Századok – 1971
Közlemények - Pál Lajos: Rónay Jácint 670/III–IV
/ IlÓNAY JÁCINT 673 a később nyomtatásban is megjelent műveit, s a kéziratos formában fennmaradt, természettudományos lélektani rendszer alapítására tett kísérletét. Feljegyzéseinek első része az „Ifjabbkori, kézikönyvnek szánt lélektani dolgozataim"6 címet viseli. E jegyzetek elsősorban fiziológiai alapon tárgyalják az érzékszerveket, idegrendszert stb. Ezek leírásában követi a kor hazai — Hetényi, Mócsy, Веке — és külföldi felfogásait. Munkásságának első nyomtatásban megjelent darabja a „Mutatvány a tapasztalati lélektan köréből"7 címet viseli. Mint a cím is jelzi, tapasztalatokra próbálja alapítani a lélektant, nagy fontosságot tulajdonítva az érzeteknek. Ez a kísérlet mégsem járt teljes sikerrel, mert az érzetek és gondolkodás viszonyát nem tudta megoldani. Hangoztatja az érzetek fontosságát, de a gondolkodás és a szellem primátusának hangsúlyozása mellett. Nem tudja — és a tudományos eredmények akkori állása, másrészt hivatása miatt nem is tudhatta — megoldani a gondolatok, a szellemi élet mechanizmusának kérdését. Könyvében az előbb említett okok miatt, jórészt a megfigyelések által tapasztalt tényeket írja le, melyekből elég érdekes következtetéseket von le. Nem szorítkozik pusztán a lélektan területére; érdekes filozófiai, társadalmi problémákat is felvet, foglalkozik a kor égető kérdéseivel. Ebből a szempontból figyelemre méltók a társadalomról ós szabadságról írottak: ,, . . . míg az ember a természet fia, a véle született szabadság legfőbb kincse; nagyobb szerencsétlenséget nem ismér, mint függni mástól, s azért irtózik, nem ugyan a társas, hanem igen, a társadalmi élettől. Innét van, hogy az ember a társadalmi élet határin kívül, harczczal szívében, fegyverrel kezében kalandoz hontalan, tűrve, nélkülözve szabadságáért mindent, s csak akkor engedi ezt a társadalmi élet korlátai közé szorítani, ha nagyobb erő szolgasággal fenyegeti. A társadalmi életet tehát a félelem szüli, míg ellenben a társas élet ösztöne velünk született . . . Hát a társadalmi élet ? — ez ellenkezik a szabadság ösztönével, mi igen természetes; hiszen éppen a szabadságnak féktelensége szüle, ez kényteté az embert, hogy lemondva természeti szabadságáról, a társadalmi élet határai közé lépjen, hogy függését egy jogszerű, ön választotta felsőbbség ellenében elismerje, s kezébe hatalmat adjon elég erőst, az egésznek jogait és szabadságát megóvni."® Nyilvánvaló a gondolati rokonság Locke-kal és általában a „szerződéses" elméletekkel. Érdekesen fogalmazza meg az erkölcs lényegét: „Az ember szabad, eszes, tökó-I letesíthető lény: . . . ésszerű szabadság teszi az embert tökéletessé; olly szabadság, melly önmagát korlátozza, olly cselekvés, melly nem kónyszerített, és még is törvényszerű . . . az állatiság és ész összhangzó működése az erkölcs !"9 Ez a definíció rokonságot mutat Széchenyi felfogásával. Határozottan visszautasítja az aszkéta erkölcsöt, ugyanakkor hangsúlyozza, hogy vallás és erkölcs nem választható el egymástól, mert „az erkölcs: szabadakaratunknak szabad alárendelése az ész szavának, vagy is, az Isten akaratának; és ha így, vallási érzemények erkölcsiek nélkül viszont nem is gondolhatók !"1 0 A társadalom forrongásait is lélektani kategóriákkal igyekszik magyarázni. „A magyar jelenleg inkább indulatos, mint szenvedélyes: bátor, elszánt, ingerlékeny, haragja hamar lángralobban, de bosszút nem forral; korlátokat nem igen tűr, de ki szíve üterét kellemesen érinti, azért kész mindenre, s a milly tomboló volt elébb, olly hódoló most . . . Nemzetünk jelenleg az indulat árján hullámzik: áldozat, honszeretet visszhangzik itt és ott, és mindenütt; igen, de mi inkább szerelmesek, mint szeretők vagyunk, szent buzgalomtól ihletve ugyan, de gondtalan kezekkel nyúlunk évezredes alkotmányunk kerekei közé, mintha jelszavunk volna: mindent nyerni vagy veszíteni."11 Ha megvizsgáljuk, hogy az 6 Pannonhalma, Bencés Kéziratok (továbbiakban BK) 183/1. 7 Megjelent Győrött, 1846-ban. 8 Rónay Jácint: Mutatvány a tapasztalati lélektan köréből. Győr. 1846. 116—117.1. » Uo. 50. 1. "Uo. 52. 1. 11 Uo. 59. 1.
