Századok – 1971
Tanulmányok - Szabad György: Eötvös József a politika útjain 658/III–IV
666 SZAJSAD GYÖRGY val mint ismeretes — korántsem elméleti volt csupán, hanem nagyon is politikai. Eötvös nem adta fel törekvését a polgári átalakulás és a parlamentáris alkotmányos államberendezkedés társítására a forradalom után sem. De amíg ezt 1848-ig egy haladó politikai mozgalom, a magyar reformellenzék tagjaként, ill. szövetségeseként politikai követeléssé emelhette, 1849 után koncepcióját — udvarképesebbé tétele ellenére — magányos teoretikusként csak ajánlhatta a fejtegetéseit semmibevevő abszolutisztikus hatalom számára. Pedig Eötvös az abszolutizmus alapfélelmét jelentő veszély mint egyik röpiratában fogalmazta — „korunk minden államot fenyegető legnagyobb veszélye, egy demokratikus forradalom" megelőzésére47 ajánlotta orvosságát. Gyógymódja az egyéni szabadság követelményeivel szerinte ellentmondásba került demokratikus egyenlőségi és nemzetiségi törekvések következményeinek elhárításában állt, amit azonban az állam csak akkor biztosíthat, ha megteremti az egyéni szabadság érvényesítésének alkotmányos feltételeit, valamint a központosítás és — reformkori nézeteit sokban revideálva az önkormányzat kellő összhangját.4 8 Elvont érvelése azonban politikailag éppolyan hatástalan maradt, mint két röpirata, amelyekben a hatalmi pozíciók biztosításának érvével törekedett Bécset az alkotmányosság útjára csábítani. Az elsőt 1850-ben jelentette meg,4 9 amikor a Habsburg-hatalom már az abszolutizmus bevezetésének útján haladt, a másodikat5 0 1859 elején, amikor Ferenc József még görcsösen ragaszkodott a kormányzás abszolutisztikus formáihoz. Eötvös politikailag hatástalan erőfeszítéseivel egyelőre csak saját hazai elszigetelődését növelte.5 1 Az önkényuralom válságának kibontakozása idején, 1860/61-ben Deák politikai irányzatához csatlakozva igyekezett kitörni elszigeteltségéből. Deákék irányzatában látta azt a politikai erőt, amely kész egyfelől az 1848-ban kialakított alkotmányos államberendezkedés megújítására, másfelől megvédésére a forradalmi, ill. az általa nagyon szorgalmazott engedmények révén is pányvázandó nemzetiségi törekvésekkel szemben.52 Külső biztosítékot ismét az alkotmányos német egység kötelékébe kerülő Ausztria és Magyarország kapcsolatának tiszta perszonáluniós viszonnyá alakításában keresett. Ezt az újabb röpiratban5 3 kifejtett elképzelését, noha személyesen tapasztalhatta Ferenc 11 [Eötvös József]: Die Garantien der Macht und Einheit Oesterreichs. Leipzig. 1859. 215. 1. 48 A mű keletkezésének és tartalmának elemző bemutatását ld. Sôtér: i. m. 245 — 275. 1. Vö. Mátrai Lás:ló: Gondolat és szabadság. Bpest. 1961. 293, 300 — 303. 1. Figyelmet érdemel, hogy — eltérő értékelési szempontok alapján is — Eötvöst mint állambölcselőt a konzervativizmus és liberalizmus közé helyezi Robert A. Kann: Das Nationalitätenproblem der Habsburgermonarchie. Graz —Köln. 1964. II. köt. 101 —107. 1. Koncepciójának politikai vonatkozásait helyezi az előtérbe D. Mervyn Jones: The Political Ideas of Baron József Eötvös. The Slavonic and East European Review, 1970. 586 — 597. 1. 49 [Eötvös József] : Ueber die Gleichberechtigung der Nationalitäten in Oesterreich. Leipzig. 1850. 50 L i. a 47. jegyzetet. 51 Berzeviczy Albert: Az absolutizinus kora Magyarországon 1849—1865. Bpest. 1922—1937. II. köt. 214. 1.; Szabad György : Forradalom és kiegyezés válaszútján (1860 — 61). Bpest. 1967. 30-31. 1. 52 Uo. 84, 90, 94, 124, 141, 152-157, 236, 240, 263, 369, 446 — 447, 537, 548 — 557, 569. 1.; vö. Tóth Ede: Mocsáry, Eötvös és Madách a nemzetiségi kérdésről. Filológiai Közlönv, 1962. 53 [Eötvös József]: Die Sonderstellung Ungarns vom Standpunkte der Einheit Deutschlands. Leipzig. 1860.
