Századok – 1971

Folyóiratszemle - Kuzmanova; A.: Románia és a balkáni paktum diplomáciai előkészítése 1073/V

1076 l'OLYÖIRATSZEMLE számos forrást közölt a megújulás történetére vonatkozólag, meg az ideiglenes orosz közigazgatás tevékenységéről. Bizonyos érdeklődés mutatkozott az ókori források meg a török források iránt is. A legnagyobb gondossággal azonban a középkori bolgár forrásokat, jogi forrásokat stb. adták ki, így pl. a bolgár kánok névjegyzékét, az első bolgár történeti munkát. Cirill és Metód tevékenységére vonatkozólag is sok forrást tettek közzé. Az archeográfia azonban ebben a korban még nem volt tudományos diszciplína. A bolgár történetírás fejlődése egybeesett a nyugati polgári történetírás válságával, különböző metafizikus koncepciók clúrhodásával, amelyek szerint a történelem nem tudomány, amely objektív források alapján következtet a múltra. Ez a felfogás a források felkutatásának elhanyagolására vezetett. Más oldalról viszont ugyanakkor fetisizálták a forrásokat, nem alkalmaztak kellő kritikát. Ez a forráskiadás tudománytalan gyakorlatára vezetett, találomra válogatva jelentettek meg forrásokat, a kiadott dokumentumokat nem látták el jegyzetekkel, még a lelőhelyet sem adták meg, nem nyújtottak tájékoztatást arról, hiteles-e a kiadott dokumentum, vagy hamis. Nem voltak általánosan elfogadott átírási szabályok. Sok forrást a törökök semmisítettek meg, de az 1878 után gyakran végrehajtott selejtezések is sok érdekes anyagot tüntettek el. Az archeográfiát mint tudományágat lebecsülték. Mégis sok anyagot sikerült kiadni. Jelentősek voltak a külföldi tudósok, elsősorban az orosz és egyéb szlavisták kiadványai (az oroszok közül pl. Szreznyevszkij, Bodjanszkij, vagy a többiek sorából Safárik, Jagic, Jirecek). 1944 után a forráskiadásban is nagy fordulat következett be, új módszertani alapokon indult meg a tevékenység, szervezetten. Eddig elhanyagolt forrástípusokra is kiterjedt a kiadói tevékenység, olyanokra pl., amelyek az osztályharc eseményeit rögzítették, vagy amelyek a legújabb kor történetéhez nyújtottak adalékokat. Nagyszabású munkálatok indultak meg a bolgár történelemre vonatkozó, külföldön található források Corpusának az összegyűjtésére, P. Mijatev pl. 1966-ban kiadta az 1868—1878 közti bolgár és szerb történelemre vonatkozó forrásokat, amelyeket magyar levéltárakból gyűjtött össze. A tudományos kiadványok mellett a nagyközönségnek szánt népszerű forráskiadványok is megjelentek. A fellendülés alapfeltótele volt az egész levéltári szervezet központosítása, amely ekkor valósult meg. Elméleti érdeklődés is mutatkozott a forráskiadás alapkérdései iránt. A munka fő hiányossága azonban az volt, hogy á forráskiadás nem volt kellőképpen összehangolva a tudományos kutatással. Olyan tematikájú forráskiadványok jelentek meg, amelyek nem kapcsolódtak a történettudomány aktuális feladataihoz, így nem is kerültek be a tudományos élet vérkeringésébe. A forráskiadásnak nincs még általánosan elfogadott és kötelező szabályzata, ezért a tudományos és népszerűsítő forráskiadványok műfaja nem is vált el eléggé. Elméletileg még értelmezni kell a mikrofilmek kérdését, a rövidített forráskiadás alapelveit. A dokumentumok kiválasztásának a kritériumait is meg kell teremteni, nehogy ez a véletlen műve lehessen. A betűhív közlés vagy átírás kérdésében sincs még egységes állásfoglalás, a gyakorlat változó. Az újkori forrásoknál eldöntetlen kérdés a helyesírás, tekintettel arra, hogy 1878 óta a bolgár helyesírás sok lényeges változáson ment keresztül. Az idegen nyelvű források esetében az elfogadott gyakorlat, hogy az eredeti szöveget közlik mai bolgár fordítással. Itt azonban vitatott, hogy ez a fordítás minél inkább szó szerinti legyen-e, vagy inkább értelmező jellegű, szabad fordítás. Meg kell még oldani a forráskiadványok tudományos apparátusának a kérdését, a datálatlan dokumentumok datálását, a különböző forrástípusok (levelezés, elszámolások stb.) sajátos közlési formáit, a szocialista korszakra vonatkozó források kiadásának alapelveit. A bolgár archeográfia most teszi voltaképpen az első merészebb lépéseket. (Etudes Balkaniques 1970. S. sz. 121—137. I.) N.