Századok – 1971

Tanulmányok - Jeszenszky Géza: A párizsi békekonferencia gyarmati vitája 1919 januárjában 630/III–IV

646 JESZENSZKY (ÎÉZA Wilson tehát azt mérlegelte, hogy a sajtón keresztül széles nyilvánosságot biztosít a konfliktusnak. Mégis felháborodott, amikor fő ellenfele, Hughes pontosan ezt cselekedte. Hughes ugyanis ezt az eszközt saját álláspontja elfogadtatására tartotta alkalmasnak. Ausztrál újságírókat rendelt magához, és elmondta nekik a 28-i feszült tanácskozás néhány részletét. A Daily Mail január 30-i párizsi kiadásában meg is jelent a tudósítás. Ebben Wilson dok­triner skolasztikusként volt ábrázolva, aki utópisztikus idealizmusát az egész világra rá akarja erőszakolni, az angol kormány pedig megalázkodik és enged neki - ami a Birodalom felbomlásához fog vezetni.41 Hughes akciójával haragja levezetésén kívül feltehetően egyrészt Lloyd George-ot akarta a domi­niumi álláspont határozottabb támogatására kényszeríteni, másrészt remélte, hogy a konferencia gyors cselekedetekkel fogja megcáfolni a súlyos nézet­eltérések hírét. Fegyvere azonban visszafelé sült el, mert a tanácskozások titkosságának megsértését valamennyi résztvevő elítélte. Hughes lépéséről természetesen nem tudva ült össze 29-én délelőtt a Brit Birodalmi Delegáció, hogy kivezető utat keressen a mandátum-kérdés zsákutcájából. A közvetítésre House látszott a legalkalmasabbnak, hiszen „ő, mint mindig, rendkívül segítőkész", és ekkor már általános vélemény volt, hogy a vitás kérdéseket nem a konferencián, hanem a tanácsadó személyén keresztül kell elintézni. Erről a közvetítésről beszámol Ho íse naplója. ,,Fél tizenegykor Smuts átjött, hogy megkérdezze, nem tudunk-e meg­egyezni a gyarmatok kérdésében. Ő maga készített egy tervezetet, ezzel Lloyd George és a többiek egyetértettek, de Hughes és Massey még nem látta. Addig nem is akarják megmutatni nekik, amíg nem tudják, vajon kielégíti-e az Elnököt. Elolvasva láttam, hogy tegnapi pozíciójukhoz képest nagy enged­ményeket tettek, és mondtam nekik, hogy néhány kisebb fogalmazásbeli változtatással kész vagyok azt elfogadni."45 Mik voltak Smuts tervezetének „nagy engedményei"? Abból indult ki, hogy a volt német gyarmatok és arab területek „jóléte és fejlődése a civilizáció szent felelőssége (sacred trust)". Megismételte javaslatát az érintett területek fejlettségétől függő három kategória felállításáról: „A" mandátum a volt török birtokokra — ez részleges belső önkormányzattal jár. „A Megbízott Hatalom kiválasztásánál ezen közösségek kívánságait alapvető szempontnak kell tekinteni." Az utóbbi hangsúlyozása túlment a január 27-i Smuts-tervezet idevonatkozó (3.) pontján, mert kimondta az érintett lakosság beleszólását a védnök kiválasztásába, bár ennek módját közelebbről nem fejtette ki, ami az egészet illuzórikussá tette. Ezzel a ponttal egyébként Smuts még mindig messze elmaradt Lloyd George 1918. január 5-i programjától, amely kifejezet­ten m?gígérte a megszerzett területek számára az önrendelkezés jogát. A közép-afrikai területeket a humanitárius elvek és feltételek kötelező betartása mellett a „B" mandátum osztályába sorolta. Az engedményt a „C" mandátum bevezetése jelentette: „vannak területek, mint Délnyugat-Afrika és a Déli Csendes-óceán egyes szigetei, г melyek népességük csekély volta, kis terjedelmük, a civilizáció központjaitól való távolságuk, vagy a Megbízott Hatalom területével való földrajzi szomszédságuk miatt a legjobban a mandá­tummal megbízott állam törvényei szerint, annak integráns részeként igaz-44 Paul Birdsall: Versailles Twenty Years After. N.Y. 1941, 65 — 66. 1.; Vernon Rartleit: Behind the Scenes at the Peace Conference. London é. п., 26 — 27. 1. 45 House Papers, IV. 309. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents