Századok – 1971

Történeti irodalom - Evropa v novoje i novejseje vremja (Ism. JemnitzJános) 792/III–IV

TÖRTÉNETI IRODALOJÍ 795 talanságot váltott ki, mindkét szocialista politikai pártban a tagság nyomására 1896 — 1898-ban tapogatódzások kezdődtek a politikai pártegység megvalósítására. A két párt igazi hangadói nagy fenntartással fogadták ezeket a kezdeményező lépéseket, s az első lehetőséget megragadták, hogy a másik fél hibáit, rideg magatartását felnagyítva elzárkózzanak a további egységesítő tárgyalásoktól, amelyek Vinogradov szerint is oly létfontosságúak voltak az angol szocialista tömegpárt, s így az egész munkásmozgalom jövőjére nézve. A kötetben több tanulmány foglalkozik a francia munkásmozgalom kérdéseivel is. Az egyik legismertebb francia történész, Maurice Dommanget a „Munka Lovagjai" franciaországi szakszervezeti jellegű tevékenységét dolgozta fel a szervezet 1893 1901 közötti fennállása időszakából. Dommanget Írásánál azonban még jelentősebbnek tűnik V. M. Dalin gazdagon dokumentált tanulmánya, amely új megvilágításba helyezi a CGT történetét, s a CGT egyik legszínesebb, kulcsszerepet játszó szereplőjét, Alphonse Merrheimet. Dalin ezt a rendkívül alapos analízist úgy végezhette el, hogy elsőként dolgozta fel az IML Archívumában őrzött Merrheim levelezés anyagát. A. Merrheim 1871-ben született, apja rézöntő volt, s négy fia, köztük A. Merrheim is azzá lett. 18 éves korában Roubaixben szakszervezeti tag, 1892-től a helyi szakszervezet titkára, s azt vezette 12 éven át, amikor 1904-ben a CGT fémipari munkásainak központi szervező titkárává választották. Ettől a pillanattól kezdve Merrheim a „kimenő levelek" nagyrészéről másolatot készített két vaskos könyvben—s ezen könyvek anyagára támaszkodva most Dalinnek sikerült valósággal „forradalmasítani" a CGT történetének jobb megértését, tekintve, hogy Merrheim 1904-től a CGT vezetőségében egyik legbefolyásosabb vezetővé magasodott, 1914 után pedig a franciaországi háborúellenes antimilitarista áramlat központi vezető alakjává vált. Az eddigi történeti irodalom (elsősorban E. Dolleans, de részben P. Louis és A. Zévaes is) meggyőzően bizonyította, hogy a CGT igazi „diadalmas" hőskorszaka az 1904 —1909-es évekre tehető, ezután megkezdődik a hanyatlás, a belső véleményeltérések szakasza. Dalin ezt a periodizálást a megismert források alapján helyben hagyja, de lényeges helyesbítéseket, kiegészítéseket fűz ezekhez. így a levelek alapján félreérthetetlenül kiderül, hogy a CGT történetében már a „hőskorszakban" is mutatkoztak baljós jelek, amelyek már akkor is aggasztották Merrheimet. Merrheim ekkoriban támogatta Griuffuelhes és Pouget „forradalmi irányzatát" (e vezető maghoz tartozott ekkor Merrheim, Jouhaux, Yvetot is), de ugyanakkor fenntartásokkal szemlélte a CGT köreiben fellépő komolytalan „forradalmárkodó kiabálókat", akik másnapra meghirdetik a fegyveres felkelést, az általános sztrájkokat, amikor azoknak feltételei egyáltalán nem értek meg. Merrheim lelkesen fogadta az 1906-ös orosz forradalom híreit, de az 1906-os híres nagy általános sztrájkmegmozdulásnak, amelynek egy nap alatt kellett volna a 8 órás munkanapot egy nagyarányú demonstráció nyomán kikényszeríteni, eleve bizalmatlansággal nézett elébe, s az események neki adtak igazat. A kettős tapasztalatok (mind acsalódások, mind a „forradalmi hangoskodók" felszínessége) Merrheimet rendkívül kritikussá tették a CGT vezetőinek tekintélyes részével szemben. 1904- 1909 között azonban Griffuelhes iránt mégis bizalommal volt. Dalin ebben az időszakban aláhúzza, hogy Merrheim egyike volt azoknak, akiknek volt szemük az új jelenségek meglátására: aki felfigyelt a monopóliumok képződésére, aki idejekorán ellenlépéseket sürgetett a munkásszervezeteknél, aki figyelemzetetett a háború veszélyére, továbbra sem hitt a frázisoknak, illúzióknak, de elszánt internacionalista maradt, a munkások szervezkedését szívós mindennapi munkával végezte, s eközben egyike volt azoknak, akik a gazdasági jelenségeket elméleti szinten próbálták meg általánosítani, hogy ennek alapján a mozgalom követendő politikáját is kialakíthassa. Dalin e korszakban egy ponton marasztalja el Merrheimet: hogy a szocialista párttal szemben a szindikalista elégedetlenségnek vagy gyanakvásnak túl nagy mérték-