalt harcba mind ebben, mind pedig a tömegsztrájk kérdésében. Aizin e vonatkozásokban a német pártsajtó és a pártkongresszus jegyzőkönyvén túlmenően a német és szovjet archívumokból is merített, aminek alapján még világosabbá válik, milyen nagy tekintélye volt Luxemburgnak a kor szocialistái, baloldali szakszervezeti aktivistái előtt. Ez derül ki a tanulmány befejező részéből is, ahol Aizin Luxemburg perét mutatja be. Luxemburg 1914 tavaszán két érzékeny ponton megtámadta a német militarista gépezetet és szellemet: egyfelől a német munkásokat felszólította, hogy ne engedelmeskedjenek, ha az ország határain túl élő proletár testvéreik ellen vezényelnék őket, másfelől pedig azt taglalta, hogy milyen katonakínzások folynak a
