Századok – 1971

A moszkvai történészkongresszusról 1129/VI

1134 A MOSZKVAI TÖRTÉNÉSZKONGRESSZUSBÓL a társadalomtudományok sajátos módszereit, maga viszont valamennyi társadalomtudomány számára a nélkülözhetetlen történeti látásmódot biztosítja. Persze, az előadók joggal hangsúlyozták a különféle társadalomtudományok módszereinek eltérő jellegét. Szorosan véve szinkronikus módszerrel elemzik a társadalmi és gazdasági jelenségeket, de ugyanakkor az összehasonlítás kedvéért a szinkroniát és diakróniát párhuzamosan alkalmazzák ezeknek a jelenségeknek a vizsgálatára. Dubuc az új módszerek használatában több veszedelmet is felismer. Attól tart, hogy az általa egyébként alkalmazott gépi módszerek túlhajtása esetén eltűnik a tények válogatásának, a jelentős elemek kiemelésének lehetősége, márpedig ez fontos területe a történész munkájának. Felvetették a neopozitivista szkepticizmussal szemben, hogy a történelemtudomány nemcsak leírja a jelenségeket, hanem magyarázza is. Ezt a két feladatot nem is lehet élesen elválasztani. Papadopulosz Ranke történetírásából cáfolta Ranke álláspontját, hogy a történetírás leíró jellegű. Abból, hogy nemcsak deskriptív, logikusan következik, hogy alkalmas általános megállapításokra, amit több nyugati irányzat kétségbe von. Schieder szembehelyezkedett azzal a történetellenes felfogással, hogy a történelemből lehet ugyan tanulni, de eredményeit alkalmazni nem lehet. Azt természetesen elismeri, hogy az alkalmazás feltételei mások a történelemben, mint más társadalomtudományban. Foglalkoztak a felszólalók a determinizmus és indeterminizmus kérdésével is. A szerzők közül Papadopulosz a determinizmust emelte ki, ami lehetővé teszi, hogy a történelem menetét racionális módszerekkel előre meg lehessen jelölni. A nyugati szerzők, amennyire utalásaikból megállapítható, ismerik az idevágó szovjet irodalmat. Referátumaikban az amerikai Hexter néhány megjegyzésétől eltekintve kerülték az ellentétek kiélezését. A felvetett kérdések joggal váltottak ki élénk visszhangot a résztvevők között. A nagyszámú hozzászóló azonban többnyire nem a referátumok megállapításaival vitatkozott, hanem elmondotta véleményét a megjelölt témakörben. Szinte teljes egyetértés volt a résztvevők között a történetírás helyzetének és jövőjének megítélésében. A neopozitivizmus felfogását, amely relativizálja a történeti megismerést és tagadja a történetírás tudományosságát, jóformán senki sem képviselte. A hozzászólók kiemelték, hogy a történettudomány a legszélesebbkörű a társadalomtudományok között, amelyek többnyire szűkebb kérdésekkel foglalkoznak. A társadalomtudományok nem nélkülözhetik a történettudomány segítségét. A történettudomány történeti szemléletet és perspektívát biztosít munkájukhoz. A történetírás nemcsak leírja a jelenségeket, de tanulságokat tud adni a jövő számára. A társadalomtudományok nagyarányú fejlődése nem teszi feleslegessé a történettudományt. Abban is egyetértettek a felszólalók, hogy a társadalomtudományok körében kialakult és szinte beláthatatlan további fejlődést ígérő módszerek a történetudomány számára is új lehetőségeket nyitnak. A történetírás ezek alkalmazásával sok esetben közelebb tud férkőzni a valósághoz. De ugyanakkor - ezt főleg a szovjet felszólalók hangoztatták az új módszerek átvételének lehetősége korlátozott. A történettudomány nem végezhet kísérleteket, és csak a forrásanyag által meghatározott mértékben vethet fel kérdéseket, amelyekre választ kíván adni. Arra is vigyázni kell, hogy az új módszerekkel ne kapjon teret