Századok – 1971

Tanulmányok - Berend T. Iván–Ránki György: Az egyetemes gazdaságtörténet módszeréhez és felfogásához 3/I

AZ EGYETEMES GAZDASÁGTÖRTÉNET MÓDSZERÉHEZ 21 dasági átalakulás a Keleten is, de nem tudja maradéktalanul szétzilálni a megcsontosodott agrárstruktúrát és túlsúlyt. Közép- és Kelet-Európa országai többségükben sajátos közepesen fejlett, vagy az elmaradottságból még alig kimozduló gazdasági struktúrával léptek századunkba, ami gyökeresen új utak keresésére ösztönözte őket jelenünkben. Vázlatszerűen ezek a folyamatok adják meg Közép-Kelet-Európa történelmi egységének tartalmát, s teszik lehetővé, hogy a gazdaságtörténeti vizsgálódás szempontjából regionális egységként legyen kezelhető. A regionális egység azt jelenti, hogv a térség gazdaságtörténetének feltárása során a régió egészére jellemző gazdasági folyamatokból indulhatunk ki. Nem elsősorban az egyes országokat vizsgáljuk, hanem a térség országainak összességére jellemző folyamatokat. A modernkori Közép-Kelet-Európa példáján: a jobbágyi viszonyok felszámolásának és a modern tőkés mezőgazdaság kialakulásának folyamatát, az infrastruktúra kiépülésének és a bank-rendszer születésének sajátosságait, az állam és a külföldi tőke szerepét az iparosodásban, az ijiari I forradalom általános sajátosságait. Ez a regionálisan egységes vizsgálati módszer természetesen azonnal fel-1 veti a nemzeti különbségek, a nemzet határokból adódó eltérések nagy súlyú problémáját. Olyan ellenérveket szolgáltat az egységes vizsgálati módszer ellen, ami még az általánosítás igényével fellépők körében is erős aggályokat kelt. A. Gerschenkron pl. nagy nyomatékkal hangsúlyozza, hogy a XIX. század második felétől különös jelentőségre emelkedő nemzeti fejlődés, a politikai ' hatalom és az államhatárok kérdése, s mindaz, ami ezzel összefüggésben áll, erősen egyedivé teszi az egyes országok fejlődését és akadályt állít a regionális általánosítás útjába. Az ilyen jellegű érvelés természetesen számos igaz, indokolt aspektust tartalmaz. Ennek ellenére túlértékeli a nemzeti keretek jelentőségét (részben talán az állam szerepének túlhangsúlyozása révén). A regionális vizsgálati egység mellett érvelve mindenekelőtt arra hivatkozhatunk, ami a módszer gyakorlati használhatóságát és történetiségét megalapozza: a regionális általánosítás, a gazdasági folyamatok egységes vizsgálatából való kiindulás egyáltalán nem ellentétes az országonkénti eltérések és egyedi vonása figyelembevételétől. Az egyes folyamatok áttekintése ugyanis a régión belül országonként történik, ami lehetőséget nyújt a sajátos mellett az egyedi feltárására is. Éppen az egyes gazdasági folyamatok konkrét történeti vizsgálata alapján vált meggyőzővé és bizonyítottá, hogy az agrárfejlődéstől a bankrendszer és közlekedés kiépítésén keresztül a külföldi befektetések problémáiig a közéj)- és kelet-európai térség országainak számos alapvető hasonlósága mellett a különbségek és eltérések is meglehetősen egységesen jelentkeznek és önmagukban is tipizálhatók. A gazdasági fejlődés legfőbb folyamatainak hasonlósága ellenére ugyanis a térségen belül világosan elkülöníthető kisebb fejlődési csoportok (alrégiók) képezhetők, az osztrák cseh területek, az orosz lengyel — magyar fejlődési vonal és a balkáni típusú út sajátosságai indokolják a közép- és kelet-európai régió ezen hármas belső tagolását. (Korántsem zárva ki az alrégiókon belül is jelentkező eltéréseket, az átmeneteket, amit pl. Románia képvisel világosan felismerhetően az orosz lengyel —magyar és a balkáni típus között stb.) E különbségek feltárása és bemutatása, ami a regionális összehasonlítási módszer alapján válik igazán lehetségessé, ugyanakkor nem teszi indokolatlanná, hogy a térség világgazdaságban elfoglalt helyének alapvető azonosságát, fejlődésének minden más régiótól eltérő közösen sajátos vonását állítsuk a