Századok – 1971

Közlemények - Pál Lajos: Rónay Jácint 670/III–IV

674 PÁL LAJOS indulatról mit mond, nyilvánvalóvá válik, hogy ebben az időszakban — 1846-ban — nem helyesli a társadalom radikalizálódási folyamatát, nem tartja helyes útnak a forradalmi megoldások keresését. „Az indulat — írja Rónay — melly Ciceróként (mint Ciceró mondja ! P. L.) lelkünk felháborodása (perturbatio animi), zavarja az értelmet, s így körülményt, gátot, eszközt és czélt nem ismerve, vakon rohan, elhamarkodottsága közönségesen ezélt téveszt."12 A változásokat, mint annyi más elődje, — Campe, Salzmann, Pestalozzi vagy Hetényi, Веке, Mócsy — ő is a neveléstől várja. Ebben következetesen kitart az „egyezményesek" mellett, s reformok útján — elsősorban nevelés által — kívánja a társadalom átalakítását. Neki is, mint a többi pedagógiai optimistának, hibája, hogy nem látta tisztán a társadalmi berendezkedés ós a nevelés ügyének helyes kapcsolatát, hogy csak a társadalom megváltoztatásával lehet a nevelést új alapokra helyezni. Kifejtette, hogy „a nevelés és nevelőintézetek elrendezése és kormányzása nagy munka; ettől függ jövőnk, ettől egyesek, s az egész emberi nem boldogsága. Az ember midőn születik, jóra rosszra egyaránt hajlandó; minden a neveléstől függ."13 Gúnyosan szól a nacionalizmusról: - „az önszeretet üvegszemet (szemüvegét ! P. L.) minden nemzet orrára biggyeszté !"14

— és elvetendőnek tartja a nemzet nagyjainak istenítését. „Az őskori babona istenekből csinált félisteneket, ezekből embereket, s az emberek népek lőnek, ós a népek jeles férfiaikat ismét visszavívék eredetök egébe, s egész, vagy fél istenekké tevék őket, a mint tetszett a nép szeszélyének."15 E munkájával párhuzamosan készítette jegyzeteit egy karaktérológiai munka megírásához. Több cikke jelent meg folytatásokban 1847-ben a „Hazánk"-ban. A cikksorozat két cím alatt futott: „Milyen a magyar !" és „Milyen a nő !". Könyvalakban szintén ez évben jelent meg „Jellemisme ..." címen, — s ennek alapján választották meg 1847. december 29-én akadémiai levelező tagnak. Ez a müve is sok, szerteágazó problémával foglalkozik. Több nemzet karakterológiai sajátosságait igyekszik megragadni, de ennek nyomán ma sem ismeretlen felületes kép alakul ki egyes népekről az olvasóban, így az angol hidegvérű, a német szorgalmas, az olasz heves, a francia szellemes stb. A nemzeti sajátosságokról írja: „Akarjuk megismerni a nemzeteket, figyeljünk zenéjökre, keressük fel költőit; de ne azokat, kik az idegent túlbecsülve eltorzítják a nemzeti sajátosságokat. A nópköltőt, magát a dalló népet keressük, s a nemzet jellemét századok után is feltalálandjuk. Nemzeti zenénkben, s legújabban összegyűlt népdalainkban, ki nem ismer kelet népére?"16

Ezt a sokak által elfogadott tételt Kölcsey is hangoztatta, de hivatkozhatunk Erdélyi Jánosra is, aki akadémiai székfoglaló beszédében ugyanezeket mondotta. Közvetve Herder meghatározásával is rokoníthatjuk a fent idézett részt, aki az „Eszmék az emberiség történetfilozófiájához" c. négykötetes munkájában (1784—1791) a társadalmi jelenségek törvényszerű változásait úgy tárgyalta, mint a néplélek általános fejlődésének meghatározott lépcsőfokait. A „néplélek" alatt Herder egy adott etnikai csoportnak a népköltészetben kifejezett sajátos belső pszichikai tevékenységét értette. Rónay ezenkívül nagy jelentőséget tulajdonított a nemzetek általános jellemvonásainak kialakulásában az éghajlatnak—mérsékelt égöv: szorgalom és mérsékelt politika —, a „tápszereknek" — húsevő nép bátor, kitartó; növényevő: lusta, tunya —, de egyik 1 egjellemzőbbnek a szokásokat tartja. Az ezek alapján kialakuló nemzetjellem fő vonásait 1!

Uo. 58. 1. 13

Uo. 150. 1. 14

Uo. 162. 1. 15

Uo. 162-163. 1. 16

Rónay Jácint: Jellemisme, vagy az angol, francia, magyar, német, olasz, orosz, spanyol nemzet, nő, férfiú és életkorok. Győr. 1847. 8 — 9. 1.