Századok – 1971

Történeti irodalom - Felczak; Waclaw: Ugoda węgiersko–chorwacka 1868 roku (Ism. Petneki Áron) 1039/V

TÖRTÉNKTI IRODALOM 1039! kozásban bizonyos megértéssel ír a magyar királyok oroszországi politikájáról. Kérlelhetetlen szigorral ítéli el azonban a XIII. században Halies és Volhinia elfoglalására induló magyar lovagi seregek invázióit, mint az idegen hódítás megnyilvánulásait. Igen nagy segítséget jelentenek az olvasónak a bőséges jegyzetek, a genealógiai táblázatok és a vonatkozó szakirodalom alapos bibliográfiája, valamint a személyi és földrajzi névmutató. Ha kisebb anakronizmus (így Buda város pecsétjét a XI. század végéig terjedő időszak külpolitikáját tárgyaló fejezet élén látjuk — 49. 1. —, holott legkorábbi előfordulása 1292-ből ismert), vitatható fordítás (Taksony fejedelem „короХь", tehát inkább „király" néven szerepel — 50. 1.) található is a könyvben, ezek nem vonnak le a szerző érdemeiből. V. T. Pasuto munkája hosszú ideig nélkülözhetetlen kézikönyve lesz az ezredforduló és a következő 250 óv nemzetközi kapcsolatain dolgozó kutatóknak és az egyes kelet-európai országok történetének vizsgálatához is számos új szempontot nyújt. A Kaukázus és Ázsia államaival foglalkozó részeket A. P. Novoszelcev írta, BEBTBNYI IVÁN W A CLAW FELCZAK: UGODA WÇGIERSKO-CHORWACKA 1868 ROKU (Wroclaw—Warszawa—Krakow. Ossolineum. 1969. 240 1.) A MAGYAR—HORVÁT KIEGYEZÉS 1868-ban Waclaw Felczak neve nem ismeretlen a magyar történészek előtt. A Krakkói Jagelló Egyetem újkori történeti tanszékének docense eddig is több magyar témájú könyvet (Wçgierska polity ka narodowoáciowa przed wybuchem powstania 1848 r. {Magyar nemzetiségi politika az 1848-as felkelés kirobbanása előtt], Kraków—Wroclaw, 1964 és História Wçgier [Magyarország története], Wroclaw—Warszawa—Kraków, 1966) és folyóiratcikket írt. Legújabb könyve olyan témát tárgyal, amely látszólag a magyar történelemnek egy szűk részlete a lengyel olvasó számára. Valóban csak látszólag, mert a XIX. század ötvenes—hatvanas éveinek magyar—horvát vitái mögött egy ezredév együttélésének minden problémája ott húzódik, másrészt ezek a viták élesen rávilágítanak a Habsburg-birodalom belső válságára és az útkeresés sokféleségére. A magyar és horvát nyelvben egyaránt jártas szerző művének megírásához hoszszabb időt töltött Magyarországon, s alapos levéltári kutatásokat végzett. A kor kiadott magyar és horvát forrásanyagát: törvényeket, röpiratokat, emlékiratokat is lelkiismeretesen áttanulmányozta. A sajtóból kiválasztotta a legjellemzőbb lapokat: a Pesti Naplót, a konzervatív Idők Tanúját ós az Uniót. A horvát lapok közül a nemzeti párt szócsöve, a zágrábi Pozor évfolyamait nézte át. Mind a levéltári, mind a kiadott forrásanyag között külön figyelmet érdemelnek a lengyel dokumentumok. A krakkói Czartoryski-levéltár anyaga szolgáltatott érdekes részleteket a birodalom és szláv népeinek kapcsolatairól, ugyanígy a Iwówi Gazeta Narodowa és a lengyel emigrációs folyóirat: a Niepodlegloác. Az emigránsok és a horvátok közötti tárgyalásokról a francia külügyminisztérium idevonatkozó iratai is érdekes, eddig számunkra ismeretlen tényeket közölnek. A prágai federalisták orgánuma, a Politika sem hiányzik az átvizsgált sajtótermékek közül. A szerző megemlíti, hogy Jugoszláviában és Bécsben nem tudott levéltári kutatásokat végezni, de ez nem jelent olyan hátrányt, amely miatt a mű kívánni valót hagyna maga után, hiszen a legtöbb forrás nyomtatásban is megjelent. Ez többek között kiderül Vasilije Krestié azóta napvilágot látott munkájából is (Horvatsko-ugarska onagodba 1868 godine.