Századok – 1971

Történeti irodalom - Evropa v novoje i novejseje vremja (Ism. JemnitzJános) 792/III–IV

794 TÖRTÉNETI IRODALOJÍ 794 beszél, de a tömegszenvedélyek szabadulásáért a reakciót tette felelőssé, s nagyobb megértéssel nyilatkozott a népmozgalmakban résztvevő forradalmárok egy részéről. Szluckij rávilágított arra is, hogy Mehring nézetei a Kommünnel kapcsolatban később hogyan tisztultak meg és a demokrata, legjobb esetben „katedra-szocialista" Mehring miként módosította a Kommün javára nézeteit, amikor szocialista lett. Az Internacionálé témaköréhez kapcsolódóan L. I. Golman azt a témát dolgozta fel, hogy az I. Internacionálé, a Főtanács ós személy szerint Marx milyen küzdelmet folytatott a szakszervezeti jogok elismertetéséért. Golman 1867 —1871 között vizsgálta e folyamatot. Reagált a polgári, sőt labourista történészek körében eléggé elterjedt felfogásra, amely szerint Marx és a Főtanács nem értette meg az angol problémákat, s lebecsülte a reformok jelentőségét. Golman éppen e tétellel vitatkozva bizonyította be, hogy az angol szakszervezeteknek annak idején milyen közvetlen segítséget nyújtott a Főtanács ós Marx, másfelől azorjban azt is érzékeltette, hogy az Internacionálé forradalmi irányzata képviselőinek előbb-utóbb mindenképp össze kellett ütközniük azokkal, akik éppen a forradalmi harcot tartották szükségesnek az átütőbb és szélesebb reformok kikényszerítéséhez. A tanulmánykötet egyik igen érdekes cikkében V. N. Vinogradov azt elemezte, hogy a szektásság és a reformizmus kettős veszélye miként jelentkezett az angol munkásmozgalomban az 1890-es években, s ez a kettős tendencia miként akadályozta a politikai tömegpárt megteremtését. Vinogradov nagy figyelmet fordított a Szociáldemokrata Föderációban, s különösen Hyndmannál megmutatkozó szektarianizmus tüneteinek elemzésére. Ezek között elsősorban a szakszervezeti tevékenységgel, a sztrájkmozgalmakkal szemben megmutatkozó értetlenséget húzta alá, ami mintegy eleve a munkás-tömegmozgalom mesgyéjére szorította le az angol Föderációt. Mindez összefüggött Hyndman és közvetlen környezetének hibás koncepciójával. Egyfelől Hyndmanék abból indultak ki, hogy a növekvő nyomor szükségszerűen és szinte automatikusan a forradalmasodás irányába mutat, másfelől az 1880-as évek végén kibontakozó új trade-unionizmusban olyan veszélyt láttak, amely a szocialisták már megteremtett pozícióit is fenyegetheti a radikálisabb munkásrétegek körében. Vinogradov a Föderáció tagjai közül Harry Quelch-hel tesz kivételt, aki a fenti kérdésekben rugalmasabb volt, s a tömegmozgalom érdekében is sokat tett. Vinogradov tanulmányában kitér a Független Munkáspárt megalakulására, kezdeti és Engels által is pozitívnak értékelt korszakára, majd azt húzta alá, hogy a későbbiekben a párt nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, amit Vinogradov igen nagy mértékben abból származtat, hogy a párt vezetőinek túlnyomó többsége teljességgel közömbös volt az elméleti kérdések iránt, ami azután lehetőséget nyújtott arra, hogy a Független Munkáspártban az opportunizmusra hajlamos vezetők nyerjenek tért. Vinogradov ebben a vonatkozásban különbséget tesz Keir Hardie és a pártban hovatovább triumvirátussá felnökvekvő R. Mao Donald, Ph. Snovvden és B. Glasier között. Számunkra mégis úgy tűnik, hogy noha a különbségtétel okvetlenül szükséges volt, a triumvirátus értékelésében a szerző túl nagy adag sötét illetőleg túl kevés világos szint kevert az egyéni portrék megrajzolásakor. Az összes kritikai megjegyzés helybenhagyásával az igazság mégis az, hogy a „triumvirek" ha nagymórtékben megpecsételték is azt, hogy a Független Munkáspárt soha nem lett marxista forradalmi párt, mégis ebben az időben sokat tettek annak érdekében, hogy új munkásrétegeket nyerjenek meg az antikapitalista harcnak, s internacionalista felfogásukat sem érhette gáncs sem ekkor, a bur háború nacionalista szédületének időszakában, sem később, az első világháború előtti években, sőt a párt a világháború éveiben is az antimilitarista erőfeszítések zászlóvivője maradt. Vinogradov tanulmányának egyik érdekes mozzanata, ahol a szerző azt a kérdést elemzi, hogy az elszigetelődés tudata a Szociáldemokrata Föderáció keretei között is nyűg-