Századok – 1971

Tanulmányok - Kosáry Domokos: Napóleon és Magyarország 545/III–IV

NAPOLEON ÉS MAGYASOKSZÁG 611 Horvát István, a fiatal történész, akinek reményeivel már 1805-ben találkoztunk, naplójának tanúsága szerint Napóleon proklamációjáról értesülve azon elmélkedett Pesten, hogy a nagyurak és arisztokraták közt, sajnos, nincs olyan patrióta egyéniség, aki vezető szerepre alkalmas volna.18

6 1809. július 7-én este, még a wagrami hírek előtt, barátjával, a költő Virág Benedekkel a Duna hajóhídján sétálva beszélgettek, ahol senki nem hallhatta őket. „Elhitettük magunkkal, hogy Napoleon a gyáva német vezért meg győzendi, s kiment bennünket az elaltató német hatalom alól. Mind a ketten azt találtuk legjobbnak, ha nekünk Ausztriától való függetlenségünk vissza adatik. 1809. július 11-én azon elmélkedik, hogy nem szabadna több újoncot adni Ausztriának. „legjobbat tennénk, ha egy követség által királyt kérnénk Napoleontól országunknak. A büszke és atyjafiait szerfölött elősegítő Corsus örömest teljesítené késérünket. Ezáltal a nagy frantzia erővel szorosabb egyességre lépnénk, és könnyen meg nyerhetnők Serbia, Bosnia, Dalmatia és Bulgáriának országunkhoz kapcsolását. így nagy darab termékeny földet, és az Adriai meg Fekete tengeren szép kereskedést szerezhetnénk." Horvát, a jakobinusoktól eltérően, nem a társadalmi reformot, hanem a feudális ellenzék hatalmi álmait várta Napóleontól. A feudális nacionalizmust képviselte, de, mint szegény nemesi értelmiségi, lényegesen másként, mint Kazinczy, aki a birtokos nemességgel együtt Franciaországgal szemben foglalt állást 1809-ben.18

7

Horvát nem támadta a kiváltságokat, de nem is adta fel, védelmük érdekében, függetlenségi vágyait. Világosan látta viszont, hogy ez a tendencia, az, amelyre voltaképpen Napóleon számított, mily erőtlen és tehetetlen önmagában, ha több segítséget nem kap a franciáktól. Július 13-án, midőn az utóbbiaknak még mindig nem jött híre, „gondos előrelátást", óvatosságot ajánlott Virágnak, mint előbb másik barátjának, Kultsár Istvánnak, a Hazai és Külföldi Tudósítások szerkesztőjének is, nehogy vesztőhelyre jusson „vigyázatlansága miatt". Július 15-én Virág a wagrami csata hírével fogadta őt: „Fut a német, örül a magyar". Ez igaz, felelte Horvát, de „a német magyar katonasággal keverve fut", és nem lehet örömünk teljes, „ha meggondoljuk, hogy véreink és hazafi társaink eszközül szolgálnak a német tudatlanságnak". Két nap múlva, július 17-én a fegyverszünet híre jött meg a francia sereg helyett. Horvát, barátaival együtt, ekkor vesztette el végképp a napóleoni akcióhoz fűzött reményeit és bizalmát. Jó volt vigyázniok, mert ha „ébredni és munkálkodni" kezdtek volna, most aztán elbánna velük a rendőrség. „A magyar még most titkos társaságba nem igen való . . . Várnunk köll az időig, míg vagy alkalmasabb és bátorságosabb környülállások támadandnak, vagy pedig hitelesebb talp kőre állíthatjuk kezdetünket. Sokszor elgondoltam én azt, hogy még a koron 186

Horvát István: i. m. 432—439. 1. Túlzott ábrándokat felváltó csalódottság helyett egyszerűen „hi leg számítást" fedez fel ebben Wertheimer: i. m. II. 440. 1. A wagrami csatára utalást tévesen vonatkoztatja a győrire Dümmerth: i. m. 194. 1. 187

Ii. Kiss István: i. m. I. 81 — 82. 1. a dolgokat félreismerve írja, hogy Kazinczy levelei mindenben Horvát István „vágyait és tehetetlenségét" tükrözik. Egyáltalán nem. Kazinczy kezdettől fogva határozottan ellenezte a napóleoni függetlenség gondolatát. Horvát viszont eleinte lelkesen helyeselte, csak végül nem tartotta reálisan vállalhatónak.