Századok – 1971

Tanulmányok - Andics Erzsébet: Metternich és az1830-as évek magyar reformmozgalma 272/II

METTEE NICH ÉS AZ 1830-AS ÉVEK MAGYAR REFORMMOZGALMA 275 sem kell. A kortársi feljegyzések egész sora beszél a gyanakvásnak, a rágalmazásnak, a megfélemlítésnek és állandó bizonytalanságnak arról a szörnyű atmoszférájáról, amely ennek a Metternich-i módszernek a kikerülhetetlen velejárója volt. Vajon maga Metternich elhitte-e ezeket a jelentéseket, amelyeket jobb ügyhöz méltó igyekezettel eljuttatott a Monarchia legfőbb vezetőihez? Mindenesetre nagy volt benne a hajlandóság, hogy e jelentések alapján megkonstruált, a valóságtól nemegyszer messze elrugaszkodott megállapításait csalhatatlanoknak tekintse, és mint ilyenekhez konokul ragaszkodjék. Metternich el akarta hinni ezeket a jelentéseket; félelme a forradalomtól valóságos volt, és ezt a félelmet, a forradalom ördögével szembeni szakadatlan készenlétet igyekezett másokban is felkelteni, a forradalom közvetlen veszélyének a gondolatát állandóan napirenden tartani.1

3 Ilyen körülmények között különös gondot kellett hogy okozzon neki a birodalom „gyenge pontja": Magyarország. A 30-as évektől kezdve Metternich minden eddiginél éberebb figyelemmel kíséri a magyarországi fejleményeket, annál is inkább, mert az egyre elevenebbé váló magyar politikai életnek a belső feudális korlátok és a külső - osztrák — abszolutizmus ellen irányuló szelleme mind határozottabban jutott kifejezésre. Rendőri intézkedésekben Magyarországon addig sem volt hiány, most ezeknek egész áradata zúdult az országra. A 30-as évektől kezdve fokozott mértékben folyt a besúgók verbuválása a társadalom minden rétegéből, az ellenzéki elemek megfélemlítése, illetve megvásárlása a kormány részéről, a rendőri megfigyelések és a cenzúra hatáskörének rendkívüli kiszélesítése. Metternich utasítására a magyarországi könyvkereskedők (Hartleben, Kilian, Heckenast, Wigand) állandó zaklatásoknak vannak kitéve a hatóságok részéről annak ellenőrzésére, hogy nem csempésznek-e be tiltott könyveket az országba; az osztrák követségeken keresztül még külföldről is figyelteti őket.11

Ugyancsak személyesen intézkedik, hogy megakadályozza Magyarországgal foglalkozó politikai írások külföldön való megjelenését. Ismételten figyelmezteti a Monarchia szászországi követét, gróf Colloredot a Lipcsében folyó ilyen „üzelmekre". Szigorúan kötelességévé teszi: „tegyen javaslatot a királyi szász kormánynak, hogy ne tűrjék magyar művek kiadását a királyi szász államokban". Indokolása: a magyar nyelven megjelenő munkákat a szász hatóságok aligha tudják ellenőrizni; „mindezeknek a könyveknek azonban nyilvánvalóan államellenes tendenciájuk van, és az a rendeltetésük, hogy tiltott utakon Magyarországra kerüljenek, és ott a kedélyeket becstelen és ártalmas terveknek nyerjék meg."1

5

Különös figyelmébe ajánlja Metternich 13

Metternich ebben az időben legközelebbi munkatársait, Gentzet és Sedlnitzkyt előszeretettel rémítgette azzal, hogy a forradalmárok fel fogják őket akasztani. (Ld. L. Thürheim : Mein Leben. München. 1914. III. köt. 323 — 324.1.) — Ferenc császár állandó rettegése közismert volt. De még a „liberális" János főhercegről is feljegyezte krónikása: „Wir begegnen überraschend oft bei ihm der Meinung, dass Österreich unmittelbar vor einer gräulichen Revolution stehe ..." (B. Sutter: Erzherzog Johanns Kritik an Österreich. — Mitteilungen des Österreichischen Staatsarchivs. 1963. 184. 1.) 14

Ld. a lipcsei osztrák követség jelentését Metternichhez, 1834. jun. 9.; ugyancsak gróf Reviczky Adám kancellár — Metternich, 1834. ápr. 19.; Metternich — Reviczky, 1834. jun. 10. OL. A. 49. Kanc. Praesid. Secr. 1834:149. 15

Metternich — Colloredo, 1833. dec. 6. OL. A. 49. Kanc. Praesid. Secr. 1833. 209.