Századok – 1971
Történeti irodalom - Szekér Nándor: Föld alatt és föld felett (Ism. Vida István) 489/II
506 KRÓNIKA sáig, azt, hogy a párt miként helyezkedett a semlegesség álláspontjára, miként került szembe az inkább németbarát irányzatú konzervatívokkal, milyen küzdelmet folytatott a politikai szabadságjogok biztosításáért, s a tömegek érdekében a szélesebb körben foganatosítandó szociálpolitikai intézkedésekért. Wedin hangsúlyozta, hogy a háború utolsó szakaszában, a konzervatív párt ellen újabb szövetség jött létre ezen a talajon a szociáldemokraták és a liberális párt között. Arne Kokkvoll a norvég fejlődés sajátos vonásait hangsúlyozta. Megállapította, hogy a háború előtt a norvég mozgalomra a német befolyás volt a legjelentősebb, a háború után a zimmerwaldi mozgalom nagyobb visszhangot kapott, mint Svédországban, részben mert ott meghatározott területeken a liberális párttal lehetséges volt az együttműködés, míg Norvégiában erről nem lehetett szó. Ilias Hadzsibegovics a boszniai szociáldemokrata párt helyzetéről, tevékenységéről nyújtott képet. Megállapította, hogy bár a pártot nem tiltották be, nagyon nehéz feltételek között kellett küzdenie. Mint megállapította, a zimmerwaldi gondolatok inkább az 1917-es óv folyamán hódítottak tért, de ugyanekkor a német Független Szocialisták eszmei befolyása is jelentős maradt az országban. Üdvözölték az 1917. évi oroszországi forradalmakat, s a boszniai párt a dél-szláv területek legradikálisabb pártja lett, a szarajevói pártlap, a Glas Slobode pedig fenntartás nélkül tett hitet az októberi forradalom mellett. Hadzsibegovics a továbbiakban megjegyezte, hogy a boszniai pártlap sokat foglalkozott az oroszországi forradalmak fényében a parasztkérdéssel, aminek oly vitális fontossága volt, valamint a nemzeti kérdéssel is, amit — mint hangsúlyozta — alárendeltek az internacionalista érdekeknek. A lengyel munkásmozgalom helyzetét ós a szocialisták állásfoglalását Josef Kowalski vázolta. Ismertette a PPS-ben bekövetkezett szakadást, s hangsúlyozta, hogy a PPS balszárnya, a Lengyelország ós Litvánia Szociáldemokráciája és a Bund közös nyilatkozatban bélyegezte meg az imperialista háborút. A magyar munkásmozgalomról szólva Erényi Tibor azt fejtegette, hogy a háborús évek idején a Magyarországi Szociáldemokrata Párt bizonyos szempontból sajátos helyzetben volt. A szociálsoviniszta irányvonal viszonylag hamar háttérbe szorult, a párt különböző okok miatt — így a parlamenti képviselet hiányában — különben sem kompromittálta magát olyan mértékben, mint a nómot vagy az osztrák szociáldemokraták. Ez a helyzet indította a magyar pártvezetőségot arra, hogy a központi hatalmak szociáldemokratái közül elsőkónt szorgalmazza az antant-szocialistákkal való kapcsolat felvételét, az Internacionálé valamilyen formában történő helyreállítását. Részletesen áttekintette az ezzel kapcsolatos akciókat, amelyek — mint ismeretes — eredménytelenek maradtak. Mind az antant, mind pedig a központi hatalmak országaiban a hivatalos szociáldemokrata pártvezetés túlságosan elkötelezte magát a háborús kormányok irányában ahhoz, hogy kompromisszumos megoldásba bele mehetett volna. Végezetül felhívta a figyelmet arra, hogy a Magyarországi Szociáldemokrata Párt vezetőségének jelzett erőfeszítéseit a centristák, személy szerint Kautsky rokonszenvvel kísérték. Mucsi Ferenc a magyar szociáldemokratáknak a stockholmi találkozó előkészítésében s a tanácskozások idején játszott szerepót világította meg. Hangsúlyozta, hogy a magyar párt mindenekelőtt azon fáradozott, hogy a valamennyi érdekelt párt számára elfogadható megegyezéses bókét biztosítsa. Ismertette Varga Jenő 1917 tavaszi elképzeléseit, majd a magyar pártvezetőség „szerényebb" memorandumát. Megállapította, hogy a magyar párt programja előnyösen különbözött a német többségi szocialistákétól, s hogy szerinte végeredményben a magyar párt irányvonala ingadozott a zimmerwaldi többség ós a szociálpatriótákó között. Jelezte, hogy ebben az időben a forradalmi, internacionalista baloldal még nagyon gyenge volt, s az csafk az 1918 januári sztrájk után erősödött meg.
