Századok – 1971

Berend T. Iván: Az V. Nemzetközi Gazdaságtörténeti Kongresszus és tanulságai (Leningrád 1970 augusztus) 249/II

262 BEREND T. IVÁff saját, belső fejlődése tette lehetővé, megvalósíthatóvá: a felsőbb rétegek luxusigényei mellett a piaci kereslet új elemeinek, a közfogyasztási cikkek keresletének megjelenése, egyben a mezőgazdasági és bányatermelés olyan színvonala, amely már kiviteli lehetőségeket nyújtott. A Nyugat- és Kelet-Európa közötti intrakontinentális kereskedelem alakulása, főbb mutatóinak (kereskedelmi mérleg stb.) változása a XV XVII. században éppen ezeknek a feltételeknek a kölcsönhatásában értelmezhető. Több vonatkozásban hasonló problémakezelés jellemezte a lengyel gazdaságtörténészek által készített kontribúciókat, mindenekelőtt M. Maloivist varsói professzor gazdag tartalmú korreferátumát, amely a Balti-tenger és a Kárpátok közötti régió szárazföldi útvonalait vizsgálta a XV. században és a XVI. század első felében, ugyancsak hangsúlyozva, hogy a külkereskedelem fellendülésében Lengyelország e korszakbeli gazdasági növekedése jutott kifejezésre, egyben megmutatva azt a szerepet is, amelyet Litvánia és a moszkvai Oroszország játszott ebben a folyamatban. A XV. században állapította meg egyebek között a korreferens - már megindult a nagyarányú marhakivitel Ukrajnából és Moldvából Lengyelországon át Szilézia, Csehország, Nyugat- és 1 Dél-Németország felé. Többek között ennek a — Moldvából, Havasalföldről induló — marhakivitelnék a további alakulásához nyújtott érdekes és érdemleges adalékokat I. Goldenbergnelc, a kolozsvári egyetem tanárának ,,A Román . Földek és a Nyugat közötti gazdasági kapcsolatok a XV. századtól a XVII. század közepéig", illetőleg P. Gernovedeanu-nak, a bukaresti N. Jorga Történettudományi Intézet munkatársának ,,A Román Földek és a Nyugat közötti gazdasági kapcsolatok 1650 1829" c. korreferátuma, amelyek főként terminológiájukkal váltottak ki vitát, amennyiben egy szovjet kolléga - teljes joggal megkérdőjelezte a „Román Földek" kifejezés alkalmazásának jogos- 1 ságát, Erdély, Moldva és Havasalföld egykori együttes megjelöléseként. Ha Maloivist és Pach már a XV. század második felében felmutatta a ' Kelet- és Nyugat-Európa közötti kontinentális kereskedelem új típusú elemeit, a másik lengyel korreferens, az ugyancsak varsói A. Maczak, aki a Malowist által elindított fejtegetések fonalát a XVI. század közepétől vitte tovább, ez utóbbi időpontot — ti. a XVI. század közepét — találta olyannak, amely „a nemzetközi áruforgalom új érájának" kezdetét jelzi, — hozzátéve azonban, i hogy a változások nem egyidőben álltak be a különböző területeken és kereskedelmi ágakban. Elemezve az intrakontinentális forgalom árustruktúráját, Lengyelország közvetítő és közbülső szerepét hangsúlyozta (mint amely vásárolt is nyugati textíliákat, ele saját olcsó szöveteit is exportálta), és kiemelte a Nyugat- és Kelet-Európa közötti szárazföldi és tengeri kereskedelem áruösszetételének analóg vonásait. Utóbbi összefüggésben annak a véleményének adott kifejezést, hogy amint a Balti-tengeri kereskedelemnek, úgy Lengyelország szárazföldi külkereskedelmének a mérlegében is negatív változás következett be a XVII. század első felében, amit főképp a németországi húskereslet csökkenésének tulajdonított. Nem látott tehát okot annak feltételezésére, hogy a szárazföldi áruforgalom ellensúlyozta volna a tengeri kereskedelem passzivitásba fordulását. így a XVII. század közepét mindkét vonatkozásban periódushatárnak minősítette. Csupán jelezni szeretnénk a balti — északi-tengeri kereskedelem neves kutatójának, A. Attman göteborgi professzornak a fejtegetéseit: a nyugat felé irányuló skandináv külkereskedelem alakulásáról, kivált a fa-, réz- és vasexportról nyújtott, a XIX. század elejéig ívelő tanulságos áttekintését; azokat