Századok – 1971

Folyóiratszemle - Biddis; Michael D.: Prófécia és pragmatizmus: Gobineau és Tocqueville 1091/V

FOLYŐIItATSZEMLE 1091 let és gyakorlat, amikor a szociáldemokratákról mint szociálfasisztákról beszéltek, de ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a kommunisták AngUában nem törekedtek a szakszervezetek robbantására, ellenzéki, vörös szakszervezetek felállítására, s a szakszervezeteken belül komoly eredményeket értek el. (Itt külön is megemlékezik a Moffat-testvérekról, akik az országos bányászszakszervezetben töltöttek be fontos tiszteket.) Kerrigan érinti, hogy a Komintern nevezetes VII. kongresszusán az angol küldöttek (Pollitt ós Campbell) miként szólaltak fel, s szól azokról az erőfeszítésekről, amelyek során a kommunisták kialakították a munkanélküliek szervezeteit, vezették az „éhségineneteket". J. Michael D. Biddis: Prófécia és pragmatizmus: Gobineau és Tocqueville A társadalmi és politikai eszmék történetét gyakran kitűnően világítják meg a jelentősebb személyek közötti szellemi mérkőzések. Példa erre többek között Marx és Bakunin összecsapása, mint kulcs a kommunista és anarchista eszmékhez. A XIX. század közepe társadalmi eszméinek vizsgálatában érdemes újból elővenni Alexis de Tocqueville és Arthur de Gobineau levelezését. Az utóbbi 25 évben sok figyelmet fordítottak az előbbire, míg a fasizmus és nácizmus időszakában érdemtelenül felnagyították Gobineau jelentőségét, ő hírét — vagy hírhedtségét — irodalmi tevékenysége mellett elsősorban az 1853—55-ben megjelent „Essai sur l'Inégalité des Races Humaines"-nek köszönheti. Ebben korábbi nézeteitől eltérően egyértelműen rasszistának ós reakciós pesszimistának mutatkozik. Gondolkodásának megváltozása (és számos korabeli politikai ós társadalmi kérdés kommentálása) nyomon követhető Tocqueville-lel folytatott levelezéséből. Gobineau 1843-ban találkozott először a „Démocratie en Amérique" nála tíz évvel idősebb és már jól ismert szerzőjével. 82 levélből álló írásos érintkezésük első korszakát (1843—44) az erkölcsi és társadalmi szokások múltjának közös kutatása során kialakult kölcsönös nagyrabecsülés jellemzi. Míg Tocqueville az új etika alapjait a kereszténységből vezette le (bár maga agnosztikus volt), Gobineau hangoztatta a felvilágosodás nyomán létrejött újszerű nézetek eredetiségét, kétségbevonta a nagyobb társadalmi igazságosságra törekvő irányzatok keresztény ideológiai gyökereit ós elítélte az evilágtól való elfordulást. A felvilágosodás hatására kialakult újtípusú gondolkodás érdemét az emberiség életkörülményeinek megjavítására való törekvésben, a kötelességek helyett a társadalmi és emberi jogokra való koncentrálásban látta. Vele szemben Tocqueville koherens és hatékony társadalmi moralitást csak a vallásos hittel való kapcsolaton keresztül tudott elképzelni, félt ós óvott a nagy tömegek ösztöneitől és elítélte Gobineau erkölcsi lazasághoz vezető etikai álláspontját. Válaszában Gobineau a kereszténységgel szemben nagy szerepet tulajdonított a többi (keleti) világvallás erkölcsi örökségének, a római despotizmus elleni barbár támadások szellemi hatásainak, továbbá a görög filozófia reneszánszkori újjáéledésének. Már jelentkezett későbbi nézeteinek első jele: megállapította, hogy a felvilágosodás túlzásba vitte az anyagi dolgok megbecsülését, a „materializmust". Mindenesetre az első összecsapáskor Gobineau mutatott nagyobb rokonszenvet kora progresszív törekvései iránt. Tíz év múlva, az Essai első két kötetének megjelenése után folytatódott vitájuk. Időközben Gobineau éppen Tocqueville külügyminisztersége révén diplomáciai szolgálatba került, svájci állomáshelyén írta könyvét is. 1848—49-es tapasztalatai és a svájci demokrácia működésének közeli megfigyelése idézte elő nála a fordulatot: a társadalmi és szellemi középszerűséget eredményező demokratikus kormányzat és burzsoá anyagias-