Századok – 1971

Folyóiratszemle - Ström-Billing; Inger: Német érdekeltségek a svéd hadiiparban 1934–1935 1098/V

1112 KRÓNIKA az ellentnemállás hirdetésén keresztül Freywaklauba meneküléséig, de jelzi a disszertáció azt is, hogy Wesselényi rövidesen elhatárolja magát a forradalom megtagadóitól. A disszertáció rövid historiográfiai áttekintéssel zárul, amelyben a szerző elsősorban Kemény Zsigmond Wesselényi képével, s Szekfű Gyulának sok tekintetben Keményre visszamenő Wesselényi-portrójával vitatkozik. Kovács Endre, a történettudományok doktora, opponensi véleménye bevezetőjében hangsúlyozta, hogy az új koncepciók kialakításának szükségessége megköveteli a reformkorral és 48-cal foglalkozó történészektől, hogy új megoldásokat keressenek. Az e korszakot kutató történészek munkájának eredménye, hogy sokkal árnyaltabb képet alkothatunk róla, pozitívabban ítélhetjük meg, mint 10 —15 évvel ezelőtt. Trócsányi Wesselényi-életrajzát a nagy fölfedezések közé sorolta az opponens, mert az utókor, s maguk a történészek is hajlamosak voltak arra, hogy az egész korszakot két nagy személyiség — Széchenyi ós Kossuth — ellentétén keresztül vizsgálják; Wesselényire, Eötvösre és másokra csak az utóbbi években kezdünk jobban felfigyelni. Az opponens rámutatott, hogy a disszertáns elsőrangúan képzett, az anyagban való tájékozottsága felülmúlhatatlan, a kor emberei szinte személy szerinti ismerősei. Művének adatgazdagsága nem öncélú; feladatának tartotta, hogy bemutassa azt a Wesselényit, akinek elsőrendű szerepe volt a reformellenzék kialakításában, azt kívánta bizonyítani, hogy hősét nem Széchenyi mögé kell sorolni, hanem vele egyenlő elbírálásban kell részesíteni. A szerző nemes szenvedéllyel kommentálja, magyarázza a tényanyagot, nem hagy válaszolatlanul egyetlen kérdést sem, ,, . . .inkább vállal tévedést, mint hogy bármit is kérdőjellel a végén fejezzen be" — mutatott rá az opponens. Nemcsak a politikust, hanem az embert is megmutatja munkájában, s ezáltal ,, . . .a korán megtört életpályát nem kívülről szemléljük; Trócsányi lehántja a Wesselényi szobor bronzát, az embert keresi és meg is találja az egyéni életpálya minden peripetiájában." Ezek után is maradnak megválaszolatlan kérdések az olvasóban; így Wesselényi politikai eszmélkedésének genezise, vagy hogyha megvolt nála is az Akadémia alapításának gondolata — mint ahogy azt Trócsányi felhozza munkájában —, miért történt, hogy ezeket mégis Széchenyi valósította meg. További kérdések: miért fordul már viszonylag korán szembe a Habsburg-házzal; milyen volt Wesselényi liberalizmusa. Ez utóbbival kapcsolatban Kovács Endre megjegyezte, hogy ,, . . .valószínűleg a korszak egész termését kell számba vennünk; egyetlenegy szereplő nem adhat kielégítő magyarázatot ..." Nagyobb jelentőséget tulajdonított a valóságosnál a disszertáns Wesselényi taktikai érzékének — emelte ki az opponens —, például az 1830. évi országgyűlésen a magyar nyelv mellett elmondott nagy beszédben is pusztán taktikai fogást lát a szerző. A Hitelről és Balítéletekről írottak inkább arról győzik meg az olvasót, hogy Wesselényi műve végső soron ismétlése annak, amit Széchenyi már korábban kifejtett, s a szerzőnek inkább a fennálló közösségre kellene tennie a hangsúlyt, mintsem tragikus eseményről beszélni. Az „alkotmányvédő" érvelésben pedig nem kell pusztán taktikát látni, mert a korszak haladó gondolkodói már a polgári alkotmányért küzdöttek, amikor még a nemesi alkotmány védelmének hangoztatása helyet kapott szóhasználatukban. Wesselényi küzdelme a 30-as években végső kicsengésében tragikus hangsúlyt kap Trócsányi művében, ami érthető a szerző szemszögéből, de rá kell mutatni arra is, hogy —- bár pályája törést szenved, — addigi munkássága mindenképp a haladó erők élvonalába helyezi őt. Az opponens kiemelte Wesselényinek a nyelvkérdésben elmondott beszédeit, a liberális párt megszervezéséért folytatott küzdelmét, melynek alapján a bécsi udvar jogosan látta benne az ellenzéki tábor egyik legveszélyesebb fejét. Ezután rátért arra, hogy 1833 és 35 között Wesselényi tulajdonképpen felőrlődik a jóval fejletlenebb erdélyi viszonyok közt folytatott küzdelemben. Itt elsősorban a „jó úrbérrendezésért" kell síkraszállnia, s teljes erővel, ám csekély eséllyel, indul harcba az ellenzék megszór-