Századok – 1971
Berend T. Iván: Az V. Nemzetközi Gazdaságtörténeti Kongresszus és tanulságai (Leningrád 1970 augusztus) 249/II
AZ V. NEMZETKÖZI GAZDASÁGTÖRTÉNETI KONGRESSZUS 259 tervgazdaság négy fő szakaszát, az első 3 éves. terv gazdaságirányítási rendszerét, az 1950 58 között jellemző modellt, az 1958 és 1968 közötti átmeneti időszakot, amit a részleges, fokozatos korrekciók jellemeztek és az 1968-as reformmal megalapozott új modellt. Az elméleti közgazdasági analízis és történeti vizsgálat szerencsés egyesítése kiérlelt értékeléseket alapozott meg. Berend T. Iván a tervezésnek a gazdasági növekedésre gyakorolt hatását a magyar tapasztalatok fényénél elemezte; hangsúlyozta, hogy történelmileg csakis a kötelező tervmutatókra alapozott tervgazdaság növekedésre gyakorolt hatásaira állnak rendelkezésre történelmileg értékelhető tapasztalatok. A tények bizonyítják, hogy e tervezés és irányítás adott rendszere különlegesen kedvező lehetőségeket nyújt a maximális felhalmozási ráta kialakítására, s a különlegesen magas felhalmozási összegek maximálisan koncentrált felhasználására, ami az érvényesülő gazdaságpolitika mellett a feszített ütemú iparosítást szolgálta, s nagyon markáns iparfejlesztési struktúra érvényesítését segítette. Ez a népgazdaság rendkívül gyorsütemű átalakulására vezetett, s nemzetközileg is kiemelkedő iparfejlődési ütemben realizálódott. A kötelező tervutasításokra épülő irányítási rendszerben azonban ezen pozitív hatásaitól elválaszthatatlan ellentmondások jelentkeztek az agrárfejlődés és a nem termelő ágazatok lemaradása, vagyis a növekedés aránytalanságai, valamint az utasításos irányítási rendszerből fakadó pazarló gazdálkodás (érdekeltséghiány) formájában. Hosszabb távon ezek az ellentmondások éppen az alapvető pozitív hatásokat kezdték ki, és a növekedés lefékezésére vezettek. Ugyanezen igényű és szellemű elemzés jellemezte a lengyel J. Paestka előadását is, ami azonban az előadó távolmaradása következtében sajnos csak nagyon rövid sokszorosított téziseiből volt megismerhető. A mély elemzés igénye hatotta át A.Bajtnak, a ljubljanai Közgazdaságtudományi Intézet munkatársának „Tervek és növekedés Jugoszláviában" című, az analízis konzekvenciáit igen élesen megfogalmazó előadását. Ebben, kiemelve a növekedés gyors ütemét az 1947 és 1967 közötti két évtizedben, elsősorban a kötelező utasításokra alapozott tervezési modell kritikáját bontotta ki, elmarasztalva a beruházási tevékenység által kiváltott fejlődési hullámszerűséget, a mezőgazdasági termelés elmaradását, az „öngyilkos önellátási" tendenciát és „a potenciális bruttó nemzeti termék" egy részének elvesztését. A kritikai elemzést az előadó összekapcsolta a jugoszláv gazdasági reformok indítékainak és történelmi helyének bemutatásával. Bár az elemzés kritikai megállapításai megalapozottak voltak, talán az előadás bizonyos egyoldalú hangsúlyai, a pozitív oldalak és hatások úgyszólván teljes negligálása játszhatott közre abban, hogy néhány felszólaló nemcsak egyoldalúnak minősítette A. Bajt előadását, de egyes tényszerűen bizonyított állításait is megkérdőjelezte. Az elnöklő indiai V. Singh nagy tetszéssel fogadott összefoglalójában elsősorban a szocialista tervgazdaság szovjet vívmányának a fejlődő országok szempontjából kiemelkedő történelmi jelentőségére mutatott rá. II. A tematikai megújulás, modernizálódás, az elméleti, metodológiai témák előtérbe kerülése mellett másik általános jelenségként és tanulságként a gazdasági jelenségek egyetemes szemléletének és az összehasonlító módszernek további térhódítását emelhetjük ki. Ha ez a szemléletmód és módszer már az
