Századok – 1971

Folyóiratszemle - Kernek; Sterling: A brit kormány reakciói Wilson elnök 1916 decemberi „béke”-jegyzékére 1324/VI

1354 KRÓNIKA denekelőtt megállapította, hogy az értekezés az ellenforradalmi korszak egyik fontos periódusának belpolitikáját tárgyalja, „de aspektusa, amellyel témáját megközelíti, túlmutat a belpolitikai történet feldolgozásának igényén, s valójában a Horthy-korszak egyik leglényegbevágóbb elvi kérdéséhez, a rezsim struktúrájának, jellegének, tartalmának, valamint belső mozgástörvényeinek tisztázásához kíván adalékot nyújtani az uralkodó körök hatalmi versengésének alapos megrajzolásával". S e nagyobb igény párosul mindazokkal az erényekkel, melyeket a szokványos méltatás általában elmond. (Anyaggazdagság, helyes elvi vonalvezetés, világos szerkesztés stb.) De túl ezen: Sípos Péter disszertációja „az utóbbi évek egyik legsikerültebb és sok tekintetben követésre méltó munkája. Megmutatja, hogy lehet színes, érdekfeszítő és elvi értékelésekben szilárd munkát írni olyan történeti személyiségről és a körülötte kiformálódó politikai történésről, akivel ós amivel szemben abszolút érzelmi, morális ós politikai averzióval viseltetünk." Úttörő jelentőségű az a mód és forma, ahogyan a jelölt ezt megvalósítja. Stílusmódszerót talán politikai-történeti esszének is lehetne nevezni, s Sipos Péter oly remekül műveli, hogy elkerüli azokat a buktatókat, amelyek e műfaj szokásos kísérői. Remek portrék, nagyszerű leírások, még a sokszor szükségszerűen színtelenebb részeknek is életszerű megjelenítése. Sajnálatos, hogy hasonló gazdagsággal nem rajzolta meg a Teleki-képet, jóllehet éppen Teleki személyét és politikáját is sokkal elfogadhatóbban és a valósághoz közelebb álló módon rajzolta meg, mint korábbi történelmi irodalmunk. S ami tán a legdicséretreméltóbb, az az, hogy ez a stílus nem csökkentette, hanem mindenütt emelte az értekezés tudományos értékét. Bár az is igaz, hogy néha — talán éppen a dokumentáció érdekében — túl gyorsan átfut egyes fontos elvi kérdéseken. Biztosan kezeli azokat a külpolitikai mozzanatokat is, amelyek a tárgyalt belpolitikai kérdésekben a legfontosabb szerepet játszották, néhány esetben azonban a külpolitika bővebb megvilágítását is számon lehet kérni — különösen ott, ahol ez nagyon sommás, vagy éppen hézagos. Hiányzik pl. az 1936. év nemzetközi helyzetének részletesebb bemutatása, vagy az olasz külpolitika alakulásának feltárása Olaszország hadbalépése előtt. Nem kap magyarázatot pl. a németek Erdéllyel kapcsolatos véleményének megváltozása. Az értekezés belpolitikai részével kapcsolatban Kis Aladár különösen kiemelendő új eredménynek a kormánypárt belső társadalmi bázisának 1939-ben a választások után történt megváltozásával kapcsolatban felvázolt összképet tartotta. A kormánypárt bázisában és összetételében lezajlott eltolódások lényegét kimutatva „a szerzőnek alapvető problémához, a Horty-fasizmus belső fejlődésének, a fasiszta jellegű konzervatív ellenforradalmi rendszer totális állammá való evolúciós átváltozásának kérdéséhez sikerült igen fontos adalékokat szolgáltatnia" — állapította meg az opponens. Ugyancsak kiemelendőnek, újszerűnek értékelte a szerző által kidolgozott Teleki-képet. „Sipos Péter egy olyan Telekit mutat be, aki, ha szubjektíve talán ellenszenvvel tekintett is a szélsőjobboldali, totális fasizmus felé tendáló csoportok térhódítására, — objektíve felismerte ezen erők feltartóztathatatlan belpolitikai előretörését, és maga — ha nem is lelkesedéssel, de kényszerűségből, vagy „reálpolitikai" okokból, — szabad kezet engedett e csoportoknak, sőt egyenesen átengedte számukra a politikai színteret." Az opponens véleménye szerint a Sipos Péter által adott Teleki-kép az objektív valóságnak sokkal inkább megfelel, mint történettudományunk korábbi, Teleki belpolitikáját értékelő megállapításai. Kifogásolta ellenben, hogy a jelölt nem törekedett állásfoglalásra a Horthy-rendszer jellegének kérdésében, és elfogadja azt a tételt, hogy az „fasiszta jellegű konzervatív ellenforradalmi rendszer". Véleménye szerint Sipos Péter a munka egészében túlságosan is szembeállítja a rendszer „fasiszta jellegű konzervatív ellenforradalmi politikát" előnyben részesítő elemeit ós a totális fasiszta csoportokat, jóllehet fejtegetéseiben helyesen mutatja ki e két irányzat organikus kapcsolatait. Hangsúlyozandónak tartotta