Századok – 1971

Berend T. Iván: Az V. Nemzetközi Gazdaságtörténeti Kongresszus és tanulságai (Leningrád 1970 augusztus) 249/II

AZ V. NEMZETKÖZI GAZDASÁGTÖRTÉNETI KONGRESSZUS 267 Utaljunk azonban a VII. szekció keretében lezajlott érdekes vitákra, melyeket az ókori gazdaságtörténetnek szenteltek. Az ókori kelet városgazdaságáról és az antik rabszolga-munkaerő produktivitásáról szóló referátumok, az évek óta folyó formációviták lényeges pontjait érintve, elvi jelentőségűek voltak. I. M. Gyakonov, a leningrádi Keleti Intézet vezetője az i. e. I II. évezred mezopotámiai városgazdaságáról megállapította, hogy a történettudomány eddig a figyelmet oly mértékben a gazdaság templomi—királyi szektorára fordította, hogy mögötte elhalványult a közösségi szektor,, a szabad parasztok társadalma. Nem falu város ellentétről van szó, legalábbis eleinte, mivel a faluközösség csak az i. е. I. évezredben alakult ki. Az egyetlen nagy központosított munkaszervezetbe tömörített templomi királyi háztartás hivatásos kereskedőivel, katonáival, iparosaival, földműveseivel eleinte külön világ az ősközösségi-nemzetségi keretek közt tovább élő, önállóan gazdálkodó, de a királynak közmunkát, katonát és adót szolgáltató paraszti társadalommal szemben, s kapcsolatuk nem feudális vagy rabszolgatartó jellegű, hanem olyan rendszer felé fejlődik, melyben a központi államhatalomtól közvetlenül függő, önálló termelő parasztok és kézművesek adója és közmunkája tartja el az uralkodó osztályt, a királyi háztartás önellátó gazdálkodásának majdnem teljes feladásával. Ez — mint a vita során többen rámutattak — az ún. ázsiai termelőmódnak önálló formáció jellegét támogatja. M. Hetzer vilniusi professzor viszont a szíriai Ugarit i. е. II. évezredbeli gazdálkodásában olyan jellegzetességekre mutatott rá, amelyek a felbomló ősközösségnek részben a rabszolgatartás, részben a feudalizmus felé mutató fejlődésével rokonok. Ilyen vonások: a Mezopotámiából ismert paraszti közösségek és a királyi háztartás centralizált gazdasága mellett rabszolgamunkával művelt magánbirtokok, továbbá királyi földeken önálló paraszti gazdálkodást folytató s emellett települési egységekként specializált földművelő és kézműves szolgáltatásokra kötelezett „királyi népek". Ez a sajátos gazdasági szerkezet azok mellett szól, akik az ázsiai termelőmódban a feudális és a rabszolgatartó formációk csíráinak együttlétét tételezik fel. A másik téma, az antik rabszolgamunkaerő termelékenysége körül kialakult régóta folyó vitát mozdította elő, sőt, legalábbis jelentősebb új forrásanyagok felbukkanásáig vagy új kutatási módszerek alkalmazásáig, el is döntötte. Szemben a korábban általános nézettel, hogy a munkában nem érdekelt rabszolga termelékenysége alacsonyabb volt az egykorú szabad paraszténál, a főreferátumot készítő V. I. Kuziscsin moszkvai professzor meggyőző érveléssel mutatta ki, hogy az érdektelenséget ellensúlyozta a racionális munkaszervezés, a technika javítása és általában a nagyüzemnek a kisüzemmel szembeni sokféle előnye, úgy, hogy a római villa-gazdaságokban „a rabszolgamunka hatékonyabb volt a szabad kistermelő munkájánál". Ugyanígy vélekedik J. Kolendo lengyel kutató, aki a korai császárság korában megcsappanó rabszolgautánpótlásnak tulajdonítja az újabban egyre több adattal bizonyítható agrotechnikai fejlődést. Nyilván a rabszolga-munkaerő viszonylag jó kihasználhatósága miatt jelennek meg — mint I. Biezunska-Malowist korreferátumából megtudhattuk — rabszolgaüzemek az addig paraszti gazdaságokból álló Egyiptom agrártermelésében is a római korban. Érdekes, hogy hasonló eredményekre jutottak újabban a XIX. század eleji észak-amerikai rabszolgamunka termelékenységének értékelésében is: R. W. Fogel kimutatta, hogy az exportra termelő nagyüzemekben „a munkát, s talán egyéb befektetéseket is intenzívebben használták ki rabszolga-rendszerrel, mint bérmunkás-rendszer-