Századok – 1971

A moszkvai történészkongresszusról 1129/VI

1140 A MOSZKVAI TÖRTÉNÉSZKONGRESSZUSBÓL azon megállapítását is, hogy a kulturális jelenségek nem kapcsolódnak társadalmi osztályokhoz. Földes Eva Polisensky referátumához kapcsolódva kiemelte Comenius történelmi jelentőségét. Magyar szempontból nem lehetett említés nélkül hagyni a román E. Stanescu fejtegetését Vitéz Mihálynak a dunai román fejedelemségek egységesítésére és az abszolutizmus kiépítésére tett erőfeszítéséről. Ez a felszólalás Gierowski referátumának az integrációról szóló részletéhez kapcsolódott és Vitéz Mihály törekvését Moldva, Havasalföld és Erdély egyesítésére mint a független román nemzeti állam létrehozásának kísérletét említette. Az állítás megalapozatlanságára magyar részről rövid utalás történt, de mások is kétkedésüknek adtak kifejezést. A referátumokból kiderült az is, hogy a fogalmak használatában nincsen egység, még az olyan fogalmakat is különbözőképpen értelmezik, mint pl. a nemesség. Többen szóvá tették, hogy meg kellene vizsgálni az egyes fogalmak (pl. nacionalizmus) használatának szükségességét (B. Nelson, II. Mandrou, N. Petrovió). Érthetően különösen nagy érdeklődés kísérte a legújabb kor történetével foglalkozó szekció ülését. A témáról, — „A világ a két világháború között", — négy referátum készült. L. Valiani olasz professzor ,,A szocialista mozgalom Európában 1914 után" c. referátuma a szocialista mozgalom háború utáni új vonásaival (a tömegpárt probléma, a mozgalom szakadása, a szociáldemokrata pártoknak, mint kormányzó pártoknak új ideológiai-politikai orientációja, a fasizmus elleni harc stb.) foglalkozott. I. Oprea—E. Campus „A kollektív biztonság problémája a két világháború között" címmel tartott referátumot. Lackó Miklós „Fasizmus közép-keleteurópai fasizmusok" című referátuma bevezetőben historiográfiai áttekintést adott a témáról. Rámutatott a fasizmus jelenségkörének komplex mivoltára, az összehasonlítás szempontjainak ebből fakadó bonyolultságára. Hangsúlyozta, hogy a különböző formaváltozások a fasizmus esetében igen számottevőek. Az olasz és a német fasizmus arculata lényegesen más volt a hatalomra jutás előtt, mint azután, s az 1920-as évek fasiszta irányzatai szükségképpen más vonásokkal rendelkeztek, mint a 30-as évekbeni irányzatok. A referátum összefoglalóban megállapítja: A fasizmus a polgári rendszer első világháború utáni válságperiódusának terméke, amely a válságproblémákat szélső-retrográd társadalmi erők vezetésével, retrográd úton és eszközökkel igyekezett levezetni, s így fő funkcióját tekintve a korszerű ellenforradalom szerepét töltötte be. A fasizmus Kelet-, Közép-Európában való jelentkezését a szerző a következő három, az előadásban elemezett tényezőre vezeti vissza: 1. A régió országainak sajátos társadalmi szerkezete és dinamikája. 2. A nacionalizmus, 3. A térség országainak államhatalmi és államszervezeti hagyományai s uralkodó államfelfogása. R. Aubert belga történész előadása a keresztény-szocializmus XX. századi fejlődését vizsgálta. A referátumok értékelésére az előkészítő bizottság hat expert-et kért fel: J. V. Conzenius luxemburgi, J. Marjanovié jugoszláv, V. M. Hvosztov szovjet, E. Klingenstein osztrák, E. Weber amerikai és J. Weibull dán történészeket. A referátumok különböző fokú érdeklődést és vitát váltottak ki, s a vita során érezhetően kidomborodtak — helyenként élesen szembekerültek — az eltérő politikai vélemények. P. Aubert „Keresztényszocializmus" c. referátumával csüpán egy opponens (Weibull) foglalkozott, s vitájában is csak néhány