Századok – 1971

Folyóiratszemle - Maio; Romeo de: Savonarola VI. Sándor és az Antikrisztus mítosza 1094/V

FOLYÓI R ATSZEMLE 1095 aktuálissá (1495, 1497, Compendio di rivelazioni, Trattato oontro l'astrologia). Figyelembevéve az egyliáz jelenlegi állapotát, ez a folyamat nem fog egyhamar bekövetkezni. Ha eddig főként Savonarola Antikrisztusról alkotott véleményével foglalkozott, a szerző most közvetlenül a VI. Sándorra vonatkozó írásait veszi vizsgálat alá. Ebből a szempontból különösen jelentősek azok a levelek, melyeket halála előtt két hónappal írt I. Miksának, VIII. Károlynak és a katolikus fejedelmeknek. A levelek biblikus stílusa ós főként Savonarolának az a kijelentése, hogy a zsinaton kívánja véglegesen leleplezni a pápát és olyan titkot fog személyével kapcsolatban felfedni, melyet csak ő ismer, megnehezítik az egyértelmű magyarázatot, mivel a zsinatra nem került sor és így nem derült fény a nagy titokra sem. Mégis azok a jellemvonások, melyekkel Savonarola e levelekben VI. Sándort felruházza, minden kételyt eloszlatnak afelől, hogy számára az Antikrisztus nem lehetett azonos VI. Sándorral. Az azonban könnyen lehetséges, hogy VI. Sándor démonikus legendájának magva éppen ennek a titoknak a misztériumában rejlik, amely halálával örökre rejtve maradt a kortársak előtt. VI. Sándor halálával különösen a Savonarola-hívők kezdték terjeszteni — kísérletet téve a titok megfejtésére — a VI. Sándor és az ördög kapcsolatáról szóló híreket. Különösen megbotránkoztató híreket röppentett szárnyra L. Bettini 1516-ban, hogy mesterét, Savonarolát ezzel is védelmezze, akinek esetét az V. Lateráni zsinat tárgyalta akkor. Eldöntésre vár azonban az a kérdés, hogy Savonarola hívei vajon meg voltak-e győződve arról, hogy e hírek alapján VI. Sándor azonosítható az Antikrisztussal. Az esetben, ha ők az Antikrisztust a sátán teremtményeként értelmezték, az azonosítás nyilvánvaló, de ez a beállítás alapjában különbözött mesterük Antikrisztus-koneepciójától. VI. Sándornak Antikrisztusként történő aposztrofálása teljes határozottsággal Luthernél jelenik meg, aki ebben a meggyőződésében Savonarolára hivatkozott, nem kis mértékben járulva hozzá így a Savonarolával kapcsolatos téves nézetek kialakulásához. A lutheri antikrisztológiában Savonarola alakja oly módon jelenik meg, mint a reformáció előfutára, aki VI. Sándort Antikrisztusnak bélyegezte, és aki a pápa áldozata lett. Luther nyomán elsősorban John Bale járult hozzá az előbbi nézet elterjedéséhez. Luther magatartása Savonarola irányában az olasz katolikus közvéleményben azt eredményezte, hogy Savonarolát olasz Lutherként emlegették. így például IV. Pál pápa is ekként idézte Savonarolát. A felhozott érvek alapján — állapítja meg a szerző — minden valószínűség szerint kizártnak kell tartanunk, hogy Savonarola VI. Sándorban látta volna az Antikrisztus megtestesülését, ugyanúgy semmi jel nem mutat arra sem, hogy a pápát ilyen meggyőződés vezette volna a barát megítélésében. Két alapvető dokumentummal rendelkezünk, melyek fényt vetnek VI. Sándor álláspontjára: a pápa 1495 húsvétján 14 dominikánus teológus jelenlétében elmondott beszéde, melynek témája Savonarola elítélése volt, valamint 1498 februárjában kibocsátott brévéje. Habár mindkét megnyilvánulásában — szokásos politikai türelmét levetkőzve — érezhetően nagy gyűlölettel beszélt ellenfeléről, mégsem ment túl a szokásos vádakon: eretneknek, skizmatikusnak, a szentszék lázadójának nevezte a barátot. Hasonlóképpen M. Ficino, G. P. Bracciolini, U. Verino és S. Tizio, akik pedig még jobban elragadtatták magukat Savonarola irányában, és előfordult, hogy alkalmazták is vele szemben az ominózus vádat, mégsem tartották őt valójában Antikrisztusnak, legfeljebb előfutárának. (Rivista Storica Italiana 1970. 3. sz. 533—559. I.) T. 13*