Századok – 1971
Történeti irodalom - Szekér Nándor: Föld alatt és föld felett (Ism. Vida István) 489/II
KRÓNIKA 521 Az új körülmények között újjászerveződött szociáldemokrata párt lehetőségei a következők voltak: a munkásosztály és szervezetei elleni támadások elhárítása, küzdelem a mozgalom szervezeti kereteinek visszaállításáért, a szocialista eszmék hirdetése, az ellenforradalmi rendszer fasiszta jellegének feltárása, az ellenforradalom elleni küzdelem lehetőségeinek maximális kihasználása. Az 1919 augusztusi pártgyűlés, a párt vezetőségének összetétele, a szociáldemokrata baloldal és a kommunisták elleni harc meghirdetése, a két forradalom megtagadása már mutatta, hogy a szociáldemokrata párt vezetősége az említett feladatokat nem, vagy igen kis mértékben vállalja. Nen történt meg sem az új körülmények reális és mélyreható elemzése, sem a megvalósítható feladatok megjelölése. A szociáldemokrata párt vezetői az antant hatalmaknak a Friedrich-kormánnyal szembeni politikáját félreértve, azt gondolván, hogy az ellenforradalmi viszonyok között visszatérhetnek 1918-as politikájukhoz, lehetségesnek tartották egy polgári demokratikus jellegű politika folytatását. A régi (Garami —Buchinger—Peidl) vezetés tanácsára a párt, együttműködve más kisebb polgári és kispolgári ellenzéki pártokkal, egy liberális színezetű kormány létrehozására törekedett. Ez a törekvés irreális volt. Az uralkodó osztályok minden ilyen tervvel szembefordultak, 1918 —19 hatására a jobboldali szociáldemokrata vezetőkkel való kapcsolataikat is megszakították. A régi politika elszigetelődésót elősegítette, hogy a párt addigi szövetségesei, a polgári ellenzéki és kispolgári demokratikus irányzat körében erőteljes jobbratolódás történt. Az új, főként jobboldali szakszervezeti vezetőkből álló vezetőség többsége nem hitt a Garami-féle elképzelés realitásában. Megvalósíthatatlanságát a Clark által irányított koncentrációs kormányalakítást célzó pártközi tárgyalásokon felismerte, ós egy jobboldalibb irányú, az ellenforradalom felé jobban közeledő politikát tartottak célravezetőnek. Míg Garamiék a koncentrációs kormányba való belépés feltételeként szélesebb körű polgári jogokat követeltek, addig a Peyer—Miákits—Vanczák csoporthoz tartozó új vezetőség megelégedett a keresztény pártok által felkínált jelentéktelen kormánypozícióval. Clark ígéreteiben bízva beléptek az ellenforradalmi kormányba, remélve, hogy a munkásság számára kedvezőbb körülményeket teremthetnek, megszüntethetik az üldözéseket, visszaállíthatják a szervezkedés szabadságát. A szociáldemokrata párt helyzete a Huszár-kormány idején sem javult, a terror is fokozódott. A keresztény pártok vezetői is kifejezésre juttatták, hogy szociáldemokrata koalíciós partnereiket csak ideigleneseknek tekintik a kormányban. Ennek, valamint az emigrációs vezetők figyelmeztetései ellenére a párt indult az 1920-as választásokon. A szélsőjobboldali terror azonban már január közepén lehetetlenné tette a szociáldemokrata párt helyzetét, így a munkástömegek és egyes harcosabb vezetők követelésére a vezetőség a passzivitás mellett döntött. A pártnak a kormányba való belépése súlyos hiba volt. A párt számára a belépés semmiféle konkrét eredményt nem hozott, az ellenforradalom külső és belső megszilárdulásához a koncentráció azonban nagymértékben hozzájárult. A párt politikájáért az egész vezetőséget felelősség terheli, Garamiékat is, bár elképzeléseik Peyerék álláspontjánál pozitívabbak voltak, ós a pártot igyekeztek a Huszárkormányba való belépéstől visszatartani. A választásoktól való visszalépés viszojt szükségtelennek bizonyult, mivel önmagában véve nem jelentette volna az ellenforradalmi rendszer támogatását, a mandátumok megszerzése viszont lehetővé tette volna a párt számára a parlamenten belüli véleménykifejtést. A párt passzivitásba vonulása azonban nem jelentette azt, mintha a párt radikális ellenzéki álláspontot foglalt volna el az ellenforradalmi rendszerrel szemben. A passzivitás kimondásakor a vezetők reményüket fejezték ki a rendszerrel való további együttműködésüket illetően. A szociáldemokrata vezetők félelme a terror fokozódásától erősítette a rendszerrel való együttműködés politikáját a párton belül. Emellett bizonyos mértékben a vezető szervekben még érvényesült az az irányzat is, amely Garami koncepciójának megfelelően a pártnak a politikai életbe való bekapcsolódását nem egyezkedés útján,
