Századok – 1971

Berend T. Iván: Az V. Nemzetközi Gazdaságtörténeti Kongresszus és tanulságai (Leningrád 1970 augusztus) 249/II

AZ V. NEMZETKÖZI GAZDASÁGTÖRTÉNETI KONGRESSZUS 251 Az I. szekció nagy újdonsága a gazdaságtörténeti megközelítésű közgazdasági-elmélettörténet, vagy más szavakkal a gazdaságtörténet és közgazdasági elméletek története diszciplínák újszerű összekapcsolási törekvése volt. A szekció első ülése a növekedési elméletek XVII XVIII. századi előzményeinek felkutatását tűzte ki célul. J. J. Spengler és W. R. Allen referátuma a növekedési elmélet szemszögéből vette vizsgálat alá a korai közgazdasági írók munkáit. Az előadás megállapította, hogy a XVIII. század előtt a közgazdasági gondolkodás nem lépett ki az analitikus állapotot megelőző helyzetből, s noha az érdeklődés olykor-olykor meg is nőtt irányában, maga a gazdasági élet még nem ért el olyan fokot, hogy érdemleges növekedési elmélet születhetett volna meg. A csúcspontot a „merkantilisták" gyűjtőnévvel összefogott közgazdasági gondolkodók érik el, akik tulajdonképpen a modern értelemben vett közgazdasági tudomány megszületésének előtörténetét jelentik. Az előadás elemezte azokat a körülményeket, amelyek meghatározták a XIX. század előtti közgazdasági gondolkodás lehetőségeit, pl. a gazdasági növekedés aránylag alacsony fokát, a népesség gyarapodásának alacsony rátáját, a városi lakosság arányának lassú növekedését stb. — Mindezeken a területeken a XVIII. század a korábbihoz képest gyors változások korát jelentette (legalábbis Nyugat-Európában). Mindezek a körülmények, amelyekhez még a mezőgazdaság meghatározó jellege és a nagyarányú kereslet is hozzájárult a mezőgazdaság termékei iránt, azt eredményezték, hogy a XVIII. századi közgazdasági elméletek szerint a gazdaság számára sokkal inkább a laissez-faire álláspontja a hasznos, semmint a merkantilistáké. A merkantilistákkal ellentétben a XVIII. századi közgazdasági írók felfogása szerint az egyik nemzet erősödése nem szükségszerűen a másik rovására valósul meg. A gazdasági fejlődés korabeli modellje csak néhány írónál merül fel (Cantillon, Quesnay, Smith), a többiek csak a fejlődés egyik-másik lényeges tényezőjét emelték ki. Az előadás felvázolta a fejlődésnek azokat a jellemzőit, amelyeket a XIX. század előtti írók általában hangsúlyoznak, majd rámutatott arra, hogy az 1750 előtti közgazdasági írók a fejlődésben jelentős szerepet tulajdonítottak az állam gazdasági szerepének. Ennek országonként más-más oka volt, jellemzőjük azonban az, hogy a kereskedelemnek és az iparnak nagyobb szerepet szántak, mint a XVIII. századi szerzők. Az 1750 előtti írók fő figyelme a népességre és a munkaerőre irányult, ugyancsak feltűnő érdeklődésük a nemzetközi kereskedelem iránt. Jellemzőjük még az, hogy a gazdaság érdekeit általában az államnak, elsősorban a katonai szempontoknak rendelik alá. A fordulat a XVIII. század elején következik be: az első modern értelemben vett közgazdasági író mondják a szerzők — Cantillon volt. A változásokra jellemző az állam szerepének csökkentése a közgazdasági elméletekben, a magánkezdeményezés sokkal nagyobb szerepe, mint a korábbi elméletekben stb. Az előadás ezután részletesen foglalkozik David Hume (akinél először kap igazán nagy jelentőséget a növekedés), François Quesnay, aki a mezőgazdaság fejlődésének jelentőségét emelte ki a nem mezőgazdasági ágazatok számára, s aki már szinte iskolát is alapított), James Stuart és végül Adam Smith elképzeléseivel; közülük egyedül az utóbbi alkotott meg modern értelemben vett növekedési elméletet, amit az előadás részletesen ismertetett. Összefoglalásul megállapítják a szerzők, hogy a XVIII. század második fele véglegesíti azt a törést, amelyet a közgazdasági irodalomban a XVII. század vége óta tapasztalni. A szakítás a régi állásponttal nem volt ugyan teljes,