Századok – 1971

A történelemoktatás kérdései - Tadeusz Slowikowski: Tankönyvek; kézikönyvek a történelemtanításához Lengyelországban a XIX. század első felében 770/III–IV

TÖRTÉNELEMTANKÖNYVEK LENGYELORSZÁGBAN 781 nyitotta, „hogy maga a cím, amit a szerző műve elején feltüntetett, megvédi őt munkájának szigorú bírálatától". Tankönyvi áttekintésemben külön helyet érdemel két mű, Julian Ursyn Niemcewicz „Történelmi énekek" és Izabella Czartoryska: „Pielgrzym Dobromilben" c. munkák. „Bizonyos idő óta várt, ma már sokak által olvasott mű, a nemzeti erények és tettek kedves emlékirata és mindenkit kellemes érzéssel tölt el" — ezekkel a szavakkal kezdi Lelewel a „Történelmi énekek" c. könyv bírálatát. Úgy vélem, hogy jelentős munka ez, nem annyira mint a nemzeti múltról szóló tudományos feldolgozás, hanem inkább mint a hazaszeretet felélesztésének és felkeltésének, a legnemesebb nemzeti érzések kikovácsolásának a forrása, mely nagy szerepet játszott és népszerűséget szerzett az országban. A szerző maga teljesen tudatában volt annak a, szerepnek, melyet munkájának a fiatal olvasó kezébe jutva ebben az időben játszania kellett, „emlékeztetni az ifjúságot őseinek tetteire, megismertetni azt a nemzet legragyogóbb korszakaival, a hazaszeretetet összekapcsolni az emlékezés legelső benyomásaival, élményeivel — ez a csalhatatlan jele a nép hazájához való erős ragaszkodásának. Jelenleg már nincsenek meg ezek az első benyomások, azonban ezeket a korábbi érzéseket nem lehet eltörölni, azok az évekkel erősödnek s alkalmassá teszik a bátrakat, az erényes férfiakat a védelmi harcra." Ilyen volt J. Niemcewicz didaktikai alapelve és ilyen szemszögből kell néznünk ezt a művet, bizonyos értelemben csupán tankönyvi szempontból megvizsgálni azokat a lehetőségeket, melyek alapján azt a lengyel közoktatásügyben fel lehet használni. Jan Kanty Turski, a krakkói Szent Anna Líceum egyik növendéke Kajdanow tankönyvéről írva, így fejezi be sajnálkozását a lengyel múlt eltorzítása felett ebben a könyvben: „Jó, hogy otthon becsületes és gondos apám volt, aki a történelmet maga tanította meg nekem, s anyám dalolva tanított meg Niemcewicz összes »Történelmi énekei«-re. De mi legyen az olyanokkal, akiknek vagy nem voltak szüleik, vagy ha voltak is, nem tudták őket tanítással támogatni, valamivel többel, mint amennyit az iskolában tanultak." Főképpen ilyen esetekben játszhattak szerepet az „énekek", főleg a romantikusan érző ifjúság lelkében. Az ifjúság az énekek szép költői formájában megtalálta a hazafias érzések kielégítését. Ennek tudatában volt Lelewel is, és ezért a nagyon megalapozott, mélyreható tárgyi recenzión kívül, amely a Niemcewicz által beiktatott és helytelenül értékelt néhány tény kétségbevonásán is alapul (pl. Lech és Piast mint történelmi személyek, Boleslaw Smialy vezeklése, kongresszus Kassán, legenda Kazimierz Mnichről, a nieszawski rendelet, a henriki cikkek), általában pozitívan viszonyult hozzá, és azt állította, hogy a „haza és igazságszeretet, az olvasók eme általánosan rokonszenves megnyilvánulása, amely érzéssel beszél még a nép hibáiról is, azt igazolja, hogy történelme a rövid feldolgozások között nem utolsó, bár benne a szerző megerősítette, hogy meg kell őrizni a legnagyobb egyszerűséget, ami a gyermekkori'a hatni tud". Az ilyen oktató-nevelő jellegű értékek mellett feltétlenül meg kell állapítani, hogy a „Történelmi énekek" messze eltávolodott a lengyel múlt kritikus racionalista, Kollataj és Staszic koncepciójában annyira ajánlott tárgyalásától, és nem is tölthette be az iskolai tankönyv szerepót, de — ismételjük — az akkori időben sikerrel használhatták mint kiegészítő iskolai olvasmányt. A másik mű, melynek hasonló didaktikai célja volt, mint a „Történelmi énekekének, a már említett „Pielgrzym Dobromilben" c. munka. Ezt is nagyon jóindulatúan fogadta Lelewel; rámutat ugyan a benne előforduló tárgyi tévedésekre, mert úgy véli, hogy a munkát rendeltetése nem menti a tudományos igazság betartásának kötelezett-16 Századok 1973/3-4.