Századok – 1971

Tanulmányok - Berend T. Iván–Ránki György: Az egyetemes gazdaságtörténet módszeréhez és felfogásához 3/I

AZ EGYETEMES GAZDASÁGTÖRTÉNET MÓDSZERÉHEZ 9 lehet megragadni (pl. nyugati tőkekivitel hatása Kelet-Európában). Nem lehet azonban a szó valódi értelmében vett egyetemes gazdaságtörténetet alkotni, ami egyetemes a gazdasági folyamatok komplex vizsgálata, egymásrahatása és összessége értelmében, de ugyanakkor az egyetemesség földrajzi területi vonatkozásában is. Egyetemes gazdaságtörténetét, ami megragadja a fejlődés klasszikus útját, ami kimutatja a sajátost, az eltérő típusokat, ami tehát tipizál, és egyidejűleg tárja fel a különböző fejlődési típusok egymásmellettiségének összefüggéseit, interdependenciáját, egymásrahatásait. Ezt a módszert az eddigi gazdaságtörténeti irodalom még nem termelte ki, s dolgozatunk elengedhetetlen feladata, hogy állást foglaljon e módszer lehetőségeit illetően. Feleslegesnek tartjuk, hogy újabb érvekkel próbáljuk meggyőzni azokat a hallgatóinkat, akik szkepszissel fogadják magát az általánosítás és tipizálás igényét, akik tagadják az általános törvényszerűségek kutathatóságát. Akik ilyen szemlélettel közelítenek az egyetemes gazdaságtörténetíráshoz, azok sze-I mében nem is lehet másról szó, mint számtalan nemzeti történet összetűzéséről, de semmi esetre sem valamiféle koherens egységről. A rendelkezésre álló I rendkívül korlátozott terjedelem keretei között aligha tudnánk a sok évtizedes vitához bármi újat is hozzátenni. Meg kell tehát elégednünk álláspontunk hangsúlyozásával, az általánosítás és törvényszerűségek kutatásának lehetőségéről alkotott felfogásunk leszögezésével. Ezek alapján a továbbiakban a I módszertani problémákra összpontosíthatjuk figyelmünket. Hogyan lehet az előzőekben jelzett ideális célt, minden szempontból egyetemes gazdaságtörténeti általánosítást elvégezni ? Ha abból indultunk ki, hogy az eddigi kutatások még nem hozták létre az egyetemes gazdaságtörténet ideálmódszerét, azonnal hozzá kell tennünk, I hogy változatlanul a modern kori kutatásokról van szó, ami ebben a vonatkozásban lényeges disztinkció. Nyilvánvalóan egészen mást jelentett ugyanis a világgazdaság fogalma pl. a XIII. században, megint mást a XVI. században és gyökeresen mást a XIX—XX. századokban. Míg a korábbi századokra vonatkozóan nem lehet kizárni a sikeres, vagy többé-kevésbé sikeres egyetemes gazdaságtörténeti vállalkozásokat, addig a modern kor vonatkozásában sikeres megoldásról még nem beszélhetünk. Mindez egyáltalán nem azt jelenti, hogy ne történtek volna rendkívüli jelentőségű általánosítási kísérletek. Marx, aki a tőkés gazdaság anatómiáját és nem annak történetét kívánta feldolgozni, aki a társadalmi formációk elméletében a fejlődés absztrakt modelljét dolgozta ki, ha következetesen történeti módszerrel is, de közgazdasági igénnyel oldotta meg a maga elé tűzött feladatot. Azóta minden jelentősebb törekvés legyenek eleve közgazdasági indítású növekedési elméletek, vagv Rostow történeti fejlődési szakaszteóriája —, amely a történeti fejlődés általános és világméretekben egyetemes fő vonásait igyekezett megragadni, elkerülhetetlenül távolodott a tényleges gazdaságtörténeti folyamatok megrajzolásától és az absztrahált közgazdasági modell irányába tolódott el, alapos és szenvedélyes kritikákat váltva ki a történeti valóság szembesítése talajáról. Hangsúlyozni szeretnénk, hogy a modernkori egyetemes gazdaságtörténet művelése, amennyiben valóban a legszélesebb értelmi egyetemesség megragadására törekszik nemcsak egyes szerzők véletlenszerű eredményében, de úgyszólván elkerülhetetlenül és általában magában hordja a végső közgazdasági modellek absztrakciója irányában való eltolódás „veszélyét". Haegyál-