Századok – 1971
Berend T. Iván: Az V. Nemzetközi Gazdaságtörténeti Kongresszus és tanulságai (Leningrád 1970 augusztus) 249/II
AZ V. NEMZETKÖZI GAZDASÁGTÖRTÉNETI KONGRESSZUS 265 revideálta a hagyományos álláspontot. Quantitativ elemzéssel kimutatta, hogy Angliában a hosszútávú depressziós periódusok (Kondratyev В fázisok) lényegében csak az árcsökkenés időszakai voltak, s nem jelentették az egy főre eső jövedelem növekedési ütemének lassulását. Ezekben a deflációs időszakokban a reálbérek gyorsabban növekedtek, mint az ún. prosperitás idején. Az osztályharc tehát nem a deflációs, hanem inkább az inflációs periódusokban éleződött ki (pl. 1869 és 1914 között). Igen érdekes kvantitatív elemzés eredményéről számolt be M. Lévy-Leboyer, valamint két amerikai kutató: R. W. Fogel és S. L. Engerman az USA déli és északi államai mezőgazdasági termelésének összehasonlításáról. Több előadás foglalkozott a fejlett' és az elmaradott országok közötti kapcsolatok kérdéseivel, illetve e kapcsolatoknak az elmaradott országok modernizálására gyakorolt hatásával. A francia D. Chevalier azt tárgyalta, hogy az európai gazdasági behatás a XIX. század folyamán milyen hatással volt Szíria gazdasági és társadalmi viszonyaira, a szovjet V. I. Pavlov pedig az indiai faluközösségen illetve mezőgazdasági mikrorégión belüli munkamegosztás alakulását vizsgálta. A kelet-európai országok modernizálásának kérdéseivel elsősorban lengyel és román kollégáink foglalkoztak. I. Pielrzak-Pawlowska és W. Dlugoborski a lengyel iparfejlődés XIX. századi és XX. század eleji kérdéseit vizsgálták. Miron Constanlinescu előadása viszont a modernizálódást az egységes román gazdaság kialakulásával azonosította. Koncepciója szerint ami koránt sem nyer igazolást a kutatás által feltárt tényekkel a Havaselvén,' Moldván és Erdélyben a XVIII. század második fele óta végbement gazdasági fejlődés alapvető és fő tendenciája az egymásközötti kapcsolatok intenzívebbé válása s az egységes román nemzeti piac fokozatos kialakulása volt, s ez a gazdasági folyamat alapozta meg az 1918-ban megvalósult politikai egyesülést. Hasonló gondolatkörben fogant Gheorghe Zane előadása is, amely a román iparfejlődés fő mozzanatait tekintette át a XIX. század második felében. Felfogásának sajátosságát azzal jellemezhetjük, hogy míg az előző lemaradást és késést kizárólag külső tényezőknek tulajdonította, addig a tárgyalt periódus gyors fejlődését és melyreható átalakulását, ami a XIX. század végére Románia iparában is uralkodóvá tette a gyáripart, s a tőkés iparosodás töretlen és fokozódó gyorsulását alapozta meg, ldzárólag belső tényezők hatásából vezette le. A külső tényezők szerepe — úgy tűnik, figyelmen kívül hagyva a külföldi hitelek és beruházások döntő hatását e folyamatban a felszólaló szerint csupán abban nyilvánult meg, hogy nyomásával felbomlasztotta a régi. rendszert. A legalaposabban és legsokoldalúbban Oroszország XIX—XX. századi ipari modernizálásának kérdései kerültek kifejtésre, hiszen e témakörnek külön ülést szenteltek. L. Ivanov és К. Tarnovsky a sokszektoros oroszországi gazdasági-társadalmi struktúrát mutatták be, amelyben egymás mellett éltek a fejlett kapitalizmus, a korai kapitalizmus és a prekapitalista rendszer elemei: a magas koncentrációjú gyáripar, az állammonopolista kapitalizmus, a manufaktúrák, a tőkés háziipar, a kézműipari kisárutermelés, a félfeudális nagybirtok mezőgazdasági árutermelése, a paraszti kisárutermelés és a patriarchális önellátó gazdaság maradványai. A nyugat-európai országoktól eltérően a cári Oroszországban ez a sokszektorúság nem rövid átmenet volt, hanem igen szívós képződmény, amely jellemző volt a kapitalizmus egész időszakára, s annak végső szakaszát is jellemezte, amelyet csak a szocialista forradalmat
