Századok – 1971

A moszkvai történészkongresszusról 1129/VI

A MOSZKVAI TÖRTÉNÉSZKOXOItESSZUSRÓL 1137 ségéről, sikeréről és a nemzeti történet hőseiről szóló életrajzokról. A téma mélyén levő lényeges történeti kérdés, ti. az egyén történelmi szerepének a megítélése, az egyéni cselekvés indítékainak, lehetőségeinek és határainak megítélése a vitán sajnos csak érintőlegesen merült fel anélkül, hogy érdemlegesen tárgyalták volna. Marxista hozzászólók — elsősorban NDK-beli, lengyel és bolgár történészek — azonban hangsúlyozták, hogy a jó életrajznak mennyire nélkülözhetetlen feltétele a széles társadalmi háttér, mennyire szükséges a társadalom és az egyén közötti összefüggések széleskörű bemutatása. A témához magyar részről Pamlényi Ervin — az idő rövidségére való tekintettel — írásban nyújtott be hozzászólást. Ebben az életrajz mint műfaj helyzetét jellemezve, utalt arra, hogy helytelen lenne korai gyászbeszédet tartani egy nagyon is vitális műfaj felett. Cáfolta azt a nézetet, hogy a marxista történetfelfogás idegenkedik az életrajztól. Foglalkozott a kvantifikációs irányzatok és az életrajz viszonyával, s az életrajz legfontosabb követelményeként azt emelte ki, hogy az, az egyéni fejlődés ábrázolása mellett, ábrázolja valósághűen az egyén társadalmi kapcsolatait, helyét az osztályok történelmi küzdelmeiben; az egyéni élet képe a kor nagy társadalmi tablójából emelkedjék ki. A középkori szekció ban Z. V. Udalcova — E. V. Gutnova szovjet szerzők ,,A feudalizmus genezise az európai országokban" címen tartottak referátumot. Az előadás azt hangsúlyozta, hogy a feudalizmus társadalmi-gazdasági rend. Fő ismérveit az agrár, naturális gazdálkodásban, a nagybirtok domináns szerepében, a személyi függőségben levő parasztság kizsákmányolásában és röghözkötöttségében jelölte meg. Az európai feudalizmus genezisének három fő típusát mutatták be: a késő antik és barbár szervezet szintézisét az előbbi dominálásával, a bizánci típusú fejlődést, és végül az antik előzmény nélküli barbár társadalomból kialakult feudális rendet. Az előadás nem foglalt állást, de értelemszerűen rámutatott arra, hogy e három típus időrendileg is elkülönül. Az első típus főleg a frank királyságra jellemző, időben a III —IV. század fordulójától a VII. század elejéig tartó folyamat. A késő antik birtokszervezet domináns hatása, a társadalmi-gazdasági állapotok heterogenitása jellemzi az átalakulást. A második típushoz Bizáncon kívül az észek-itáliai és az ibériai barbár államok példáit, időben a VII VIII. századot sorolta az előadás. A késő antik és a barbár szervezet szintézisében a fő szerepet az utóbbi vitte. Bizánc esetében a birodalom balkáni tartományait elözönlő szlávság falu- és földközösségének bomlása határozta meg a feudalizmus alakulását. A harmadik típust gyenge vagy közvetett antik hagyományok, a barbár társadalom átalakulása jellemzi. Az átalakulás időrendjében Európa egyes területein nagy eltérések mutatkoznak. (Pl. Anglia a VII—XI. század, Kelet- és Észak-Európa a IX —X. század fordulója — XIII. század.) A feudális nagybirtok kialakulásának forrását a közösségi földek, a nagybirtokos osztály magvát a fejedelmi (királyi) fegyveres kíséret képezte. Az előadás figyelmeztetett arra, hogy a három típuson belül sok helyi változat jellemezte a feudalizmus társadalmi-gazdasági, s még inkább politikai struktúrájának kialakulását. A hozzászólások méltatták az előadás nagyvonalú összefoglalását. Nyugati történészek, bár elismerték a feudalizmus gazdasági-társadalmi aspektusának fontosságát, aránytalannak tartották a gazdasági-társadalmi tényezők előtérbe állítását; egyúttal kifogásolták a kulturális, eszmei, kiváltképp a keresztény egyházi vonatkozásoknak az előadásban szerintük megmutatkozó háttérbe szorulását. • ., t..г >•.:.•:•,