Századok – 1971

Történeti irodalom - Budapest történetének bibliográfiája. VI. köt. Kultúra. (Ism. Szilágyi János) 190/I

KRÓNIKA 231 1870-es évek magyar munkássajtójában Arnould memoárjai, Frankel cikkei, Theisz közlései miként szolgálták a Kommün jobb megismerését. A konferencia második napján több olyan korreferátum hangzott el, amely a Kommün egykori német, szlovák, lengyel és bolgár visszhangját elemezték (Kende János a magyar munkásmozgalom egykori reagálását felmérő és Diószegi István diplomáciatörténeti előadását időhiány miatt nem mondhatta el). A nap nyitó referátumát Jacques Duclos tartotta „A Kommün és a proletariátus diktatúrája" címmel. Duclos az előtörténet áttekintése után egyetértett Manfrednek a Központi Bizottságról elmondott értékelésével, de fogyatékosságait jobban hangsúlyozta. Érzékeltette a Kommün tagok nagy elfoglaltságát, a demokratizmus irányába mutató elhatározásokat (a bérmaximálást csakúgy, mint a visszahívhatóságot, a beszámoltatást és a tényleges leváltásokat), majd néhány kritikusabb személyiség, illetőleg a katonai irányítás kérdéseit értékelte. Mind ő, mind az utána felszólaló A. I. Mólok professzor megemlékezett a kémek, az ellenséges sajtó tevékenységéről, arról, hogy például III. Napóleon és Thiers rendőrfőnökei miként élhettek szabad lábon a forradalmi Párizsban, s küldhettek rendszeresen jelentéseket a Kommün napjairól. Molok professzor évtizedes kutatásai alapján több elhangzott hozzászóláshoz, s kéidéshez kapcsolódva kritikai nézeteket is felvetett. így Delescluze esetében rnegjegyezte, hogy ő az 1860-as években ugyan ateista, materialista volt, de többször még fellépett a szocialisták ellen. A Központi Bizottság esetében Manfreddel szemben a bizottság passzivitást kifogásolta, az Internacionáléhoz tartozók esetében ő mondta el, hogy a korábbi feltételezésekhez képest ezeknek a száma nagyobb volt, s ugyancsak ő jelezte, hogy a többség — kisebbség ismeretes elhatárolódását nem kell eltúlozni, mivel mindkét csoportosulásban megtalálhatók a szocialisták. A szocialista fogalom használatánál Jerzy Borejsza intett óvatosságra, mivel e korban a szóhasználat eltérő volt, s mindenesetre az utópista szocialista gondolkodás elevenségével kell számolni. Mindezt történeti aspektusban Claude Willard nagy tetszéssel fogadott felszólalása taglalta részletesebben. Willard kiindulópontként J. Rougerienek, az ismert francia Kommün-kutatónak tézisét választotta, aki szerint a Kommün nem az új korszak meghirdetését jelentette, nem a XX. sz. első, hanem a XIX. sz. utolsó forradalma volt. E tétellel szemben Willard olyan következtetésre jutott, hogy réginek és újnak, a XIX. és XX. századi forradalomnak egyaránt meg lehet találni a mozzanatait. Willard részben éppen Rougerie szociológiai jellegű kutatásaira támaszkodott, amikor a kommünárok szociális összetételének pontosabb meghatározására törekedett. Ennek során azonban éppen azt lehet megállapítani, hogy a munkások többsége már nem a hagyományos kisipari munkások, hanem a modernizálódó iparágakból került ki (vasasok, építőmunkások voltak). Willard jelezte, hogy nagyobb figyelmet kell fordítani a kérdés két síkban történő tanulmányozására: fent a Kommün vezetőinek körében, illetőleg lent a Kommün közkatonáinak táborában. Általában nem tekintette célravezetőnek csak az egyfajta módszer alkalmazását és úgy vélte, a szociológiai felméréseket, okvetlenül ki kell egészíteni az eszmetörténeti elemzésekkel". Willard érintett néhány más vitatott pontot is. Nagyobb érzékenységet követelt a proudhonizmus jelenségével szemben is, megjegyezvén, hogy a gyakorlatban több volt proudhonista a Kommün jeles harcosa lett. A történeti tendenciák nyomonkövetése mellett jelezte azt is, hogy tekintettel kell lenni arra, mennyiben van munkásokról s mennyiben értelmiségiekről szó, s kinél mennyire hat az ideológiai örökség, s kinél a gyakorlati tapasztalat. A konferencia Zsukov akadémikus zárszavaival ért véget, aki megállapította, hogy a kétnapos tanácskozáson számtalan új megfigyelés, eredmény vált ismeretessé, de mindez nem homályosíthatja el Marx hatalmas történetírói eredményét, aki az eseményeknek mindjárt másnapján írta meg mind a mai napig legkitűnőbb történeti elemzését. Jemnitz János