Századok – 1971
Tanulmányok - Jeszenszky Géza: A párizsi békekonferencia gyarmati vitája 1919 januárjában 630/III–IV
A PÁRIZSI BÉKEKONFERENCIA GYARMATI VITÁJA 647 gathatók, a bennszülött lakosság érdekeinek megfelelő fentemlített biztosítékok betartása mellett." A ,,B" mandátummal járó garanciák, biztosítékok értékétől függetlenül a ,,C" mandátum az előbbivel szemben lényeges hátrányt jelentett a helyi lakosság és lényeges előnyt a megbízott állam számára: korlátozás nélküli alávetést, a nyílt ajtókkal járó szabad verseny adta lehetőségek (jobb bérek, a tőkés cégek konkurrenciájának kihasználása) hiányát — lényegében véve kifejezett annexió volt, csak más név alatt. Ugyanakkor a ,,C" mandátum megfogalmazása pótolta az azonnali elosztást is (legalábbis a dominiumok számára), hiszen a feltételek eleve megszabták az elveket, amelyek alapján a megbízás történik: a területi összefüggés, illetve közelség. Ennek alapján a dominiumok által igényelt területekre más számbajöhető mandátumviselő nem volt.4 6 Mialatt Smuts House-nál járt, Lloyd George-ra hárult az a feladat, hogy elfogadtassa a kompromisszumot a két harcias dominiumi kormányfővel. Az angol miniszterelnök elmondta, hogy a konferencia veszélyben van, Wilson a végén még haza fog utazni, amiért Ausztrália és IJj-Zéland nem hajlandó elfogadni „egy elvet, amelyet Nagy-Britannia kész alkalmazva látni sokkal nagyobb és fontosabb területek esetében, Kelet-Afrikában". 29-e délelőttje így Hughes és Mtssey csillapításával telt el. A brit kormányfő mellett Botba és Borden próbálta őket meggyőzni, hogy nincs különbség a teljes birtoklás és a Népszövetség feltételei melletti birtoklás között. Végül Lloyd George-nak úgy hitte — sikerült harapófogóba szorítania makacs ausztrál kollégáját. „Talán ellenzi, hogy ne legyen rabszolgaság és ne áruljanak italokat?" „Nem." „Hajlandó befogadni misszionáriusokat"? „Hogyne, a bennszülötteknek nagyon kevés az élelmük és már egy ideje nem kaptak elég misszionáriust enni."47 Az ausztrál miniszterelnök mentalitását jól tükröző tréfáról azt hitték, hogy a beleegyezés jele. House közben a Smuts által hozott tervezetet átküldte a Quai d'Orsay-re Wilsonhoz a következő megjegyzéssel: „Lloyd George és a gyarmatiak ll30 -kor találkoznak és ez a határozattervezet, amit Smuts el remél fogadtatni. Szeretné tuelni, kielégíti-e Önt. Számomra tisztességes kompromisszumnak tűnik."48 Nem tűnt annak Wdson számára, már csak azért sem, mert mások véleményére nem szívesen hallgatott. Smuts személye és Dél-Afrika igénye ellen ugyan nem voltak kifogásai, de Hughes és főként a japánok iránt bizalmatlan volt. A kompromisszumos javaslatot 29-én este megvitatta a többi amerikai megbízottal és House feljegyzése szerint „nem mutatkozott hajlandónak azt egészében vagy azonnal elfogadni".49 Az ezredes sajnálkozva fűzte hozzá naplójában: „Az angolok hosszú utat tetteik meg idáig és én az ő (ti. Wilson — J. G.) helyében gratuláltam volna nekik, hogy hajlandók velünk a félúton innen találkozni."50 46 A tervezetet a brit delegáció jan. 28-i esti ülésének határozata alapján az ausztrál J. G. Lathan állította össze Smuts és Sir Maurice Hankey instrukciói alapján, közli PPC. III. 795 — 796. 1. és House Paners, IV. 330. 1. Lásd még Birdsall: i. m. 66 — 68. 1. 47 Lord Riddel naplója alapján idézi Birdsall: i. m. 69. 1. 4S House Papers, IV. 310. 1. 49 Uo. 50 Uo. 310 — 311. 1. — Wilson maga is szükségesnek tartotta magatartásának megindokolását: Smutsban még csak bízna, de a japánokban és Hughes-ban nem. „I could agree ... if the interpretation were to come in practice from General Smuts." George Curry: „Woodrow Wilson, Jan Smuts and the Versailles Settlement." American Historical Review, 1961. 963 — 986. 1., 981. 1.
