Századok – 1971

Történeti irodalom - A kathar eretnekség újabb francia irodalmáról (Bozóky Edina) 1050/V

102t) TÖRTÉNETI IRODALOM telve, kétségkívül Thouzellier könyvének legjobban sikerült, legalaposabb része. Tárgyalja Durandus műveltségét, nyelvezetét, módszerét, művének célkitűzését és tárgyát, tartalmát, a benne található idézeteket (auctoritates). Azonban ez a kiváló filológiai tanulmány kétségkívül különálló a megelőző részektől, lényegében a korábban általa kiadott Durandus-mű akkor elmaradt részletes analízisének pótlása. Thouzellier könyve óriási erudícióval készített, nagyjelentőségű mű, de korántsem hoz kielégítő eredményeket. Ennek okát pozitivista módszerében kell látnunk: Thouzellier valamiképp mindig megtapad a szövegeknél és tényéknél, nem kellőképpen interpretálja azokat. Inkább a leírás, mint az okok keresése jellemzi. Mégis, a korszak új szempontok szerint megvilágított és elónktárt aspektusai megismerésével módot ad a szerzőnő arra, hogy a kutatás továbblépjen a languedoci eretnekségek még teljesebb vizsgálata felé. Thouzellier legújabb kötete összegyűjtött tanulmányait tartalmazza („Hérésie et Hérétiques — Vaudois, Cathares, Patarins, Albigeois", Eretnekség és eretnekek — Valdensek, katharok, patarének, albigensek., Roma, Storia e Letteratura. 19G9, 273 1.). A nyolc cikk közül a legkorábbi 1954-ben jelent meg, kettő még nem jelent meg máshol. A tanulmányok egy része a fentebb ismertett mű előkészítése közben végzett részlettanulmányok-kutatások gyümölcse. A tanulmánykötet jellemzésére két, eltérő jellegű cikket választottunk ki, mivel nem lehet célunk az összes tanulmány ismertetése. Az „Hérésie et Croisade au XII

e siècle" (Eretnekség és kereszteshadjárat a XII. században 17—37. 1.) с. tanulmány (1954) az A. Dondaine által közzétett, Alessandriai Anselmus lombardiai inkvizítor 1207 körül írt Tractatus de hereticis c. munkája alapján vizsgálja a nyugat-európai eretnekségek keleti eredetének kérdését (a Tractatus különleges érdekessége, hogy kéziratát a Széchényi Könyvtár őrzi, MS 352). A Kelet—Nyugat •közti kapcsolatok sorában a XII. század közepe, pontosabban a 2. kereszteshadjárat fordulatot jelent az európai eretnekségek történetében: Alessandriai Anselmus tanúsága szerint a Konstantinápolyba érkezett franciák csatlakoztak az ottani, bolgár eredetű eretnekséghez (bogumilizmushoz), ós visszatérve hazájukba, megalapították a francia eretnek-püspökséget. A francia, ,,bolgár"-nak nevezett eretnekek tanai megnyerték a dél-franciákat (provinciales) és a lombardiaiakat is. Ilyen körülmények között érkezik Konstantinápolyból Papas Nicheta eretnek egyházfő Nyugatra (Lombardián keresztül a languedoci St.-Félix-de-Caraman-ba, 1167), és a bolgár eredetű mérsékelt dualista tan helyébe az abszolút dualista tant ülteti. Thouzellier ezeket az adalékokat cikke konklúziójában összefoglalja és értelmezi: a Nyugatra érkező bizánci eretnek tevékenysége azért lehetett eredményes, mert előkészített terepet talált tanai számára. Már a XI. században megfigyelhető vallási nyugtalanság a Nyugaton, de döntő jelentőségű csak a 2. kereszteshadjárat során a franciák megismerkedése a konstantinápolyi görög—bolgár eretnekséggel. Ez a francia eretnek egyház a Nyugaton centralizálja a különböző irányzatokat és felerősíti az eretnekséget, mígnem Nicetas szereplése betetőzi az addigi fejlődést. Más módszerű analízist alkalmaz Thouzellier az „albigons" eretnekség-terminus eredetének és tartalmának vizsgálatakor „Albigenses" (Albigensek, 223 262. 1.) c. tanulmányában. A terminus szemantikai eredete kétségkívül Albi város neve. De mi sem indokolná Albi város előszeretetben való részesítését, hiszen a dól-franciai eretnekgócpontok közt egyenlő súllyal és együtt szerepel Albi, Agen, Toulouse. Figyelemreméltó, hogy III. Ince nem használja sehol az Albigenses kifejezést az eretnekekre. A kifejezés elterjedésére nagy hatással lehetett Henri de Marcy clairvaux-i abbé eretnekellenes missziója Albigeois-ban (1178). A terminus meghonosítójának Geoffroy de Vigeois tekinthető (1183), aki az 1181-es Lavaur elleni ostromról írja, hogy „contra hereticos Albigenses" vezették. A Loire-tól északra is gyökeret ver az elnevezés: 1197-ben Odon de Sully párizsi püspök használja az „Albigenses hereticos"-t. Míg III. Ince nem ezt a terminust alkalmazza az eretnekekre, Fülöp Ágost francia király a kereszteshadjáratra való felhívásra