Századok – 1971
Közlemények - Pál Lajos: Rónay Jácint 670/III–IV
/ IlÓNAY JÁCINT 675 nem a hatalmasoknál, nem az ún. művelteknél, nem a városokban keresi, mert ,, . . . kétségtelen, hogy legtisztább forrását a népnél találandjuk: hol az élelmi gondok nem hagytak időt elkoresosodásra, hol kéjelgés a nemzet külső eredeti típusát nem emészté fel . . Munkájában nem azt kutatja — írja—, hogy a természet mivé alkotta az embert vagy milyennek kellene lennie, „ . . . hanem milyen, mivé tevé őt a társadalmi élet, a nevelés, éghajlat, tápszerek és mind az, minek az ember kiképzésére olly nagy befolyása van".1 8 Az emberi élet idejét — a kor divatos felfogásában — négy korszakra osztották, úgymint: gyermekség, ifjúság, férfikor és öregség szakaszára. Rónay ezekhez hozzáveszi az „életműsítés" korát, ez a magzati korszak; a vénség és az aggság korát. A „nemzeti élet" korszakait az emberi élet különböző szakaszaival hozza párhuzamba: első korszak a nevelési, ahol az érzékiség dominál, ezt költői korszaknak is lehetne nevezni —j írja; a második korszakban az indulatok csillapodnak, de a szenvedély fel-fel lázad. A harmadik korszak, ahol a cél már nem egyesek, hanem az egész boldogsága. Hangsúlyozza, hogy e korszakokat át kell lépni, meg kell haladni, mert ha egy korszaknál megragad a nemzet, akkor menthetetlenül elpusztul. Ez utóbbira példaként több ókori nép hanyatlását és letűnését hozza fel.1 9 Az ország jelen időszakban — írja Rónay — az első és második korszak közötti átmeneti időszakot éli. A továbbhaladás útjában még sok akadály van ,, ... de a legnagyobb mégis csak 900 éves álladalmi rendszerünkben rejlik. Hol volna eddig hazánk ? ha hivatalnok csak az lehetne, ki ebbeli képességét tettleg is bizonyítja; míg a hivatalképesség egyetlen feltétele nemesi oklevél leend, addig gyökeres javításról gondolni sem lehet. Azonban, messzebb állunk mi ettől, mint sokan hiszik, a nemesi czím még mindig varázs erővel bír hazánkban, s az ellenkező olly rosszul hangzik, hogy az ember „hidalgók" honában képzeli magát lenni."20 Az elmaradás gazdasági okai között sorolja fel, hogy „földmívelőink a régi, kontár gazdálkodástól nyomnyit sem tértek el, a termesztés ritkán haladá meg a fogyasztást, a közös legelők örök czivódások kimeríthetetlen forrásai lőnek, s a földmívelő lakhelye többnyire csak nyomor tanyája volt. Ide járult a műipar és kereskedés elhanyagolása: pedig pusztán földmívelő nemzet kereskedés nélkül, mindig gyenge, függő és szegény maradand."21 És mit lehet elmondani a nemességről, azokról, akiknek nagyobb része szegény, s már régen szegre akasztották kardjukat, az „ármálist" a mestergerenda alá rejtették, s jobbágy híján maguk nyúltak az cko szarvához. Ez a réteg ,, . . . a »nemadózást« és »insurrectiót« kivéve egyéb előjogait vagy polgári tartozásait nem ismeri."22 Az intelligencia és köznemes megkülönböztetését akarja eltüntetni, úgy, hogy „mindenütt »intelligentia« (értelmesség) derengjen !"23 Az elszegényedett nemes, helyzetéből következően, alázatos és tisztelettudó,,, . . . de tűzz süvege mellé tollat, mondd neki: »restauratio« lesz, s nem ismerendsz többé reá: odahagyja házát, családját, veszni engedi gazdaságát ós siet öröm-ittasan a tisztújítási csatatérre. Amilly alázatos volt csak imént, olly elbízott, fennhéjázó most; a nemtelenre, legyen bár mívelt vagy gazdag, szánandólag pillant alá, hiszen —paraszt (Rónay kiem. !)— kinek ott, hol ő küzd, buzog a közjóért, határoz a nemzet sorsa felett, még csak szava sincs."24 Nem különb a birtokos nemesség sem, akik különösen tunyaságukkal tűnnek ki. Sorsuk a fokozatos lesüllyedés, mely ellen a hivatalok elnyerésével próbálnak küzdeni. Egyáltalán elmondható, hogy min-17 Uo. 28. 1. 18 Uo. 5. 1. 19 Uo. 6 — 12. 1. 20 Uo. 113. 1. 21 Uo. 119. 1. 22 Uo. 109. 1. 23 Uo. 24 Uo. 110—111. 1.
