Századok – 1971
Folyóiratszemle - Kernek; Sterling: A brit kormány reakciói Wilson elnök 1916 decemberi „béke”-jegyzékére 1324/VI
KRÓNIKA 1353 volt elképzelhető, valamint az a tény, hogy a rendszeren belül „mindenféle politikai mozgás csakis az ellenforradalom politikai és eszmei talaján, zárt és alapvetően mozdulatlanságban tartott társadalmi szerkezetében" játszódhatott le. A fentebb jelzett folyamat vizsgálatában a jelölt talán nagyobb súllyal vázolhatta volna a német-magyar viszony jellemző vonásait német oldalról is. Az opponens, — utalva saját kutatásaira, — elmondta, hogy a magyar társadalmi és politikai viszonyokról beszélve maga Hitler is több alkalommal tett megjegyzéseket, melyek szerint a konzervatívabb magyar társadalmi és politikai rendszer mind a német mezőgazdasági szükségletek kielégítése szempontjából (a nagybirtok erre biztosíték), mind pedig a hatalom birtokosainak viszonylag szilárd bázison (parlamentarizmus) nyugvó uralma szempontjából a német birodalom érdekeinek megfelel. A jelölt helyesen látja, hogy 1939-től fokozottan jelentkezik a magyar politikában, még a belpolitikában is a nemzetközi tényezők hatása. Ezidőtől kezdve — fejtette ki az opponens — a revíziós törekvések mellett mind nagyobb szerepet játszik a rezsim fenntartásának és a világégésen való átmentésének kérdése is. Az első világháborút követő katasztrófa tanulságaként, annak megismétlődését elkerülendő, formálódott ki lényegében a Teleki-koncepció is, amely egy Hitler nélküli háború utáni Európával számolt. De a revízió kérdése természetesen 1942-ig döntő kérdése maradt a magyar politikának. „Egy hasonlattal élve — fejtette ki Juhász Gyula —, a második világháborúban bekövetkezett fordulatig a területi revízió programja az a centripetális erő, amely Magyarországot a németekhez köti, és a rendszer megmentésére való törekvés a taszító erő. 1943 második felétől, amikor egyre irreálisabbá vált reménykedni abban, hogy a nyugati haderő megelőzheti a szovjet hadsereget Délkelet-Európában, a helyzet megfordult: az ellenforradalmi rendszer fenntartása az az elemi vonzóerő, amely Németországhoz tapasztotta Horthy-Magyarországot és a taszító erő, a háború utáni határok kérdése, már kevés volt ahhoz, hogy kiszakítsa az országot a német szövetségből." A szovjet—német megnemtámadási szerződés hatása külpolitikai tekintetben — az opponens szerint, szemben a jelölt véleményével — nem elsősorban abból következett, hogy Németország külpolitikailag az adott időszakban megszilárdította pozícióit. „Ha csak erről lett volna szó, akkor a Teleki-féle semlegességi törekvések gyengülésének kellett volna bekövetkeznie, holott ezek a törekvések 1939 őszén erősödtek, éppen a szovjet—német megnemtámadási egyezmény hatására." Juhász Gyula a továbbiakban részletesen kifejtette, hogy „Teleki a szovjet—német megnemtámadási egyezményt és a háborúnak a nyugati hatalmak és Németország közötti kitörését perspektivikusan a német pozíciók gyengüléseként értékelte inkább, mintsem erősödéseként". Számolt azzal is, hogy létrejöhet a nagyhatalmak antifasiszta koalíciója. Ez pedig Teleki szempontjából közvetlen veszélyt jelentett az ellenforradalmi rendszerre, amelynek átmentését a háború utánra — fő feladatának tekintette. 1941-ben már bizonyos volt abban, hogy előbb-utóbb sor kerül a német—szovjet összeütközésre, s élete ezen utolsó hónapjaiban „a Magyarországot fenyegető orosz veszélyt" nyomatékosan emlegette. A disszertáció legtöbb újat nyújtó, legsikerültebb részének a harmadik fejezetet tartotta az opponens, ahol a jelölt az Imrédy-párt megalakulásának körülményeit, társadalmi arculatát és helyét, valamint lehetőségeit tárgyalja az ellenforradalmi rendszer politikai szerkezetében a második világháború idején. A továbbiakban Juhász Gyula rámutatott arra, hogy a disszertáció rendkívül nagy lépést tesz előre a magyar fasizmus bonyolult problematikájának boncolásában, bár a kérdés teljes megoldása természetesen nem is volt feladata. A magyar fasizmus minden megoldatlan problémájának és ellentmondásának tisztázását még több további, főként társadalom- és ideológiatörtóneti tárgyú kutatástól és feldolgozástól várhatjuk. Kis Aladár, a történettudományok kandidátusa, opponensi véleményében min-