Századok – 1971

Történeti irodalom - Szekér Nándor: Föld alatt és föld felett (Ism. Vida István) 489/II

504 KRÓNIKA Matthiaa—Miller—Weber-féle beszámolónak is, amely erről nem szólt, miként arról sem hogy a német pártvezetőség 1914. augusztus 4-i politikája milyen megrázkódtatást okozott az egész nemzetközi mozgalomnak. A lengyel Kowalski ugyancsak ezekre a homályban hagyott pontokra világított rá, így arra, hogy a lengyel területek esetében is megmutatkozott: mennyire egybe esett a kormány és a David-féle jobboldal gondolatmenete, s a többség éppen ezekben a kérdésekben mennyire tántoríthatatlan volt. Az annexiós törekvésekről elhangzó megjegyzésekre a referálok közül Susanne Miller reflektált. Megjegyezte, hogy a német szociáldemokrata pártban e kérdésben a nyilatkozatok és a gyakorlat között szakadás állott be. A nyilatkozatok jobbára elítélték az annexiós törekvéseket, de utóbbiak mégis érvényesültek. S. Miller igazat adott Kowalskinak a lengyel területek vonatkozásában. A vita során természetesen sokan ós hosszan vitatták az augusztus 4-ón történteket, de voltak, akik mégis inkább augusztus 4-nek nagyobb perspektívába állítását szorgalmazták. így egyesek azt taglalták, hogy az augusztus 4-i lépés végzetessé az Internacionálé és a háborúellenes tendenciák számára akkor vált, amikor később politikai vonallá merevedett, a szociálsovinizmus irányadó áramlattá vált. Miként Kowalski, Jemnitz, Steiner fejtegették, nem lenne helyénvaló a figyelmet augusztus 4-re szűkítve megfeledkezni a leglényegesebbről, hogy augusztus 4-e után a szocialista pártvezetősógek hosszabb ideig nem léptek fel háborús kormányaik ellen. Mások ugyancsak az augusztus 4-én történteket vizsgálva azt hangsúlyozták, hogy tulajdonképpen minden már.korábban eldőlt. Ennek a nézetnek legélesebben Georges Haupt (Párizs) adott hangot, aki valahol 1908—1910 között húzta meg a válaszvonalat, de mindenesetre 1911 — 1912-ben már befejezettnek tekintette a folyamatot. Eszerint a német pártban a forradalmi áramlat visszaszorult a reformista irányzat javára, s így egyúttal az is megpecsételődött, hogy a párt milyen magatartást tanúsít majd a háborúval szemben. Haupt mindezt összefüggésbe hozta a német pártban a stratégiai irányvonalról, a tömegsztrájk kérdéséről meginduló vitákkal. 1914 augusztusán kívül más periódus is akadt, amelynek értékelése élénk vitát váltott ki. Ilyen volt az 1917-es esztendő. E. Matthias vitaindító felszólalásában már elismerte az orosz forradalmak jelentős hatását, de az októberi forradalom esetében megjegyezte, hogy noha kisugárzása azonnali volt, Németországban véleménye szerint e hatást abban kell keresni, hogy a demokratikus tendenciák erősödtek fel. Az 1917-es periódushoz szorosan kapcsolódott az 1918-as január—márciusi korszak értékelése. F. Klein előadásában hangsúlyozta a német többségiek, sőt a kisebbségi „függetlenek" felelősségét a sztrájkmozgalom kudarcáért. A kérdést magyar vonatkozásban érintette Erényi Tibor hozzászólása. Élénkebb vita bontakozott ki a záróperiódus, az 1918-as novemberi német forradalom értékelése körül. E. Matthias ebben az esetben a forradalom spontaneitására helyezte a hangsúlyt, aláhúzván, hogy a többség nem kívánta a forradalmat, de szerinte a parlamentáris demokratikus megoldást keresték a „függetlenek" -is. Hozzáfűzte, hogy magát a forradalmat a spai'takisták sem tudták volna végrehajtani. A konferencián résztvevők általában nagy figyelmet szenteltek a tömegek szerepének, illetőleg hangsúlyozták, hogy elsősorban ezt a kórdóst kellene gondosabban tanulmányozni. Mégis, gyakorta a vezetők, s nem ritkán meghatározott vezetők szerepének értékeléséhez szóltak hozzá. Otto Leichter, a New Yorkban élő idős osztrák ausztromarxista Otto Bauerről emlékezett meg, mindenekelőtt aláhúzva, hogy az objektív történeti adottságok nagyonis eltérően hathatnak a különböző személyiségekre. így megjegyezte, hogy a háború kirobbanása, majd az azt követő hónapokban olyan ismert revizionista teoretikusok, mint Bernstein és K. Eisner, balra tolódtak; 1917 — 18-ban Eisner valóságos