Századok – 1971
Tanulmányok - Jeszenszky Géza: A párizsi békekonferencia gyarmati vitája 1919 januárjában 630/III–IV
A PÁRIZSI BÉKEKONFERENCIA GYARMATI VITÁJA 653 mányzójának szavait országában kevesen vonták kétségbe. Sokan katonai szempontból tartották fontosnak Új-Guinea megszerzését, hogy így több tere legyen Ausztráliának a védekezésre egy esetleges japán invázió ellen.6 0 A japán veszély felismerése egyöntetű volt a két tengeri dominiumban, de az Egyesült Államok és elnöke is komolyan számolt ezzel. „Wilson bizonytalanul filantróp érzelmei mögött ott áll az a határozott politikai cél, hogy biztosítsa a csendesóceáni amerikai érdekeket a japán agresszió ellen" — írta az Auckland Star.61 Ha az Egyesült Államok és Ausztrália politikájában egyaránt fontos szerep jutott a Japánnal szembeni bizalmatlanságnak, honnan volt közöttük az ellentét? Mindenekelőtt: Wilsont erősen befolyásolta ugyan a japán veszély gondolata, de természetesen más meggondolások is hatottak politikájára. Az elnök stratégiai felfogása szerint pedig a mandátum-elv egyébként is összhangban állott a japán veszély elhárításához szükséges lépésekkel. Wilson nem akarta megengedni az annexiót, mert az japán annexiót is jelentett volna, vagyis fontos japán támaszpontokat. A népszövetségi ellenőrzéssel ezeknek a létrehozását akarta megakadályozni — bár — mint láttuk — maga sem volt meggyőződve ennek hatékonyságáról. Ausztrália és Új-Zéland azonban más stratégiával remélte Japánt sakkban tartani: minél több ütköző területet akartak látni országaik és Japán között, a megszerzett és annektált gyarmatokkal remélték feltartóztatni, vagy legalább lelassítani az esetleges jövőbeni támadást. Természetesen a szigeteket csak akkor lehetett felhasználni akár támadásra, akár védekezésre, ha azokat katonailag megerősítik, kiépítik. Ezért látszott jobbnak és olcsóbbnak Wilson stratégiája, amely afféle „fegyvermentes zónát" teremtett volna Japán körül. Ehhez persze egy tekintélyes Népszövetségre lett volna szükség, amely hatékonyan ellenőrzi a mandátummal járó kötelezettségek betartását, és meg tudja akadályozni a szigetek katonai megerősítését. Hughes azonban egyáltalában nem bízott abban, hogy a Népszövetség erre képes lesz, vagy hogy támadás esetén hatékony védelmet fog nyújtani tagjainak. Ebben neki lett igaza. A Népszövetséget sem születésének körülményei, sem felépítése, sem az általa fenntartani próbált hatalmi helyzet nem predesztinálta a béke sikeres megőrzésére. Ausztrália és Új-Zéland érveinek méltányolása ellen hangolta Wilsont az is, hogy ezt a két országot a brit világhatalom előretolt bástyájának tekintette egy olyan térségben, ahol saját országa törekedett egyre erősebb befolyásra. Nagy-Britannia távol-keleti pozícióinak erősödését pedig nem kívánta, már csak azért sem, mert Angliát 1902 óta szövetség fűzte Japánhoz. Wilsont Amerikában sok támadás érte, hogy a meghódított szigetek egy részét átengedte Japánnak. De a már birtokban lévő Japánnal szemben diplomáciai úton többet nem igen lehetett elérni, a békekötés adott körülményei között feltétlenül sikernek számított az is, hogy megakadályozta a megszállt gyarmatok bekebelezését, meggátolta Japánt szerződésben biztosított zsákmánya teljesértékű megszerzésében, s így megfosztotta a szigetek katonai kiépítésének jogától. A nemzetközi helyzet és a biztonsági rendszer későbbi 66 Pearce levele Hughes-hoz, 1916. jan. 14. Uo. 411. 1. — ,,In addition New Guinea might be capable of carrying a considerable white population; the New Guinea native is capable of training for industrial pursuits and as a soldier and, because of this, the holding of these islands with Naval assistance is rendered fairly easy." 67 1919. jan. 29. - Uo. 407. 1. 8 Századok 1971/3-4.
