Századok – 1971

Történeti irodalom - Lukács Lajos: Garibaldival a szabadságért. Dunyov István élete és működése. 1816–1899 (Ism. Urbán Aladár) 790/III–IV

790 TÖRTÉNETI IRODALOJÍ 790 tehát az iratot csak az tudja megtalálni, aki saját kutatásaiból már amúgy is ismeri. A számomra ismerős esetekben megállapíthattam, hogy az idézetek pontosak, az iratok felhasználása a szakma szabályai szerint történt, a kritikai apparátus gyengéi tehát csak sajnálatos szépséghibák, a monográfia megalapozottságát, eredményeit nem érintik. HECKENAST GUSZTÁV LUKÁCS LAJOS: GARIBALDIVAL A SZABADSÁGÉRT DUNYOV ISTVÁN ÉLETE ÉS MŰKÖDÉSE, 1816-1859 (Budapest, Gondolat Kiadó. 1968. 330 1. 20 t. 1 tkp.) Szokatlan könyv Lukács Lajosnak Dunyov Istvánról, egy elfeledett magyar garibaldistáról szóló életrajza. Szokatlan, mert a magyar történeti irodalomban lényegében ismeretlen személyről szólva, egyszerre teljes ós gondosan kimunkált, részletes ismertetést nyújt hősének valóban tragikus, nem mindennapi életútjáról. Nem szokásos a témaválasztás sem, hiszen Lukács Lajos hőse nem volt az első vonalba sorolható politikus vagy katona, életpályája pedig nem szokványos karriertörténet. Dunyov István életével és tevékenységével megismerkedve, nem mindennapi lelkierejű és következetességű férfi magatartása rajzolódik elénk, akit eszméiért mellőznek, de akinek tragédiája legalább annyira fakad balszerencsés egyéni életéből, mint szilárd elvhűségéből. Ezt a sajátos kettősséget érzékletesen ábrázolja a szerző, s amint a fejlemények előrehaladnak, egyre inkább meggyőz arról, hogy hőse iránt az első pillanattól megnyilvánuló lelkesedését — amely gyakran patetikus formát ölt — nem tékozolta érdemtelenre. A körültekintő anyaggyűjtéssel ós feldolgozással Lukács Lajos szép példáját nyújtotta, hogy miként lehet a feledés homályából fölbukkanó személyek életét és működését — ha arra érdemesek — az utókor elé tárni. Az anyagok szerencsés fennmaradása, a hagyománytisztelő család relikviái mellett, a szerző lelkes és körültekintően gondos anyaggyűjtése nélkül ez nem lett volna lehetséges. Sorsüldözött ember volt Dunyov István, — ez az egyik első gondolata az olvasónak, amint befejezte a könyvet. Balszerencséje volt az, amely magakadályozta, hogy Itáliában az 1849 utáni magyar emigráció egyik kiemelkedő alakja legyen. Életének bemutatása így csak érintőleges ós nem részletes képet adhat Kossuth, a Magyar Nemzeti Igazgatóság és a magyar légió itáliai szerepéről az 1859—1866 közötti sorsdöntő években. Lukács Lajos érdeme, hogy az életrajz szálát gondosan és az ismeretterjesztő műveknél elengedhetetlen igényességgel fonja egybe a nagypolitikai eseményekkel. Az olvasó így megkapja a szükséges tájékoztatást mind a magyar emigrációra, annak frakcióharcaira, mind az itáliai fejleményekre, a garibaldista és monarchista erők küzdelmeire, mind a magyarországi állapotokra — s ha kell, az európai nagypolitikára vonatkozólag is. Megkapja akkor is, ha Dunyov életútja még, vagy már távol van az események fő sodrától. Szakmai oldalról közelítve meg a monográfiát, ez utóbbiak egyben felvetik a kérdést: a húsz íves monográfia nem túlméretezett-e hőse szerepéhez, tevékenységéhez képest? Az igazság ugyanis az, hogy Dunyov István 1848—49-es tevékenysége, majd bebörtönzése és üldözése, egészen 1860-ig nyúló életpályája, nem különösen érdekes, pontosabban: nem sokban különbözik sok más magyarországi sorstársa életétől. Igaz, már az 1859-es háború évében a román fejedelemségbe szökik, majd Itáliába utazik. Ezévi itteni szerepéről azonban a szerzőnek nem sikerült pontos képet nyernie (73. 1.). Garibaldi 1860. évi szicíliai, illetve nápolyi hadjáratához csatlakozik, augusztus közepén alezredesi és zászló-