Századok – 1971

Folyóiratszemle - Goldberg; Harvey: Jaurés és Rappoport 1092/V

FOLYÓIRATSZEMLE JOS!) Millerand, ezt a lépést Jaurès is támogatta Guesde és a guesde-isták, valamint az Internacionálé többsége ellenében. S ez volt az a periódus, amikor Jaurès és Rappoport útjai szétváltak, mivel Jaurès illúzióit Rappoport nem osztotta, a miniszterializmust pedig elmarasztalta. Goldberg itt egy érdekes mozzanatot erőteljesen aláhúz. Nevezetesen azt, hogy Rappoport már ekkor éles határvonalat húzott Jaurès ós a körülötte állók közé. Jaurès jóhiszeműségéről meg volt győződve, viszont éppen azt vetette szemére, hogy nem látja meg a körülötte állók karrierizmusát, kisszerűségét. Érthető, hogy a reformista szárnyon sokan — köztük Renaudcl — árulónak minősítették Rappoportot, de ebben a szakaszban, az 1900-as évek kezdetén Jaurès és Rappoport kapcsolata is elhidegült, lóvén, hogy Jaurès valóban védőszárnya alá vette a körülötte állókat, s ténylegesen olyanokat is, akik erre nem szolgáltak rá. Goldberg e kényes pontot érintve egy általánosabb és mélyebb problémát is felvet. Nevezetesen azt, hogy Nyugat-Európában a századfordulón mit is jelentett a forradalmiság, s azt ki képviselte. Rappoport Oroszországban forradalmár volt, de ott a kérdés és válasz egyszerűbb volt. Mikor Franciaországba ért, az 1890-es évek végén úgy vélte, Jaurès programja és politikai gyakorlata szolgálja legjobban a szocialista forradalmat. A miniszterializmus jelentkezésekor emiatt vált meg tőle, s csatlakozott a guesde-isták táborához. Itt azonban némiként kívülálló maradt. Goldberg ugyanis ehelyütt hangsúlyozza azt a momentumot, hogy Lafargue doktrinérebb és merevebb történetszemléletével szemben Rappoport dualizmusa mindenképp „elhajlást" jelentett. Az újabb fordulat Jaurès és Rappoport kapcsolatában drámai hirtelenséggel játszódott le. 1910—1911-ben Rappoport még kíméletlenül bírálta az Humanité revizionizmusát, oly mértékben, hogy az 191 l-es pártkongresszuson támadásaival nemcsak elszigetelődött, hanem Jaurès, aki a személyes polémiáktól igyekezett mindig távoltartani magát, s az elvi vitákat nem keverte személyes mozzanatokkal, nyilvánosan is kijelentette: „Többé Önt nem ismerem." Az 191 l-es esztendő azonban nemcsak a francia szocialista párt bel vitáinak éve volt. A marokkói krízis, az olasz—török konfliktus háborús pszihózist teremtett, s 1912-ben a Balkán-háború már európai háborúval fenyegetett. Ismeretes, hogy Franciaországban az antimilitarista erőfeszítések legfőbb irányítója Jaurès volt, s az is, hogy Guesde éppen e téren hallatlan doktrinér merevséget árult el, sokáig ismételgette, hogy a tőkés viszonyok közepette a szocialisták tulajdonképpen nem tehetnek semmit a háborúk ellen, s egyetlen feladatuk a szocialista párt befolyásának növelése, mivel a háborút csak a szocialista forradalom diadalrajuttatásával tudják eliminálni. Ez volt az a történeti pillanat, amikor e fontos, sőt Jaurès által alighanem legfontosabbnak tekintett kérdésben Rappoport elhagyta Guesde zászlaját, a francia mozgalomban Jaurès mellé állt, sőt éppen 1912 novemberében, a híres bázeli kongresszus napjaiban külön hetilapot is megjelentetett „Contre la guerre" címen, amelyben Jaurès szövetségest üdvözölhetett. És Jaurès — mint Goldberg hangsúlyozza — nem volt haragtartó, 1912 telén már levélben köszöntötte ós bátorította Rappoportot. (Ezt tette egyébként Jaurès barátja, a Párizsi Kommün egyik vezető tagja ós doyenje, Edouard Vaillant is.) Goldberg azonban nem elégszik meg ezzel az egyenesvonalú és egytényezős magyarázattal. Bár a lényeges faktorként ő is a háborús veszélyt jelöli meg, amely a két szocialistát közel hozta egymáshoz, visszatér a forradalom megvalósításának problémájához is. Goldberg jelzi, hogy Rappoport az 1900-as években közel került Kautskyhoz is, s a Die Neue Zeit hasábjain rendszeresen ő kommentálta a francia politikai élet, a francia munkásmozgalom eseményeit. Rappoport ez időben Jaurès szemére vetette eklekticizmusát, s hogy noha a forradalmi gondolatokat ismételgeti, a gyakorlatban mégis reformista politikát folytat. Ilyen megokolással 1905-ben Rappoport egyike volt az utolsóknak, akik még 1905-ben is ellenezték baloldali előjellel a különféle szocialista pártok egyesülé-13 Századok 1971/5.