Századok – 1971

Folyóiratszemle - Kuzmanova; A.: Románia és a balkáni paktum diplomáciai előkészítése 1073/V

1075 l'OLYÖIRATSZEMLE A román diplomácia erőfeszítései arra irányultak, hogy a szerződés szövege olyan legyen, amely legjobban megfelel érdekeinek. A Balkáni szerződés során nemcsak meglevő határait kívánta biztosítani egy lehetséges agresszióval szemben, hanem elejét akarta venni mindenféle békés revíziós kísérletnek is. Ebben a törekvésében támogatta őt Athén, de nézeteltérések voltak Bukarest, Belgrád és Ankara között is. Belgrád ós Ankara hajlamos volt bizonyos kompromisszumokra, annak érdekében, hogy Bulgáriának a békeszerződések békés revíziójára vonatkozó követeléseit figyelembe vegye, s lehetővé akarta tenni Bulgária csatlakozását a paktumhoz. A négy balkáni ország külügyminisztereinek 1934. február 2—3-i értekezletén a jugoszláv fél azt javasolta, hogy az érdekeltek írjanak alá egy meg nem támadási szerződést — amely nem tesz említést a status quoról -—, amihez Bulgária is csatlakozhat. Titulescu ismét azzal érvelt, hogy ha nem fogadják el álláspontját, Románia kilép a kis antantból, és így az felbomlik. Végül mindenki elfogadta Titulescu álláspontját a balkáni status quoról (a szerződés 1. cikkelye), továbbá arról, hogy ezt a kérdést az érdekelt felek egyszer s mindenkorra tisztázták (8. cikkely). A vita tárgyát képezte a paktum katonai vonatkozású része is. Jugoszlávia az olasz veszély miatt követelte, hogy a szerződés garantálja az albán jugoszláv határt és katonai szankciókat helyezzen kilátásba egy esetleges agresszió esetén. A görög kormány viszont attól félt, hogy egy ilyen szerződés aláírása az országot egy olaszellenes háborús konfliktusba sodorhatja. Románia, amelyet közvetlenül nem fenyegetett az olasz veszély, későbbi időpontra akarta halasztani a katonai kérdéseket. Végül kompromisszumos határozat született, amely garantálta a jugoszláv—albán határt, de nem tartalmazott katonai egyezményt. A katonai és a szerződésben foglalt célok megvalósítását szolgáló egyezmények részletes kidolgozását későbbre halasztották. A szerződés szövegének megvitatásakor Románia és Jugoszlávia között bizonyos nézeteltérések támadtak annak időtartamát illetően. Jugoszlávia — mivel az olasz veszély miatt érdeke volt a Bulgáriával való jószomszédi viszony kialakítása — nem akart sokáig a paktum tagja maradni, s időtartamát 5 évre igyekezett korlátozni. A román álláspont először korlátlan időt javasolt, később pedig 15—20 évi időtartamot. Végül az 1934. február 9-én Athénben hivatalosan aláírt Balkáni paktum 8 évre szólt. (Isztoricseszki Pregled 1070. 3. sz. 13—32. I.) K. Káncso Georgier: Az archeográfia és a bolgár történelem forrásállományának problémái A szerző az archeográfia kezdeteit a IX—X. századi kulturális fellendülés idején találja meg, amikor kialakultak az írott szövegek másolásának pontos szabályai. Ezt a munkát akkoriban a legműveltebbek végezték, és néhány szubjektív megjegyzésből látható, mennyire nehéznek tartották feladatukat, milyen sok lehetőséget láttak arra, hogy hibák csúsznak be a másolatokba. A török uralom idején bekövetkezett visszaesés után csak a nemzeti megújulás idején kezdtek ismét források kiadásával foglalkozni. 1869-ben állították össze az első forrásközlési szabályokat. A kérdés elméleti oldalával még nem foglalkozott senki, gyakorlatilag azonban jó munkát végeztek. Minthogy a forrásokat többnyire sajtótermékekben publikálták, gyakori volt a szövegek rövidített közlése. A forráskiadványok nemcsak a szakemberek számára készültek, hanem szélesebb közönség tájékoztatására, nemzeti önérzetének növelésére. A kiadás elméleti megalapozásával csak a XIX. sz. végén kezdtek foglalkozni, amikor a polgári történetírás kibontakozott. D. T. Sztrasimirov