Századok – 1971
Történeti irodalom - Szekér Nándor: Föld alatt és föld felett (Ism. Vida István) 489/II
KRÓNIKA 505 forradalmárrá lett, míg Kautsky mindinkább a forradalmi mozgalom ellen lépett fel. A rövid távon való ellentétes fejlődésük tulajdonképpen kontrasztban áll egész életművükkel, mindenekelőtt a klasszikus századvégi vita tartalmával. Az osztrák munkásmozgalomban ilyen ellentétpárt jelölt meg Bauer és Renner szembeállításával. Leichter ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Bauer esetében is fontosak a fejlődési szakaszok, s a demokrácia (polgári demokrácia) értékéről nem ugyanolyan értékelő ítéletet mondott 1927, s móginkább 1934 előtt, mint utána. A személyiségek szerepét fejtegették a skandináv történészek is, amikor egyfelől Ake Wedin Branting befolyásáról szólt, a norvég Arne Kokkvoll pedig éppen „negatív oldalon" azt jegyezte meg, hogy mivel náluk ilyen kimagasló vezetők nem voltak, így könnyebben juthattak szóhoz az új radikális vezetők. Ugyancsak a személyiségek értékeléséhez s О. Leichter okfejtéséhez kapcsolódott J. Schleifstein, aki az objektív feltételek visszahatásához s a periódusok vizsgálatához szólt hozzá. Ő inkább azoknak az érdemét hangsúlyozta, akiknél ilyen töréses fejlődósmenet nem következett be. Lenin, Luxemburg, Mehring és mások már első pillanattól imperialista jellegűnek ítélték a háborút, s ezért náluk a látványos fordulat nem állhatott be. A személyiségek bemutatásánál a felszólalók többször érintették R. Luxemburg értékelését, anélkül, hogy analízisre vállalkoztak volna. Az észrevételek középpontjában az állott, hogy miként ítélte meg 1917 — 18-ban az oroszországi forradalmat. Míg egyes nyugat-német történészek Luxemburg kritikai megjegyzéseire utaltak, Schleifstein hangsúlyozta, hogy mégsem homályosulhat el az a tény, hogy Luxemburg szolidaritást vállalt az oroszországi forradalommal. Végeredményben a konferencián az elhangzott hozzászólásokból is meg lehetett állapítani, hogy milyen nagy az érdeklődés Luxemburg személye, írásai iránt. Ezt az új kiadványok mellett a linzi konferencián az is bizonyította, hogy számosan támogatták azt az indítványt, hogy egy elkövetkező konferencián külön előadás hangozzék el róla, ami azután alapja lehetne a további eszmecserének. A személyiségek értékeléséhez kapcsolódott a Londonban élő osztrák szociáldemokrata, J. ÍV. Brügel, aki részben Leichter előadásához és Otto Bauer bemutatásához fűzött megjegyzéseket. Leichterrel ellentétben Brügel a fordulatokat Bauer életében jelentősebbnek látta, mindenekelőtt az 1934-es fordulatot a demokrácia értékelésében, s aláhúzta, hogy az 1920-as években Bauer mennyivel visszautasítóbb volt a kommunista gyakorlattal szemben. Emellett más baloldali vezetők kritikai feldolgozását sürgette, így Friedrich Adlerét. A személyiségek és az objektív adottságok összefüggésére reflektált <7. Kowalski is, aki szintén azt hangsúlyozta, hogy a meghatározott objektív feltótelek közepette az egyes személyiségek mennyire különféle álláspontra juthatnak, s ezért óvott az objektív körülmények túlértékelésétől. Majd Luxemburg érdemeit érintve kiemelte, hogy a szocialista mozgalomban az elsők között tulajdonított a demokrácia problémájának kellő jelentőséget, s azt a bürokratizmus ellentétpárjakónt vizsgálta. A konferencia egyik jellemző vonása az volt, hogy az egyes országok részkérdéseiről ezúttal kevesebb szó esett, mint a megelőző évi konferenciákon, s méginkább a német problémák kerültek az eszmecserék középpontjába. Mindemellett néhány ilyen regionális beszámolóra is sor került, a delegációk némelyike pedig írásban hozta el jó áttekintést nyújtó összefoglalóját, s a felszólalók márcsak a leglényegesebb pontokra hívták fel a figyelmet. így külön korreferátum érkezett a skandináv s a román munkásmozgalomról. A svéd szociáldemokrata párt állásfoglalásáról és a szakszervezetek politikájáról. Ake Wedin ezután rövidebb információt nyújtott. Ismertette a párt fejlődését a háború kirobbaná-
