Századok – 1971
Tanulmányok - Jeszenszky Géza: A párizsi békekonferencia gyarmati vitája 1919 januárjában 630/III–IV
636 JESZENSZKY (ÎÉZA hozzáférhetővé kellene tenni a Szövetség valamennyi tagja számára." A szervezet tekintélyét is nagyban növelné, ha saját tulajdonnal rendelkeznék.1 6 Mint láttuk, az angol taktika arra épült, hogy sikerül az Egyesült Államokat is érdekeltté tenni a gyarmatok új elosztásában. Wilson karácsonyi londoni látogatása ezeket a reményeket eloszlatta, mert az elnök kijelentette: „Az Egyesült Államok nagyon büszke önzetlen pozíciójára ebben a háborúban, és nem kívánja magát ettől a büszkeségtől megfosztani."17 A dominiumi igényekkel kapcsolatos reményeket is lehűtötték Wilson szavai, aki ugyan nem vitatta Dél-Afrika igényét Délnyugat-Afrikára, de a Csendes-óceán térségében már nem fogadta el az angol dominiumok igényeinek jogosságát, a japánoknak tett szerződésbeli ígéretekről pedig kijelentette, hogy „semmiesetre sem áll készen azt elfogadni. . . és afelől is kétségei vannak, hogy Japánt oda lehet-e engedni mandátum-viselő hatalomként".18 Mivel lehet magyarázni Wilson álláspontját? Már említettük, hogy a fejlett amerikai kapitalizmusnak versenytársai kizárásához nem volt szüksége a gyarmati területek monopolizására, és minél több helyen fenn akarta tartani a szabad gazdasági behatolást jelentő „nyílt ajtók" elvet. Az elfoglalt német gyarmatokat Wilson is mindenképpen nyitva akarta tartani a potenciális amerikai érdekek számára. Ugyanakkor a Hawai elfoglalásával, majd a spanyol amerikai háborúval a területi expanzió útjára lépő Egyesült Államok politikai és gazdasági befolyásának biztosítására kereste az új, finomabb eszközöket. A Fülöp-szigetek igazgatásával kapcsolatos nehézségek csak tovább erősítették ezt a tendenciát. így — az előzetes várakozások ellenére Kuba nem vált az Egyesült Államok tagállamává, Közép- és Dél-Amerikában pedig a „nagy bot" és a „dollárdiplomácia" vált a félgyarmati jellegű területek ellenőrzésének eszközévé. Ezzel lehetővé vált az amerikai nép előtt népszerűtlen „gyarmat" kifejezést kiküszöbölni az Egyesült Államok és a kevésbé fejlett területek kapcsolatainak szótárából. 1917. október 23-án Wilson ígéretet is tett: „Az Egyesült Államok többé egy talpalatnyi föld megszerzésére sem fog törekedni hódítás útján." így azután Wilson az amerikai kapitalizmus érdekeit a gyarmati kérdésben is moralizáló szólamokba burkolta, és ezeket idővel maga is egyre komolyabban vette.19 A gazdasági megfontolások mellett volt egy közvetlen politikai-stratégiai oka is, amiért az Egyesült Államok csak valamiféle nemzetközi ellenőrzés mellett mutatkozott hajlandónak elfogadni a gyarmatok új felosztását: a 16 I. Bowman és Ch. Seymour feljegyzését közli House Papers, IV. 291 — 293. 1. Wilsonnak saját küldetésébe vetett hitét jól jellemzi alábbi megállapítása: „a békekonferencián egyedül nekünk nem lesznek önző céljaink . . . olyan emberekkel lesz dolgunk, akik nem kéviselik saját népüket." A megbeszélést ismerteti ínég Seymour: Letters from the Peace Conference. New Haven. 19G5. 26. 1. — A mandátummal megbízandó „kis nemzetek"-nél Wilson elsősorban Svájcra és a skandináv államokra gondolt. 17 A Wilson és a vezető angol politikusok tárgyalásáról készült feljegyzést és a birodalmi kabinet ezt követő vitáját közli Lloyd George: Peace Treaties, I. 189 — 202. 1. 18 Uo. 19 Hasonló magatartást tanúsított a háborús részvétel kérdésében is. Az amerikai ipari és banktőke számára rendkívül jövedelmező semlegesség megőrzését 1914. aug. 4-i beszédében erkölcsi érvekkel indokolta: az egyetlen nem hadviselő nagyhatalom kötelessége a „részrehajlás nélküli közvetítés", a „győzelem nélküli béke" megteremtése. Amikor azután az antantnak nyújtott kölcsönök biztosítása szükségessé tette a beavatkozást, Wilson ismét a morális érvekre ós a magasztos célokra hivatkozott: a tengerek szabadsága, a demokrácia megvédése, a Nemzetek Szövetségének megteremtése, a kis nemzetek szabadságának biztosítása.
