Századok – 1971

A moszkvai történészkongresszusról 1129/VI

1132 A MOSZKVAI TÖRTÉNÉSZKONGRESSZUSBÓL gyakorlati tevékenység eredményei nem egyebek, mint a marxista történetfelfogás kézzelfogható bizonyítékai; igazolásai mindannak, amit a marxista történetfelfogás a történeti jelenségekről, a formációkról és formációváltozásokról, a szocializmusról az osztálytársadalmak osztálynélküli társadalmakká való forradalmi átalakulásáról hirdetett és vall ma is. A gyakorlati tapasztalat jelentőségét hiba lenne lebecsülni. Lenin azonban nem volt a „tiszta empíria" híve, felfogásában nagy szerepet játszottak a történeti fejlődés objektív törvényszerűségét hirdető elméleti felismerések. A fejlődést azonban nem sematikusan fogta fel: tudatában volt annak, hogy a valóságos történelem sokrétű, nagyon bonyolult folyamat, amelyben gyakran nagy előreugrások és visszaesések figyelhetők meg. Fontos mozzanat Lenin történetfelfogásában az alap és a felépítmény dialektikus kapcsolatának további tisztázása, annak a hangsúlyozása, hogy az elsődleges tényező — az alap — hatását nem szabad mechanikusnak, közvetlennek felfogni. Az alap közvetetten fejti ki a maga hatását — s a felépítmény is gyakran közvetetten hat vissza az alap továbbfejlődésére. Nagy szerepet játszanak a társadalom alakításában maguk az emberek; céljaik, törekvéseik — mindennapos életükben. Mint Zsukov hangsúlyozta; az a tétel, hogy a leninizmus „orosz jelenség" — reakciós jellegű. A Nagy Októberi Forradalomnak, persze, volt néhány speciális orosz vonása, de a szocialista forradalom fő erői, alapformái lényegében mindenütt azonosak. Lenin nemcsak az orosz párt vezetője, hanem nagy hatással van a szocialista munkásságra világszerte. A megnyitó ülés előadását három nap múlva egy speciális Lenin-szimpozion keretében vitatták meg a jelenlevő történészek, zsúfolt teremben és nagy érdeklődés mellett. A vita közvetlenül a megnyitó előadáshoz kapcsolódott és a szimpozion keretében 31-en kértek szót. Meg kell azonban állapítani, hogy a nyugati történészek csak „megfigyelőkkel" vettek részt ennek a szekciónak a munkájában. A 31 felszólaló közül csupán egy volt, aki tőkés országból érkezett (Herbert Steiner, osztrák kommunista), elsősorban Lenin népszerűségét taglalva a mai nyugati fiatalok között. A szimpozion többi felszólalója, valamennyi szocialista ország történésze, rendkívül sokoldalúan és összetetten értékelte és elemezte Lenin minkásságának történeti eredményeit és történelmi jelentőségét. P. N. Poszpjelov szovjet akadémikus Lenin és a bolsevikok tevékenységét foglalva össze a forradalmak élén, azt hangsúlyozta, hogy a leninizmus már csak azért sem speciálisan orosz jelenség, mivel a korabeli Oroszország csak a Nyugathoz képest volt elmaradva, egyébként közepesen fejlett ország volt. I. S. Gallcin professzor Lenin tudományos módszerét elemezte; P. V. Volobujev professzor Leninnek az orosz történelemre vonatkozó nézeteit ismertette; mások Leninnek a nemzetközi munkásmozgalomban betöltött szerepéről szóltak, illetve Lenin műveinek nemzetközi elterjedéséről beszéltek. — A lengyel J. Golebiowski professzor Lenin antidogmatizmusát emelte ki, hangsúlyozva, hogy Lenin számára a történelem sohasem volt „példatár", melyet bármikor elő lehet rángatni bizonyításul. — P. Moraca jugoszláv történész a legújabbkori történelem bonyolult kérdéseit elemezve utalt a lenini módszer jelentőségére; mások az elmélet és gyakorlat problémáinak egységét, illetve Leninnek a nemzeti kérdésben kialakult véleményét méltatták. Nemes Dezső akadémikus bevezetőben hangsúlyozta, hogy mennyire tévesek azok a nézetek, amelyek lebecsülik Lenin jelentőségét a történettudomány szempontjából. Szembefordulva azokkal a nézetekkel is, amelyek