Századok – 1971
Berend T. Iván: Az V. Nemzetközi Gazdaságtörténeti Kongresszus és tanulságai (Leningrád 1970 augusztus) 249/II
260 BEREND T. IVÁff előző kongresszusokon is egyre inkább polgárjogot nyert, most talán nem túlzás szemléleti frontáttörésről beszélni. Az összehasonlító módszer alkalmazása, az egyetemes szemlélet igénye - bár az eddigi historiográfia teljesítményei még csak szerények e téren — úgyszólván a kongresszus egész tematikáját áthatotta, s fontos új tudományos eredményekre vezetett. Nem egyszer nagyon is szokványos témákat helyezett új megvilágításba, újszerű kutatásokra ösztönözve. Több szekció téma állítása, előadás-korreferátum kompozíciója, számos főreferátum és hozzászólás a gazdaságtörténeti folyamatok nemzetközi konfrontációja igényével készült. Ez az előrehaladás különösen a jövőre nézve biztat fontos eredményekkel. Hadd illusztráljuk e jelenséget a „Pénz és hitel" témakörével foglalkozó IV. szekció második ülésének bemutatásával. Az ülés a leningrádi A. Alekszandrov elnökletével és az amerikai R. de Roover szervezésében az összehasonlító banktörténeti elemzésre helyezte a hangsúlyt. Ez a megfontolás vezette az amerikai Rondo Gameron professzort, az Emory University tanárát, aki banktörténeti kutatásait és a kongresszuson előterjesztett, az 1750 1914 közötti periódusra vonatkozó előadását is összehasonlító vizsgálatnak szentelte. Előadása első részében a banktevékenység gazdasági növekedésre gyakorolt hatását elemző teoretikus koncepciókat regisztrálta, elsősorban J. Schumpeter híres tézisét idézte, amiben a bankok a növekedési folyamatban kulcsszerepet töltenek be az újításokhoz szükséges tőke rendelkezésre bocsátásával, anélkül, hogy az újító vállalkozó szerepét vállalnák. E nézet kritikai elemzését A. Gerschenkron bankelméletének bírálata, majd az amerikai Gurley-Show modell ismertetése követte. A teoretikus modellek bemutatása után alapos historiográfiai áttekintés következett, aminek tanulságaként az előadó kiemelte, hogy a bankok három különböző formában és tartalommal játszottak szerepet a gazdasági növekedésben. Egyrészt mint összekötőkapocs a felhalmozók és kölcsönvevők között, másrészt mint közvetlen vállalkozók, végül mint a magasabb fejlettségű gazdaság sajátos munkamegosztásának szervezői. Az egyes országokban játszott bank-szerep eltérések az illető országok (vagy országcsoportok) sajátos körülményeiből fakadtak. Az előadó ezzel kapcsolatban nagy figyelmet szentelt az angliai, a kontinentális, majd összehasonlításképpen a japán bankrendszer sajátosságának. Felhívta azonban a figyelmet, hogy eddigi ismereteink elsősorban csak a fejlett világra vonatkoznak. Kelet-Európa esetében viszont arra utalt, hogy a bankrendszer kései, vontatottan előrehaladó kifejlődése nyilván az iparosodás elmaradása folytán az igény hiányából következett. Az előadást követően a hozzászólók egy része, Cameron professzor tanítványai, arról adtak számot, hogy átfogó program keretében módszeres összehasonlító banktörténeti vizsgálatokat végeznek (R. Rudolph az 1914 előtti cseh területek, G. Tortella Spanyolország, J. Lampe Szerbia vonatkozásában), hogy együttesen jöjjenek nyomára a viszonylagos elmaradottság által jelzett területek bank- és hiteltevékenységének sajátosságaira. Kár, hogy a nagyszámú további korreferátum és hozzászólás közül csak a francia J. Bouvier mélyen szántó elemzése emelkedett ki és kapcsolódott az előadás gondolati indításához. A francia banktörténet neves marxista kutatója ezúttal a francia bankrendszer angliaitól és németországitól eltérő, sajátos vonásait vizsgálta, mégpedig világosan elkülönítve az 1914 előtti periódus két korszakát, a kapitalizmus korai évtizedeit és a monopolista kapitalizmus időszakát,
