Századok – 1971
Folyóiratszemle - Kernek; Sterling: A brit kormány reakciói Wilson elnök 1916 decemberi „béke”-jegyzékére 1324/VI
1336 KRÓNIKA utolsó jelentős nemzetiségpolitikai megnyilatkozásával ismét „felzárkózott a népek közötti megértést hirdető úthoz", vagyis visszatért ahhoz az elgondoláshoz, amely Széchenyi nemzetiségi szemléletének is alapmotívuma volt. Szabad György, a történettudományok doktora, egyetemi tanár hozzászólásában Wesselényi 1834 decemberi szatmári beszédével foglalkozva hangsúlyozta, hogy Wesselényi főcélja a reformokért folytatott küzdelem volt, s ennek rendelte alá a kormányzat elleni harcot. A felszólaló részletesen elemezte 1834 politikai helyzetét, a híres beszéd közvetlen kiváltó indítékait. Szólt az udvar elutasító leiratáról, a reformellenzék újabb akcióiról. Ezután a kormányzat szempontjából vizsgálva a helyzetet, rámutatott arra, hogy rádöbbenve az eddigi módszerek eredménytelenségére, a kormány a megyegyűlések megnyerésén keresztül törekedett a követutasítások megváltoztatására. Szabad György hozzászólásában részletesen elemezte Wesselényi felszólalásait. Első felszólalásáról, mint a meggyőzési kísérlet remekművéről szólt, s csak miután érvei nem hatottak a korumpált közönségre, akkor került sor második beszédére, amely okot adott a felségsértési perre. A hozzászóló megítélése szerint a beszédben a kormányzat bírálata valóban éles volt, de Wesselényi ezzel sem a sérelmi harcra, hanem a reformok támogatására buzdított. Szabad György több dokumentumra hivatkozva megállapította, hogy Wesselényi beszédének zárófordulata pedig — miszerint a nemesség, s ő maga is a parasztság vérét szívja — nem a felségsértéssel vádolt politikus önvéd Íme volt, hanem egész politikájának alapelveként fogható fel. Vörös Károly, az MTA Történettudományi Intézet főmunkatársa hozzászólásában hangsúlyozta, hogy Wesselényi tevékenysége csak a reformkor egész folyamatába beillesztve értékelhető. Ebben a folyamatban Wesselényi — egyéni alkati adottságaitól kétségtelenül nem függetlenül — azt a hálátlan szerepet vállalta és játszotta el, hogy okos és szívós taktikájával a kormányt mintegy provokálva, azt olyan lépések megtételére kényszerítse, melyek egyrészt leleplezték annak rosszhiszeműségét, másrészt az alkalmazott terrormódszerek elleni reakciókban lehetővé tették egy széles antiabszolutista közvéleménynek, a későbbi ellenzék bázisának kialakulását. Ennek (a kor hasonló célokért küzdő többi nemzeti mozgalmaiban is megjelenő) szerepnek vállalása és aktív végigharcolása azonban felőrölte Wesselényit; életművében háttérbe szorította az alkotó, a politikai gondolkozó funkcióját, egyoldalúan előtérbe helyezve a taktikust, a szervezőt — sa végül is tragikus sorsú áldozatot. Az előadás ós hozzászólások elhangzása után az emlékülés az elnöklő Borús József zárszavával ért véget. * Mora vésik Gyula Kossuth díjas akadémikus török kitüntetése A Török Történelmi Társulat 1971. április 14-én Ankarában tartott közgyűlése tiszteletbeli tagságával tüntette ki Dr. Moravcsik Gyula nyugalmazott egyetemi tanárt, aki Byzantinoturcica című munkájának írásával és kiadásával jelentősen gazdagította a török népek történeti kutatásának forrásanyagát. Az erről szóló díszes okmányt Dr. Çevket Aziz Kansu egyetemi nyilvános rendes tanár, a Török Történelmi Társulat elnöke írta alá. A tiszteletbeli tagságnak ezt- a kitüntető oklevelét 1971. október 26-án nyújtotta át Ismail Soysal török nagykövet Moravcsik Gyula akadémikusnak, a Bölcsészettudományi Kar dékánja és Török Tanszékének vezető munkatársai jelenlétében.
