Századok – 1971

Folyóiratszemle - Ström-Billing; Inger: Német érdekeltségek a svéd hadiiparban 1934–1935 1098/V

1098 l'OLYÖIRATSZEMLE mányzat politikájára érezhető befolyást gyakoroljanak, vagy pedig más irányba kényszerítsék a kormánypolitikát. A tanulmány befejezésül hangsúlyozza, hogy e végkövetkeztetések csupán munkahipotézisnek tekinthetők. A hipotézis végleges igazolást csupán a kritikai vizsgálatok elmélyítése és a más hadviselő országok közvéleménykutatása által felvetett problémákkal való szembesítés útján nyerhet. (Vierteljahrshefte für Zeitgeschichte 1970. 3. sz. 239—273. I.) В. Inger Ström-Billing : Német érdekeltségek a svéd hadiiparban 1934 —1933 Az 1920—30-as évek szociáldemokrata kormányai mind Svédországon belül, mind kívül, így különösen a Népszövetségben, tudatos leszerelési politikát folytattak. Támogatták az 1925-ben a Népszövetség által elfogadott fegyverkereskedelmi egyezményt is, amely állami engedélyezési rendszer létrehozásával iparkodott ellenőrzés alá vonni a nemzetközi fegyverkereskedelmet. Minthogy azonban ebben az időszakban polgári kormányok voltak uralmon Svédországban, az egyezmény jóváhagyása 1930-ig váratott magára. A fegyverkereskedelmi egyezmény kiegészítése végett a Népszövetség felhívást intézett a kormányokhoz a magánkézben levő fegyvergyártás ellenőrzéséről. A kérdést a genfi leszerelési értekezlet 1932-ben újból megvitatta. A svéd szociáldemokrata kormány rokonszenvvel fogadta ezt a gondolatot is. 1932. november 4-én hadianyagbizottságot állított fel annak megvizsgálására: van-e lehetőség a hadianyaggyártás korlátozására ós esetleg állami monopóliummá változtatására. A bizottság 1934. március 3-án terjesztette be zárójelentését. Ebben gazdasági megfontolások alapján eltanácsolta a kormányt a hadianyaggyártás állami monopóliummá tételétől, különös tekintettel az ország legnagyobb hadianyagtermelő s exportáló vállalatára, az AB Boforsra. A hadianyaggyártásnak az eddiginél jóval szigorúbb ellenőrzését azonban a bizottság is helyesnek tartotta. Ennek megvalósítására egy a Kereskedelmi Minisztérium alá rendelt új hatóság felállítását javasolta. Ajánlotta a bizottság a kormánynak a hadianyaggyártás engedélyhez kötését; az engedély meghatározott időre szólt volna. Nem kaphattak volna engedélyt olyan vállalatok, amelyekben külföldi érdekeltség van. A bizottság munkája során kiderítette, hogy három hadfelszerelési üzemben erős német érdekeltség húzódik incg. Ezek: 1. AB Bofors, amelyben Krupp strohmannjai révén 1920 óta a részvények 31,8%-át szerezte meg. 2. AB Flygindustri Limnhanban, amely mögött a Junkers Légiközlekedósi Rt. áll. A Junkers-cég 1927 óta a részvények ötödrészével rendelkezik, és strohmannjai révén ellenőrzi a vállalatot. A vállalat azonban nem nyereséges. 3. AB Landsverk Landskronaban, amely azonban csupán kismértékben foglalkozik hadianyaggyártással. Részvényeinek többsége, kétharmada a német Gutehoffnungshütte Rt. birtokában van. Hogy a német repülő- és hadfelszerelési ipar egy része Svédországba települt, ennek az volt az oka, hogy a versailles-i békeszerződés megtiltotta Németországnak harcirepülőgépek és nehézfegyverek gyártását. Németország így bújt ki a békeszerződésben vállalt kötelezettségei alól. A három német érdekeltségű hadianyaggyártó vállalat sorsa a továbbiakban különbözőképp alakult. A svéd részvénytársasági törvényhozás tartalmazott rendelkezéseket