Századok – 1971
Történeti irodalom - A kathar eretnekség újabb francia irodalmáról (Bozóky Edina) 1050/V
] 0fi4 TÖRTÉNETIIRODALOM adott válaszában „Contra Albigeois" szerepel. Úgy látszik, hogy az Albigenses megjelölés az eretnekekre az északiak közt terjedhetett el elsősorban, hiszen a kereszteshadjárat kezdetben (1209) valóban az Albigeois-nak nevezett területen folyt — ennyiben az elnevezés használata jogosult is volt. De 1210—11-től a keresztesek már Toulousain területén harcoltak, azonban a terminust továbbra is megtartják az eretnekekre vonatkoztatva. Pierre des Vaux-de-Cernay krónikájában ezt a sajátos tévedést meg is határozza: az eretnekeket és híveiket általában Albigenses-nek nevezi művében, mivel más népeknek az a szokásuk, hogy így hívják a „hereticos provinciales"-t. Mindenesetre a kereszteshadjárat korában és ezután már az olyan krónikás, aki csak földrajzi értelemben használja az Albigeois nevet, teljesen kivételes (ilyen Guillaume de Tudèle, a provanszál nyelvű Chanson de la Croisade szerzője). Elie Griffe, a kiváló egyháztörténész, a toulouse-i Katolikus Intézet tiszteletbeli dékánja legújabb művével szintén belépett a kathar-kutatók táborába. Könyve, „Les débuts de l'aventure cathare en Languedoc, 1110—1190" (A kathar kaland kezdetei Languedocban, 1110—1190. Paris, Letouzey et Ane. 1969. 218 1.) a katharok történetének leghomályosabb időszakára kíván fényt vetni. Ez az az idő, mikor a katharok megjelenése és elterjedése alig nyomonkövethető a dokumentumok szűkszavúsága miatt. Griffe nem a katharok doktrínájának eredetét vizsgálja, hanem az elterjedésüknek kedvező társadalmi és alapvetően gazdasági okokat akarja kideríteni. A kor és a helyszín rövid jellemzésével kezdi könyvét. Franciaország királyának tisztán névleges hatalma volt Languedocban (rokonsági kapcsolat a királyi ház és Toulouse grófja között). A toulouse-i grófon és a béziers-i vicomte-on kívül a vidék igazi urai a castrumok seigneurjei. Az egyház ebben a korszakban szerzi vissza politikai és gazdasági hatalmát, de skizmák és az eretnekek újramegjelenése nyugtalanítják. Languedocban még a katharok széleskörű elterjedése előtt nagy sikere volt a lausanne-i vagy mans-i Henricus eretnek prédikációinak, mint ezt clairvaux-i Bernát eretnekellenes dél-franciaországi missziója is tanúsította (1145). Azonban a missziót leíró Gaufredus szerzetes levelében az áll, hogy Henricus fellépése előtt már léteztek eretnekek Toulouse-ban, az Ártani, kiket másképp textores-ként jellemez. Griffe pedig a korai katharokat látja bennük — ez nem meglepő, hiszen hasonló eretnekek Észak-Franciaországban, Flandriában, a Rajnavidéken e korban szintén felbukkantak. Gaufredus érdekes felvilágosításokat ad a castrumok urai, a milites nagymértékű antiklerikalizmusáról is. Griffe úgy látja, hogy az eretnekség elterjedésének kedvező feltótelei itt, és nem a városi lakosság körében értek meg. (A milites papok elleni gyűlöletükben védelmezőivé és támogatóivá váltak mindazoknak, akik az egyházat támadták.) Ezután a dokumentumok hallgatnak egy idçig a déli eretnekségekről. De 1163-ban a tours-i zsinaton már külön kánont szerkesztenek a katharok eretneksége ellen, mely Toulousetól Gascogne-ig „rák módjára" haladva terjedt el. Megkülönböztetik az eretnekektől protektoraikat, kik földjeiken menedéket nyújtanak nekik — ezek bizonyára a castrumok urai. 1165-ben Lombers-ban (ez is Castrum!) pedig már a katharok és az egyház képviselőinek nyilvános ,,konfereneiá"-ját rendezik meg. 1167-ben St.-Félix-de Caraman-ban kathar zsinat ül össze egy sokat vitatott dokumentum szerint. A kathar egyházszervezet ekkor alakul ki. A következő részben a kereszténységben felébredő nyugtalanságról ír Griffe. Szerinte az eretnekség elnyomásának nehézsége éppen abban rejlett, hogy a baj vidéken koncentrálódott, ahol a katharok számíthattak a milites pártfogására. V. Raymond toulouse-i gróf már katonai segítséget szeretne kapni a katharok leggyőzésére 1177-ben. De katonai beavatkozás helyett most még csak cisztercita misszióra kerül sor pápai legátus vezetésével (1178). Az egyház aggodalmát jelzi a lateráni zsinat átka az eretnekekre és pártfogóikra, majd egy újabb pápai legátusi misszió (1180).
