Századok – 1971

Tanulmányok - Kosáry Domokos: Napóleon és Magyarország 545/III–IV

NAPOLEON ÉS MAGYASOKSZÁG 573 tikailag nem volt szuverenitása birtokában. A lengyelországi kísérlet, 1806 őszétől, megelőzte a magyarországit, 1809 tavaszán. Első megtekintésre persze inkább a két eset nyilvánvaló különbségei tűnnek szemünkbe. Lengyelország, északon, Oroszország, Poroszország és Ausztria közt felosztva, egységét is, önállóságát is elvesztette. Az akcióra nyilván másképp kellett reagálnia, mint Magyarországnak, amely egészében ugyanazon uralkodó alá tartozott és amely egyben, feudális alkotmányával, az önállóság bizonyos elemeit, vagy legalább is azok látszatát is megőrizte. A két változat magától értetődő eltérései azonban nem változtatnak azon, hogy mindkettő sokban hasonló gazdasági-társadalmi struktúrára épült, sőt, hogy ebből következőleg mindkettő lényegében véve sokban hasonló politikai tendenciákat tükrözött. E párhuzamosság különösen korábban, a XVIII. század végén szembetűnő. A magyar nemesi-nemzeti mozgalom, az 1790/91. évi országgyűlés idején, sok analógiát mutat, sőt bizonyos közvetlen kapcsolatban is állt a lengyel „nagy diétával" 1788—1791 között: itt is, ott is a felvilágosult rendiség próbálta, még a feudalizmus keretén belül, a maga programját érvényesíteni. A „jakobinus" balszárny, azoké, akik a nemesség többségével szemben, már bizonyos antifeudális célokat követtek, 1794-ben Lengyelországban a Kosciuszko-felkeléshez, Magyarországon pedig, ez utóbbinak közvetlen hatása alatt, a jakobinus-összeesküvéshez csatlakoztak. Lengyelország harmadik felosztása és a magyar jakobinus-mozgalom elnyomása, mindkettő 1795-ben, más formák közt és más következményekkel bár, de ugyanazon tendenciák vereségét jelezte. A magyar történészek, sajátos módon, hosszú ideig nem fordítottak elég figyelmet e párhuzamokra. Még kevésbé arra, ami belőlük, a hasonló alapfeltételek következtében, az 1795 utáni eltérő helyzet külsőségei mögött, a napóleoni időkben is megmaradt. Pedig az 1809. évi, abortiv magyar kísérlet több vonatkozásban csak úgy érthető meg világosan, ha a korábbi, 1806 —1807. évi eredményesebb, hosszabb életű lengyel kísérlettel összevetjük. Ez ugyanis, a varsói hercegség keretében, kifejlettebben, észrevehetőbben produkált olyan jelenségeket, amelyek Magyarországon csak embrionális formában jelentkezhettek. Nemcsak a napóleoni politika bizonyos módszereinek magától értetődő azonosságáról van itt szó. Hanem, még sokkal inkább, olyan belső szimptómákról, mint amilyen a Napóleonban reménykedő lengyel és magyar felvilágosult reformisták, ex-jakobinusok, és a Napóleonnal szemben Oroszországhoz illetve Ausztriához húzó lengyel és magyar feudális urak, rendi nacionalista nemesek ellentéte volt. Lengyelországban nyíltabb politikai harccá nőtt, ami Magyarországon csak a készülődés és tervek stádiumában maradt. A palánták azonban ugyanazok voltak akkor is, ha nem nőttek aztán egyformán tovább. A lengyel példából mi itt csak néhány olyan motívumot emelhetünk ki röviden, amely párhuzamos jellege vagy a szomszédokra gyakorolt hatása miatt elősegítheti annak megértését, ami Magyarországon 1809-ben végbement. Ilyen (1) a proklamáció és a végeredmény viszonyának, (2) a jakobinusok és feudális nemesek viszonyának és (3) a társadalmi reform elve és gyakorlata viszonyának kérdése a varsói hercegségben. 1. 1806. október 27-én, Jena és Auerstädt győzelmei után, Napóleon bevonult Berlinbe. Habozás nélkül, november 3-án, Dabrowski tábornokkal, aki 1797-ben megszervezte a lengyel légiót, proklamációt adatott ki a lengyelekhez. Nem mintha egészen biztos lett volna abban, hogy végül is mit tesz 3 Századok 1971/3^4.