Századok – 1971

Történeti irodalom - A kathar eretnekség újabb francia irodalmáról (Bozóky Edina) 1050/V

TÖRTÉNKTI IRODALOM 1053! valdeizmus Languedocban a XII. század végén és a XIII. század elején; Pápai politika -— Hitviták. Paris, Presses Universitaires. 1966, 525 1.; 2. bővített és javított kiadás. Nauwelaerts, Louvain—Paris. 1969) című művében a kathar eretnekséget a különböző, de egymással szorosan összefüggő vallási áramlatoknak (prédikálórend, valdensek, Katolikus Szegények) a szövevényében elhelyezve tárgyalja. Könyve négy nagy részre tagolódik: az I. rész a XII. század végi haeresiologusokat, a II. a XIII. század eleji eretnekellenes egyházpolitikát, a III. a kereszteshad járat-korabeli eretnekellenes hitvitákat, a IV. pedig Durandus de Osca (Durand de Huesca) Contra Manicheos című művét elemzi. Kitűnik már ebből, hogy nem a katharok politikai vagy doktrinális történetét tárgyaló újabb műről van szó: inkább az ellenük Isten igéjével küzdő különböző csoportok és egyének tevékenységéről és főleg irodalmi munkásságáról kapunk részletesen megrajzolt képet. Ez a munka így a languedoci eretnekség hőskorának problémáit új megvilágításba helyezve, a polemizálok munkáin keresztül a katharok történetének teljesebb megértését szolgálja. Az I. részben (Az egyház és a haeresiologusok a XII. század végén) bevezetésképpen Thouzellier áttekinti az egyház ós az eretnekségek helyzetét 1184-ig. A heterodox tendenciák Nyugat-Európában különösen megélénkülnek a 2. kereszteshadjárat után (1150). A katharizmus hamarosan Dél-Franciaország egy nagy részét megnyeri. 1173 után a lyoni Petrus Valdesius (Valdus, Valdes, Valdo, de Vaux) szektája (valdenses, pauperes), mely az evangéliumi előírásokat követve, szegényen prédikál, szintén gyorsan elterjed. Toulouse grófja, V. Raymond 1177-ben már Franciaország és Anglia királyainak fegyveres beavatkozását kívánná az eretnekek ellen. Az 1179-es lateráni zsinaton pedig a pápa intézményesíti az eretnek-lakta keresztény országban való kereszteshadjáratot. 1184-ben III. Lucius pápa és Barbarossa Frigyes az eretnekség minden formáját elítéli. Majd a szerző rátér a XII. század végi haeresiologusok elméleti munkáinak tárgyalására. Elsőként Fontcaúde premontrei abbéjának, Bernardusnak „Tractatus contra Vallenses et contra Arianos" с. művével foglalkozik (1190—92 körül). Az értekezés célja a klerikusok tanítása volt, nehogy eretnek tévelygésbe essenek. A valdenseket két okból ítéli el Bernardus: a klérusnak ós a római egyháznak való engedetlenség és a laikus prédikálás miatt. Az Ariani elnevezés a katharokat célozza. Bernardus még nem foglalkozik behatóbban tanaikkal. A katharok ellen felemeli szavát az ekkor még valdens Durandus de Osca is, ,,Liber antiheresis" c. művében (1190—94 körül). Ebben a szerző egyúttal bizonyítani akarja Valdesius hitvallásának ortodoxiáját, és a valdensek teljes szembenállását az eretnek katharokkal, válaszul a narbonne-i valdenseket ért vádakra. Miben áll szemben a kor két legjelentősebb szektája ? Ezt emeli ki Thouzellier a Liber Antiheresis bemutatásakor. A doktrinális ellentéteken kívül a valdens Durandus az egyház egységét vallja a katharokkal ellentétben; szerinte csak egy keresztelés van, nem kettő (a katharok a vízkeresztséggel szembeállították a szentlélek-keresztelést). A valdens elismeri az eucharistie és a penitencia szentségét is. Elítéli a kathar hierarchiát. A valdensek, kiknek szektája nem hierarchikus, és Krisztust tartják a római egyház pontifexónek, elfogadják a római egyházi hierarchiát, ha a tisztségviselők legalább hitükben méltók. A legérdekesebb talán a szegénység és a munka kérdése: Durandus hibáztatja a katharokat, hogy semmibe veszik a szegénységet, míg a valdensek a gazdagságtól való irtózatukban elvetnek minden munkát, kivéve a prédikálást. Ugyanebben az időben a kor egyik legjelentősebb teológusa, Alanus ab Insulis (Alain de Lille) is tollat fog a katharok ellen: műve, mint Thouzellier jellemzi, már nem egyszerűen részletes beszámoló egy hitvitáról (mint Bernardusé), sem nem civakodásokkal teli harcias védekezés (Durandus), hanem vallási polémiára alkalmazott skolasztikus gyakorlat: teológus műve, ki összegzi a katolikus tant az eretnekségekkel szemben.