Századok – 1971
Folyóiratszemle - Maio; Romeo de: Savonarola VI. Sándor és az Antikrisztus mítosza 1094/V
1094 l'OLYÖIRATSZEMLE sét, s 1909-ben is a guesde-isták kezén levő lapokban Jaurès blokk-politikai tendenciáit ostorozta. De, s ez a tényező az, amelyet a már jelzett háborús veszély mellett Goldberg lényegesként világított meg: Rappoport az 1910-es esztendőkben szakított Guesde-del és követőivel, méghozzá nemcsak a háború kérdésében. Rappoport ugyanis általánosította tapasztalatait, s elmarasztalta a guesde-isták doktrinérizmusát, amely megakadályozta — s ezek már Rappoport szavai—, hogy a marxizmus tömegesen elterjedjen Franciaországban. Goldberg még egy érdekes szempontra hívja fel a figyelmet. S ez a guesde-isták provincializmusa, annak ellenére, hogy harcosai, úttörői voltak a II. Internacionálé megteremtésének, közeli kapcsolatban álltak W. Liebknechttel, Bebellel, Kautskyval és a német, angol, spanyol szocialisták néhány kimagasló régi szocialista vezetőjével. Mindennek ellenére az 1910-es évek új eszmei vitáit nem észlelték, Luxemburg és Pannekoek neve ismeretlen maradt a guesde-ista lapok számára. Velük szemben Rappoport találta meg az utat Zetkin Gleichheitjéhez, sőt bírálta a német pártvezetőséget is, vagyis szélesebb ablakot nyitott Európára. S itt, ezen a ponton a háború és forradalom ügye nála ugyanúgy találkozott, mint Jaurèsnél. 1912-ben ő is úgy vetette fel a kérdést: Európa a szocialista mozgalom fellendülése, a forradalom felé halad, de ehhez meg kell őrizni a békét. Ez volt Jaurès véleménye is, s ez az azonos látásmód volt fegyverbarátságuk másik fundamentuma. (Le Mouvement Socialiste 1970. old.—dec. sz. 3—20. I.) J. Romeo De Maio: Savonarola, VI. Sándor és az Antikrisztus mítosza A Savonaroláról és VI. Sándorról írott legújabb munkákban is gyakran találkozhatunk azzal a nézettel, melyet annak idején a kortárs irodalom terjesztett el és amely még ma is tartja magát, mely szerint a két személyiség egymást kölfcsönöscn az Antikrisztus figurájával azonosította. A szerző a korabeli dokumentumok illetve Savonarola vonatkozó műveinek elemzésével hitelt érdemlően bizonyítja a fenti megállapítás tarthatatlanságát; mind Savonarola, mind pedig a pápa esetében a tények eleve kizárják az azonosítás lehetőségét. Savonarola korábbi, még VI. Sándor pápává választását megelőző időszakában a Jelenések Könyvé-hez írott kommentárjában, valamint több ekkor mondott prédikációjában tűnik fel először az Antikrisztus figurája, a világvége eljövetelekor betöltött szerepének interpretálása. Savonarola már ekkor az egyházat az ördög megszállottjának tartotta, az ördög azonban nála nem azonosítható az Antikrisztussal és az Antikrisztus sem annak bármely teremtményével. Míg az Antikrisztus eljövetele csak a távoli jövőben várható, addig az ördög állandóan jelen van és munkálkodik a világban. Alattvalói és szolgái éppúgy megtalálhatók a világiak, mint az egyháziak körében. A XV. század végi Firenze köznépének tudatvilágában az eszkatológikus tanítások igen kis mértékben vagy egyáltalán nem hatottak, így Savonarola vajmi kevés sikerre számíthatott volna, ha VI. Sándor ellen az Antikrisztus emlegetésével kívánt volna híveket szerezni. Ugyancsak az azonosítás ellen szól az a —- habár közvetett — érv is, hogy Savonarola mindvégig visszautasító álláspontot foglalt el az Antikrisztus közeli eljövetelét megjövendölő asztrológia tanításaival szemben, és mindvégig kitartott amellett, hogy az Antikrisztus eljövetele még igen messze van, csak az Egyház megújulásával, az általános evangélizációval válhat
