Századok – 1971

Folyóiratszemle - Ström-Billing; Inger: Német érdekeltségek a svéd hadiiparban 1934–1935 1098/V

KRÓNIKA 1113 vezéséórt. A kibontakozó politikai harcnak természetszerűleg Wesselényi lesz a vezetője, ő okozza a legfőbb gondot a kinevezett királyi biztosnak és a reakciós aulikus köröknek, s így logikus, hogy az udvar félreállításának tervével foglalkozik. E terv végrehajtásához szolgáltat jó alkalmat Wesselényi szatmári beszéde, mely elindította a hosszú, gyötrelmes pert, s ez éveken át kikapcsolja Wesselényit a politikai életből, aláássa egészségét. Ennek a drámának méltó emléket állított Trócsányi munkája — hangsúlyozta az opponens. A szerzőnek azt az állítását viszont, hogy az „erdélyi kirándulás" politikai hiba volt, az opponens megkérdőjelezte. Magyarországon ugyanis az ellenzék, nem kis mértékben Wesselényi harcának eredményeképp, minden fontosabb kérdésben részleges eredményeket ért el, s működése színterének Erdélybe való áthelyezése az ottani ellenzék megszervezését eredményezte. Másrészt bármily szomorú következményekkel járt is a nagy per, mégis az ellenzéki mozgalom felfrissülését eredményezte. Igaz az, hogy az udvarral folytatott küzdelemben alulmaradt, de erkölcsileg győztesen került ki belőle, mert magatartása, mellyel ellenállt az udvarnak, az ellenzéki vezérkar és a haladó megyei nemesség ügyévé tette a bebörtönzöttek kiszabadítását. Az opponens a továbbiakban kiemelte azt, hogy Trócsányi szép emléket állít az árvízi küzdelemben kiemelkedő szerepet vállaló Wesselényinek, majd rátért arra, hogy a 40-es években a politikai porondon egyre inkább háttérbe szorul Wesselényi. Ennek okát abban látta, hogy az ellenzéki mozgalom már túlhaladt rajta; egyre inkább elszakadt egymástól az arisztokrata ós a köznemesi tábor, „az ország 1848 felé közeledett". A 40-es évek egyetlen nagy alkotása a Szózat, melyről Trócsányi analízise nyomán kiderül, hogy a korszak tipikus terméke volt. Az orosz veszély a kor gondolatvilágának reális tényezője volt, Wesselényi maga is az ún. nagyszláv propaganda ellenszerét kereste, amivel a nem-magyar népek megtartását és egyben kielégítését szerette volna elérni. S bár nála is irreális elképzelés volt azt hinni, hogy a nemzeteket egyesíteni lehet a polgári haladás jelszava alatt, mégis azt kell mondani, hogy ezzel nem állt egyedül. Szelíd, mérsékelt magyarosítást akart. Trócsányi ezt a „beszűkülést" — az opponens megítélése szerint — túl szigorúan bírálja. Ezzel kapcsolatban mutatott rá, hogy „nem találó a nacionalizmust, mint valami zsákutcát emlegetni", mert ez a történelmi fejlődés egy meghatározott etapja, s ha egyidőben, egy adott földrajzi térségben egyszerre érik be több nép nacionalizmusa, akkor közöttük kibékíthetetlen ellentét keletkezik. Trócsányi elmarasztaló kritikájában Kovács Endre a hagyományos történészi beidegződést érezte. A Széchenyi és Wesselényi között kibontakozott vitában inkább a részletkérdések különböző megítélésében volt ellentót, a két program elvileg nem nagyon különbözött egymástól, mindkettő a humánus, erőszakmentes, fokozatos magyarosítást akarta — hangsúlyozta Kovács Endre. Befejezésül az opponens röviden összefoglalta Wesselényi életének utolsó szakaszát, majd azt hangoztatta, hogy Trócsányi Zsolt munkája példamutató minden történész számára. Kovács Endre javasolta a Tudományos Minősítő Bizottságnak, hogy Trócsányi Zsolt számára a történettudományok doktora címet ítélje oda. Szabad György, a történettudományok kandidátusa, opponensi véleményének bevezetőjében hangsúlyozta, hogy Trócsányi munkája kitűnő alkotás, amely egybenmásban kiegészíthető ugyan, de egészében nagy nyeresége történettudományunknak. Az opponens a biográfia jelentős érdemeként szólt arról, hogy fényt derít Erdély XIX. század eleji nyomasztó gazdasági, társadalmi és politikai viszonyaira, „arra a magyarországi mértékkel mérten is elmaradott, a fiatal Wesselényit éppen árnyaival harcra ingerlő világra, amelynek ellentmondásai egyfelől szárnyalásra késztetik, másfelől ólomsúllyal terhelik". A háttér nevezetes elemének, a zsibói gazdálkodásnak az értékelését az opponens jónak, de némileg eltúlzottnak találta. Szerinte Wesselényi ugyan nevezetes változtatásokat hajtott végre uradalmában, de aligha indokolt az adott